Hermione titka

- Draco! Draco! Figyelsz te rám? - hangzott fel
Pansy Parkinson számon kérő hangja.
A kis csapat a Mardekár asztalnál ült és a
Halloween napi reggelit ették.
- Persze. Persze! - válaszolta Draco egykedvűen.
Hallotta, mit mond a lány, de nem nagyon figyelt
rá oda. Semmi kedve nem volt itt lenni, sokkal
szívesebben ücsörgött volna a háza
klubhelységében, egyedül.
Draco Malfoy 17 éves, jóképű, mardekáros prefektus
volt. Hosszú, tejfölszőke haja nyitva lógott a
vállára. Arca szinte a pontos mása volt az
apjáénak. Ugyanaz a szürke szem, ugyanaz a sápadt,
határozott vonalú, ám mégis szép arc. A Mardekár
ház összes lány tagja elepedt érte, még a
Hollóhátból és a Hugrabugból is érdeklődtek iránta
néhányan. Ő azonban oda sem figyelt rájuk, egyik
sem érdekelte őt komolyabban. Egy ? két éjszaka
erejéig kitűntette őket a figyelmével, de ez volt
minden. Nem tudott senkit igazán szeretni. Soha
senkit nem szeretett még saját magán kívül. Még az
apját sem, aki mindennek az oka volt, mert
érzéketlenné nevelte őt.
Már két teljes éve volt tagja a Sötét Nagyúr
seregének, ám még soha nem harcolt nyíltan. Eddigi
fő feladata a hírszerzés, kémkedés volt az
iskolában. Azért, mert itt tanult, tökéletesen
megfelelt a feladatra. Most már azonban kezdett
lassan elege lenni a színlelésből. Néha, amikor
találkozott a sárvérűekkel, megszólalt benne is a
halálfaló és minden vágya volt pontot tenni az
életük végére. Szerencsére, eddig mindig sikerült
türtőztetnie magát?
Aznap is nagy erőre volt szüksége, hogy ne álljon
fel és átkozza meg Dumbledoret, amikor az megint
előjött az üres szónoklataival. Amikor kiadta a
parancsot az asztalbontásra, Draco és csapata is
felállt az asztaltól.
Az ajtóban azonban számukra nem kívánatos
emberekkel futottak össze: Potter és a kis csapata
volt az. Draco úgy érezte, most levezetheti kicsit
a feszültségét rajtuk, ezért fennhangon odaszólt
Craknak:
- Na, nézd csak Crak! Kik vannak itt! Talán csak
nem Szent Potter a barátnőjével, meg a Weasley
felé talpnyaló famíliával! A kviddicskupa
győztesnek nem jár különb díszkíséret?
Jó hangosan beszélt, hogy biztosan meghallják,
amit mond. Még arra sem ügyelt, hogy nehogy tanár
legyen a közelben. Szerencséje volt, mert minden
professzor még a tanári asztalnál ült.
Harryék megfordultak. Draco látta a szemében az
ingerültséget, ám ez még nem volt elég, tovább
ütötte a vasat:
- Azt hittem, legalább az ízlésed fejlődött
valamit, amióta a Roxfortba jársz, Potter! Hány
csaj járna veled, neked mégis ez a kis Weasley
kell! Undorító! Vagy talán senki más nem hajlandó
elviselni? Ó, te szegény! Na és te, Weasley! Neked
is csak az a földigfogú sárvérű jutott, aki
mindenből első. Ja, persze! Biztosan ő csinálja a
leckéidet, ezért nem buktál meg eddig! Na és?
- Fogd be a szád, Malfoy!!! - parancsolta Harry
nyomatékosan.
- Én nem Ronald Weasley vagyok, Potter, akinek
csak úgy parancsolgathatsz!
- Nekem sem ő parancsol! - csattant fel Ron. - Mi
barátok vagyunk! Aki a testőreinek parancsolgat,
az te vagy, Malfoy!
- Igazán??? Na várj csak?
- Hagyjátok abba! - szólt közbe Hermione. Látszott
rajta, hogy ő is nagyon ideges. - Ne a nagyterem
ajtajában párbajozzatok! Miért nem intézitek el
máshol?
- Igaza van! - mondta Harry Potter, és ellenfele
felé fordult. - Ma éjjel!
- Éjfélkor, az átváltoztatás teremben! Csak te meg én!
- Találkozunk! - mondta Potter, és a Weasley
lánnyal az oldalán kiment a teremből.
Ron Weasley is utána ment, ahogy egy hű csatlóshoz
illik. Csak a Granger lány marad ott.
- Na, mi van? Csak nem akarsz megátkozni? -
gúnyolódott Draco, de maga sem gondolta komolyan.
Ha kedvesnek nem is, de becsületesnek ismerte a
lányt. Az nem válaszolta a sértegetésre, csak
egyenesen a fiú szemébe nézett. Draco nem tudta
ezt mire vélni. Hermione tekintete most mintha más
lett volna, mint korábban, és ez Dracot nagyon
zavarta. Egy pillanatig egymás szemébe néztek,
majd a lány sarkon fordult és elsietett barátai után.
A mardekáros csapat csevegve ment a klubhelységébe
és ott töltötte az egész napot. Draco azonban nem
tudta kiverni a fejéből a lány különös
pillantását. Alig vett részt a társalgában, mert
végig ezen törte a fejét. Végül arra jutott, hogy
talán megpróbálta szemmel verni őt, de nem
sikerült neki. Hét éve ismerte, de mindvégig
ellenszenvvel viselt iránta, nem annyira azért,
mert sárvérű, hanem azért mert Harry Potter
barátja. Megrázta a fejét, ez lehetetlen?
A mardekárosok a vacsorára is együtt mentek,
jóllehet, igencsak korán. Még alig egy ? két diák
lézengett a teremben. Leültek az asztalukhoz, és
beszélgetéssel múlatták az időt. Draco kedvenc
témájáról volt szó: az átkokról.
- Nézd csak, Draco! Ki van itt! Méghozzá egyedül!
- sivította Pansy Parkinson.
Draco az ajtó felé nézett. Hermione állt a
küszöbön és látszólag keresett valakit. Amikor
megpillantotta az asztalnál ülő társaságot, azok
legnagyobb meglepetésére, feléjük vette az irányt.
- Malfoy!
- Nahát? Csak nem így, egyedül?
- Szeretnénk változtatni a helyen és az időn?
- Hallgatlak!
- Ne az átváltoztatástanban legyen!
- És szabad kérdeznem, hogy miért ne?
- Ha nem jól céloz valamelyiktek, akkor holnap
McGalagony nagyon ki lesz akadva.
Draco belátta, hogy igaza van.
- Oké. Akkor hol és mikor?
- Az éjfél korán van. Egykor a második emeleti
lányvécében. Tudod, Pansy, Hisztis Myrtle mosdója?
- Tudom. - felelte lenézően a lány.
- Rendben. Üzenem Potternek, hogy ott leszek.
A lány sarkon fordult és köszönés nélkül kiment a
teremből. Draco nagyon furcsállta a dolgot. Vajon
miért nem Potter jött ide? Nem sokkal később a
négy "jó barát" belépett a terembe. Semmi jelét nem
adták annak, hogy valami említésre méltó dolog
történt volna.
A vacsora és Dumbledore szokásos üres beszéde után
kiadták a parancsot a lefekvésre. Dracoék a
klubhelységbe mentek és izgatottan várták már az
egy órát.
Nem is sejtették, hogy Harry Potter eközben már
éjfél óta az átváltoztatástan teremben vár
ellenfelére? Fél egy tájban megunta és visszament
a Griffendél toronyba.
- Nem jött el? ? kérdezte Ron izgatottan.
- Nem, gyáva kis nyuszi. Gyertek, feküdjünk le! ?
indítványozta a holtfáradt Harry.
A fiúk balra, a lányok jobbra indultak.

*

Draco nagyon várta már, hogy összecsaphasson Harry
Potterrel. Tudta, hogy apja ezt nem helyeselné, de
nem érdekelte. Elképzelte, mit szólna a Sötét
Nagyúr, ha megtudná, hogy esküdt ellensége halott.
Fél egykor kilépett a klubhelységből és elindult a
mosdó felé.
Amikor belépett a helységbe, Potter még nem volt
ott. Myrtle azonnal kiabálni kezdett, hogy
takarodjon ki onnan, de egy jól irányzott
feketemágiás dermesztőátokkal belé fojtotta a
szót. Türelmetlenül járkálni kezdett, de azonnal
abba hagyta, amikor hangokat hallott a folyosóról.
Sietős léptek hallatszottak. Draco elbújt, hogy az
első átkát hirtelen szórhassa ellenségére, de
hiába meresztette a szemét, a kitáruló ajtón kívül
semmit nem látott. A lábdobogások azonban
hangosabbak voltak. Biztosan a láthatatlanná tévő
köpenyében van, gondolta és igyekezett kitalálni,
hol lehet. Ekkor azonban a köpenyben kuksoló alak
megszólalt:
- Kérlek, tedd el a pálcádat! Csak beszélni
szeretnék veled, Draco?
A jövevény levette a köpenyt és egyenesen Draco
szemébe nézett: Hermione Granger volt az.
- Mit keresel te itt? - kérdezte gyanakodva a fiú.
Csapdára tippelt. - Hol van Potter?
- Fél egyig várt rád az átváltoztatástan teremben.
A változtatást én találtam ki?
- Miért?
- Beszélni akartam veled? Miért ellenségeskedsz
annyit? Mi bajod velünk?
Draco nem kezdte el mondani, hogy neki ez úgymond
?kötelessége?, mert nem ezért csinálta. Gyűlölte
Pottert, mindig és minden körülmények között.
- Gyűlölöm Pottert, ezt te is jól tudod. Amióta
ismerem, ez így van. Mit érdekel ez most?
- Harryt utálod, de engem miért?
Draco nagyon elcsodálkozott. Ez nem az a lány
volt, akit hét éve utált és állandóan piszkált.
Valahogy megváltozott.
- Te is hozzájuk tartozol, nem? - kérdezte
bizonytalanul, miközben közelebb lépett hozzá. -
Mindig velük vagy, és?
Hermione tett néhány lépést a fiú felé, majd ismét
megszólalt:
- De most nincsenek itt, és én szeretnék beszélni
veled - még közelebb ment hozzá, szemét lesütve.
Draco nem győzött ámulni. Most, hogy jobban
megnézte, a lány határozottan szép volt.
Gesztenyebarna haja fényes zuhatagban omlott a
vállára. Már egészen közel volt a fiúhoz. Amikor
felemelte a fejét, Draco meglátta zöld szemeit,
melyek most oly furcsán csillogtak. Ezen kívül már
nem illett rá a kapafogú jelző. Fogai olyanok
voltak, mint egy igazgyöngysor. Az orra szép
metszésű és egyenes. Na és a szája?
Draconak hirtelen minden vágya volt, hogy
megcsókolja. Tudta, hogy ostobaságot csinál, és
hogy a lány ezért most biztosan meg fogja átkozni
őt, de nem érdekelte.
Finoman megfogta a Hermione állát, és feljebb
emelte. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem
szájuk összeért, és forró csókban egyesült. A lány
puha ajka teljesen elvarázsolta Dracot. Legnagyobb
csodálkozására Hermione nem ellenkezett. Finom
átkarolta a derekát, és érezte, hogy a lány
megremeg a karjai között.
Ezért volt hát az a furcsa tekintet. Nem
gyűlölködő vagy értetlen, hanem szerelmes
pillantás volt.
Draco finom csókokat lehelt Hermione nyakára.
Élvezte a lány puha bőrét, és boldogan szívta
magába finom illatát.
Draco végigsimította a lány haját, majd a már jól
begyakorolt mozdulattal elkezdte kigombolni annak
talárját?
- Senki nem tudhatja meg... - suttogta Hermione és
megcsókolta. - Soha... senki...
Draco boldog volt, boldogabb, mint eddig valaha.
Most nem egy éjszaka használt tárgyként kezelte a
maga mellett fekvő lányt, hanem igazi nőként. Nem
tudta, mit is érez pontosan. Az érzés mély volt és
tiszta. Igen, talán ez a szerelem?

*

Draco másnap boldogan ébred, ám a saját ágyában és
egyedül. Nem tudta, mi történhetett? Hogy került
ide? Biztosan elfelejtettem, hogy kerültem ágyba,
gondolta és lement reggelizni.
A Griffendélesek asztalánál már ott ültek
ellenségei és Hermione is. A lány teljesen
átlagosan viselkedett. Több puszit is adott
Ronnak, és egyszer meg is csókolta.
Talán csak álmodtam volna az egészet? Kérdezte
magától Draco. Elvégre nem tudom, hogy kerültem
ágyba. Keserű érzés kerítette hatalmába, olyasmi,
amit még soha nem érzett. Biztosan elaludtam a
párbaj előtt?
De ha csak álmodtam, akkor mit jelentsen a hosszú,
gesztenyebarna hajszál a jelvényembe akadva?

Vége