9. fejezet

Váratlan ismerős a kupán

Kiugrik a belem! Már elnézést a kifejezésért! De komolyan, ez a pasi pont a páholyban?! Ezt nem hiszem el! Ijedten megcsíptem Cherylt, és Malfoy felé intettem a fejemmel.

-Hú, kisanyám, hát tényleg eljött! Eljött érted a halál!- mondta nevetve, és hátba bökött.

Ez nem vicces, drága barátnőm! Nem, nem, nem!!!

-Öt perc- pillantott Morris a karórájára. Öt perc, és a másvilágra költözöm!

Halálfélelmem van!

Számomra két másodperc múlva feldörgött a kommentátor hangja:

-Üdvözlök mindenkit a Műrepülő Világbajnokságon!

Üdvözlöm Sarah Rose Selesint a halála versenyén!

A tömeg elcsöndesedett, és hallgatta a bemondót.

-Idén is megszerveztük nagysikerű rendezvényünket, mint ahogyan azt a tavalyi évben tettük.

színvonalas sportesemény szemtanúi lehetnek, mint az nálunk már tradíció! El kell mondanom egy aprócska statisztikai adatot: a múlt évben a varázslótársadalom kétharmada jött el a bajnokságra. Ezzel csak jelezni szeretném, mennyire népszerű ez a sport nálunk. (jaj, ne fényezd már!!!)

Remélem, hogy kellemesen töltik el idejüket ezen a szemet gyönyörködtető sporteseményen! Jó szórakozást kívánok a magam, és a Mágiaügyi Minisztérium nevében!

Tapsvihar tört ki, de Lucius Malfoy csak lustán összecsapkodta a tenyerét. Könyörgöm, milyen vérfürdő lesz itt?!

-Az első csapat, aki a csoportos gyakorlatát adja elő: California képviselői! Nagy tapsot nekik!

A pályára lépett egy csapat fiú és lány, kék – fehér – piros, California-jelképes talárban. Arcukon magabiztos mosoly ült, és mind vidáman integettek a közönségnek.

Elkezdték a gyakorlatot: fenomenális volt! Egyszerűen hogy lehetnek valakik ennyire vérprofik? Egy elrontott bukfenc, egy rossz csavar sem volt az egészben. Egész végig magabiztos mosollyal repültek, és kimozogták az összes részt. Rendesen meg is tapsolták őket.

-A következő csapat Romániából érkezett hozzánk!

Egy csapat kék- sárga- piros taláros boszorkány és varázsló lépett a pályára. A gyakorlatukban nem volt hiba, viszont olyanok voltak, mint a lestrapált lajhárok. Egy csepp mosoly, egy szépen kimozgott forgás, egy kecses kézmozdulat nem volt az egészben. Előadás = nulla.

- Ééééés következzen a Sierra Leonéből érkezett csapat!

A csapat sötétzöld – fehér – sötétkék talárban pompázott. Ők csak olyan átlagosak voltak. Ami kész volt a gyakorlatukból jó volt, csak az meg túl rövid.

-A következő csapat Kenyát képviseli! Nagy tapsot nekik!

A kenyaiak talárja fekete – piros – zöld színű volt, a hátán Kenya jelvényével. Aranyosan voltak: mindig is bírtam a feketéket, a ragyogó fogsorokkal együtt.

A gyakorlatuk nagyon szép volt, és bonyolult. Nagyon kellett vigyáznia még a zsűrinek is, hogy a mozdulatokat figyelje, ne a látványt. Nagyon állatiak voltak!

- A következő csapat pedig... Hazánkat képviseli!

A torkom a torkomba ugrott, ennek következtében csuklottam egyet. Cheryl elvigyorodott, és összecsapta a kezét. Istenem! Na jó, ez még nem is a végzetem, na de az egyéni gyakorlat!!! Te jó isten... Kivonultunk a pályára (mondanom sem kell: kék – piros – fehér), és felálltunk alapállásba. Aggódva Cherylre néztem, aki rám vigyorgott. Kénytelen voltam én is elmosolyodni. Nagyon erőltetett volt a dolog, de hát ha muszáj...

Elindult a zene (Morris valami komolyzenét választott), és mi felszálltunk. Szembefordultam Jamievel, és megkerültem egy szép ívben. Visszafordítottam a seprűt, és ismét Cheryllel kerültem szembe. Felvillant a mosolyom, de ugyanakkor lenéztem a páholyra: ijedten vettem észre, hogy Malfoy ijesztően bámul minket! Mindegy, egyelőre sokan vagyunk, majd úgyis csak az egyéninél halok meg... Egy duplaszaltót csináltam, és egy csavarral Morris felé vettem az irányt. Biztatóan intett, hogy forduljak meg. Én meg is tettem, és leírtunk egy nyolcast Cheryllel. Egész szabályosra sikerült. A miénkben nem voltak ugyan kecses és táncos mozdultok, mivel Morris nem homo, de szerintem egész szépen mutattak a szaltók, és a bukfencek. Végül (nem is akartam elhinni) elhalkult zene, és puhán földet ért a talpam. El sem hiszem! Megcsináltam! De a java még hátra van...

Nagy taps közepette visszavonultunk az öltözőbe, ahol már számítani lehetett Morris lehúzó, illetve dicsérő szónoklatára. 

-Gyerekek-, mondta egy felcsillanó mosollyal- szuperek voltunk!!!

-Több mint szuperek- dörzsölte meg Cheryl a könyökét- Morris drágám, tudsz róla, hogy végighúztad a könyököm?

-Elnézést. Adjak rá puszit?- erre a társaság röhögésben tört ki, és barátnőm rátaposott Morris lábára.

-Most majd mindenkit szólítanak egyéni gyakorlatra. Menjetek ki, és kész. Erről többet nem dumálok.- mondta boldogan, és már szinte a zsebéhez nyúlt kupát keresni benne.

Szerintem azért ennyire nem voltunk jók. De erről egy szót sem szóltam Morrisnak.

Eltelt vagy öt perc avval, hogy görcsben fetrengünk a földön, de aztán hozzánk is megérkezett a mumus: a hangszóró Cheryl nevét mondta.

Cheryl felugrott, hátrasimította a haját, és a hóna alá kapta a seprűjét. Rám villantott egy mosolyt, de nekem ettől jeges víz tódult a gyomromba, meg gyanítom az arcomba is.

Két kézzel szorítottam a lánynak, de közben majd halálra stresszeltem magam. Sajnos nem láthattam, hogy Cheryl hogy teljesít, de a tapsból ítélve nem lehetett olyan rossz.

Cheryl visszajött, és ki volt pirulva, az arcán elégedett vigyor ült. Ahogy beért, a nyakamba ugrott, és megölelgette Morrist.

-Gratulálok- mondtam neki mosolyogva.

Miközben Cheryl a gyakorlatát és az elszenvedett hányási ingereit taglalgatta, még egy jó pár ember kiment a csapatból. Mind boldogan tértek vissza- kivéve Jamiet, aki azt mondta, soha „szarabbul” nem teljesített. Mint mondjak, gonosz voltam, és nem nyugtattam meg. Volt más bajom is...

-Sarah Rose Selesin!

Egy óriásit ugrott a gyomrom, a szívem meg a torkomba, és szó szerint halálfélelmem volt. Nem, nem a gyakorlat miatt. Lucius Malfoy miatt.

Cheryl kilökdösött az ajtón. Kiléptem, és majd megvakultam a sok reflektortól, meg hát kicsit rémisztő volt a rám irányuló szempárok mennyisége.

Ilyenkor jött volna jól, ha rendesen tanulok, mert nem jutott eszembe semmilyen vakító varázsige. A pálcám a talárom ujjában volt, -gyanítom- példátlan módon.

Meg fogok halni... ez elég elszomorító és végzetes gondolat, nem? Mindenesetre nemzeti jelkép és hős meg mit tudom én mi leszek, mártír, szóval lehet érteni...

Felültem a seprűmre, és felkapcsolták a zenét.

Semmit nem éreztem. Csak egyetlen egy valamit: a hátamba fúródó szürke szempárt. A pálcán tartott, megfeszült kezet, ami bármelyik pillanatban mozdulhat. A készülő szájat, ami bármelyik pillanatban halálos átkot suttoghat. És hallottam egy hangot... gyáva.

Ebben a pillanatban elrugaszkodtam, és el is kezdtem az egész gyakorlatot. Magamra erőltettem egy száz wattos mosolyt, és már repültem is. Nem néztem a páholyra. Nem érdekelt már, hogy egyáltalán ott ül-e, mozdul-e, egyáltalán él-e.

Két bukfenc, egy csavar... felálltam a seprűmre...

És a következő emlékem az, hogy leszálltam. Fülsüketítő tapsvihar tört ki, és én mosolyogva felnéztem a nézőkre.

És még élek. Itt vagyok. Olyan boldogság kerített hatalmába, hogy Cherylt szinte ledöntöttem a lábáról.

-Na- nyögte- még él a mi kis áldozatunk.

-Ez hihetetlen!- lihegtem- Megcsináltam!

Méghozzá nem is akárhogy- gondoltam mosolyogva magamban. A lelkem mélyén tudom, hogy szuper voltam, de csak szerényen hallgattam Cherylt.

-Gratulálok, és látod, nem volt miért aggódnod. Az a ronda gonosz lelkileg sötét szatír bácsi csak felnőtteknek mutogatja magát.

Elnevettem magam, és fulladozva megszólaltam:

-Nem is lettem volna kíváncsi, mi van a talárja alatt.

Meg sem kell említenem ennek a beszólásnak a hatásait.

Olyan felszabadultan örültem annak, hogy sikerült: mindenféle tekintetben.

Elővettem egy csomag csokibékát, mindenkinek adtam egyet. Jamie különösen örült neki, de sejtettem, hogy nem elsősorban a békának.

Észre sem vettem, hogy mennyire éhes voltam, de ez ki is következtethető a korábbi állapotomból.

Még jó hogy Malfoy nem támadott. Végül is, érthető, hogy Draco csak ijesztgetni akart. Visszatekintve már teljes hülyeségnek tűnik, hogy így megijedtem egy egyszerű "jókívánságtól". Viszont el is tudtam volna képzelni Lucius Malfoyról, hogy ilyesmire képes lenne. Legközelebb nem fogok parázni ilyesmi miatt, ezt már előre kijelenthetem. Majd megmondom a fiának a véleményem, az meg majd mehet haza sírni.

Az elkövetkező körülbelül fél órában csak nevettem. El sem tudtam volna képzelni, hogy valaha ennyit fogok, főleg Hansen után. Nem is tudom, hogy jutott ő most eszembe, de nem fogok soha többé rá gondolni.

Aztán hirtelen ismét összerándult a gyomrom, mikor Morris elkezdett kifelé lökdösni.

-Gyerünk, eredményhirdetés!

Igaz, most már nincs olyan sok izgulni valóm. Na jó, azért van...

Minden csapat vonult a nagy állvány elé, ahol a zsűritagok ültek. Bumfolt, meg ilyesmi emberek. Nem is igazán érdekeltek, mert Cheryl állandóan azt suttogta a fülembe, hogy vajon milyen terroristakészlet Malfoy talárja alatt, meg más is, szóval pukkadoztam a röhögéstől.

-Nos- állt fel Bumfolt, az zsűrielnök, miközben a csapatokra emelte a szemét- először is szeretném megköszönni a résztvevőknek az igényes produkciókat, és a részvételt. Senkinek sincs oka szégyenkezni, még akkor sem, ha nem lesz dobogós. Ugyanis mind kitettetek magatokért. Akkor nem is húznám tovább- leült, és a mellette ülő cérnavékony boszorkányra mutatott.- Megkérném Mrs. Saw-t, hogy hirdesse ki az eredményeket.

-Köszönöm Ludo- intett neki a boszorkány.- Én is csak megismételni tudom Mr. Bumfolt szavait...

Hátrapillantottam a dobogókra: egy volt három csapatnak, és egy három egyéni versenyzőnek. A tenyerem kezdett nedves lenni, Cheryl ugyanis a saját nevét mormolta összeszorított ujjakkal.

Én nem mondogattam semmit.

Mrs. Saw csak mondta a magáét, de nem nagyon figyeltem.

-Nem is folytatnám tovább, következzen a tényleges eredményhirdetés!

Felkaptam a fejem. Cherylre néztem, aki bizakodva nézett maga elé. Aztán Morrisra, aki rám mosolygott.

-Tehát- nézett a papírjaira a boszorkány.- A csapatok versenyében... Harmadik helyezett... Nagy-Britannia!- mondta mosolyogva.- Gratulálunk nekik!

A csapat egy emberként ugrott fel. Tapsvihar tört ki, én meg megöleltem Cherylt. Morris mindenkinek hálálkodott, Cherylnek még egy puszit is adott. Én ennek duplán örülök...

Együtt elindultunk a dobogó felé, én pedig kísértést éreztem, hogy felnézzek a páholyra. Meg is tettem... Lehet sejteni, hogy milyen arcot vágott...

Ludo Bumfolt lejött, és sorban a nyakunkba akasztotta az érmeket. Ha valaki rajtam kívül Morrisra néz az átadás pillanatában, akkor megérti, hogy mért robbant ki belőlem a nevetés. Annyira átszellemült fejet vágott...

Aztán a köpcös varázsló odaért hozzám, és kezet rázott velem. Olyan szörnyen vízszínű szemei vannak...

Megnézegettem az érmet: egy kis seprű, meg egy rajta álló ember volt belevésve, meg a hátuljába egy hármas szám. Nagyon örültem neki, és hallgattam Morris beszédét, amit Cherylhez intézett.

Olyan nagyon örültem, hogy alig hallottam meg, amint Mrs. Shaw a második helyezettet jelenti be.

A kenyaiak lettek. Mint már mondtam, imádom a feketéket, igazán örültem nekik. Meg is tapsoltam őket, de számomra már nyilvánvaló volt, ki az első helyezett. Ez már olyan egyértelmű, mint hogy sárga zokni van rajtam. Vagy piros?

A feltevésem igaz is volt...

-Nagy örömmel jelenthetem be az Műrepülő Bajnokság idei győztes csapatát ... Californiát!

A csapatban akkora visítás tört ki, hogy patkányt is irthattak volna vele. Rendesen megtapsoltam őket, tiszta vörös lett a tenyerem. És... azt hiszem, örülök neki, hogy nem mi lettünk az elsők. Fogalmam sincs miért, és lehet, hogy hülye vagyok, de jól esett „boldog” harmadikként nézni az örömüket.

-Most, hogy végeztünk a csapatok díjazásával, még egyszer gratulálok minden csapatnak, és nagyon köszönjük a részvételt! És akkor most az egyéni produkciók díjazása következik.

Kibontott egy borítékot, és nagy örömmel nézett végig rajta.

-A harmadik helyezett...

Cheryl elkezdett morogni.

-Egy lány...

Cherylre viszketési roham tört rá.

-Erin Robertson!

A californiai csapatkapitány nagy örömmel ugrott elő. Cheryl a szemeit forgatta, és nem tapsolt, erre én oldalba böktem. A lány örült ugyan, de látszott rajta, hogy nem nagyon tetszik neki a dolog. Erre abbahagytam a tapsolást, ezért barátnőm oldalba bökött.

Átadták neki az érmet, a csaj meg megünnepeltette magát, és mindenki odavolt, kivéve Cherylt és engem.

-A második helyezett pedig...- kibontotta a borítékot- Mia Nykänen^©!- a finn csapatból egy szőke lány lépett ki, és nagy szerényen felállt a dobogóra. Szinte már sírt az örömtől, így szívből örültem neki, hogy megelőzte Erint. A harmadik lány nagy dölyfösen rá sem nézett az eggyel felette álló Miára. Most már nem is izgultam- tudtam, hogy első úgy sem leszek. Elkezdtem Cheryllel beszélgetni, amíg kihozták az első borítékot. Csak fél füllel figyeltem oda.

-És büszkén jelenthetem be a Műrepülő Világbajnokság egyéni győztesét...- itt egy csomó ideig húzta az időt, és már kezdtem unatkozni.- Sarah Rose Selesin!!!

Felkaptam a fejem, és egy egész jégtömb csúszott a számba. A gyomrom elkezdett zsibbadni, és meg sem mozdultam. A csapatban visítás tört ki, de a legnagyobb hangadó Cheryl volt. Kilökdösött a csapatok emelvényéről, én meg kábul fejjel indultam a dobogó legfelső foka felé. Mintha egy buborékban lettem volna... Viszont kezdett egy gondolat előtörni: nyertem!!! Nyertem!!!

El sem hiszem! Én? Én nem voltam jobb, mint bármelyikük! Csak egy átlagos gyakorlatot mutattam be. Mindenesetre annyira örültem, hogy majdnem leestem, miközben a nyakamba akasztották az érmet. Mosolyogva a tapsoló csapattársaimra néztem, és kicsit elhomályosult a szemem, de nem tartott egy pillanatnál tovább.

-Az első helyezett nyert hatvan galleont!

Na, itt megint majdnem leszédültem. Hatvan galleon!!! Lehet ennél jobb egy nap?! Mit is kezdhetnék hatvan galleonnal, ráadásul ott van még anya nyolcvanja. Olyan boldog voltam, hogy ránevettem Erinre, ő meg olyan képet vágott... Cheryl hülyéskedett felém, és én meg majdnem rádőltem Miára.

Miután egy nagyon hosszú búcsúbeszéd végére értünk, a csapattársaim a vállukon vittek ki. Annyira jó érzés volt! Ilyet még sohasem éreztem...

-Gratulálok- mindenki kezet rázott vele, Cheryl szokás szerint puszit adott. Annyira jó volt a hangulat, hogy véletlen levertünk egy egész fogast. Mindenki kisettenkedett az öltözőből, és kint folytattuk tovább az ökörködést.

Szép lassan lement a nap, de a tömeg ugyanúgy vonult a mocsáron keresztül. Voltak, akik a kis vásárra maradtak ott, meg a sátortáborban a következő versenyekre.

-Én elindulok, majd gyertek, a zsupszkulcsnál várlak titeket- intett nekünk Morris, és otthagyott a nevetgélő Cheryllel.

-Nem bánod, hogy nem lettél helyezett?- kérdezte, miközben bekaptam egy falat Mindenízű Drazsét.

-Fene bánja- vont vállat.- Persze azért a hatvan galleon nekem is jól jönne- tette hozzá vigyorogva.

-Kinek nem? Na megyünk?- kérdeztem tőle, elindulva edzőnk nyomában.

-Blackrose!- hallottam egy hangot a hátam mögül.

Te jó isten. A gyomrom már csak egy fáradt kis billenést produkált, ami inkább fásult volt csak. Megismerem ezt a hangot. Larry Hansen. Pont most kellett neked idejönnöd?!

Csigalassúsággal megfordultam, és a fiúra néztem. Cheryl közben eloldalgott, sejtem, hogy nem akart része lenni ennek a kellemetlen szituációnak.

-Neked maximum Sarah Rose- mondtam hűvösen.- Blackrosenak csak a barátaim hívnak.

-Úgy hiányoztál- mondta, mintha legalábbis meg sem szólaltam volna.

És tudjátok mit akart? Odahajolt. És meg akart csókolni!!!

Olyan erővel löktem el magamtól, hogy hátratántorodott.

-Mi az?- kérdezte ártatlan szemekkel.

-Ne csináld, mert még meg is pofozlak!

-Mit?

-Ne add a hülyét- válaszoltam csendesen- Nagyon jól tudod, miért hagytam ott a Klenwoodot.

-De hát... Én szeretlek!

Elnevettem magam, de a összeszorult a torkom. Szeret? Még hogy szeret? Nem tudom, szerintem azt hiszi, hogy sikerült valami memóriatörlő bűbájt végrehajtania rajtam. Vagy pedig neki törölték ki. Szerintem mióta elmentem volt már öt-hat lány akinek hasonlókat mondott. Az egy dolog, hogy ő nézett ki a legjobban az egész suliban. De ha az ember a lelkét is megnézte... Komolyan mondom, ez már szánalmas. Csak sajnálni tudom. Szegény, szegény szerencsétlen, aki nem tudja, hogy csak saját magának árt. Belőlem legfeljebb egy pofont sikerül kicsikarnia. Egy sóhajjal együtt olyan hangon szólaltam meg, mint amilyen hangon a fárasztó kisgyerekkel szokás beszélni.

-Igazán? Neki is ezt mondtad?

-Kinek? Ja... hogy annak a lánynak... nem, őt nem szerettem soha...- szabadkozott.

Belenéztem a nagy kék szemeibe.

-Hát rendben. Szóval szeretsz- felragyogott az arca.- Én viszont már nem, és nem is hiszem, hogy téged bárki is képes lesz valaha.- mondtam nyugalommal.

És elsétáltam a vágyaim tárgya mellett. Nem, nem is: átsétáltam rajta.