Írta:  írta: Zsömy
pepi18@freemail.hu

A fürdés

-Neeeeem!!!- a kicsi, sápadt fiú ökölbe szorította a kezét, és olyan mérgesen nézett  az előtte álló szüleire, amennyire csak tellett tőle. Sötét szemei szikráztak a dühtől. Édesanyja már csak a puffanást hallotta, amint a hatalmas tölgyfaajtó becsapódott a gyermek háta mögött. Tanácstalanul állt ott még egy kis ideig, nem tudta, hogy mitévő legyen.

-A szokásos cirkusz minden este- sóhajtott. -Perselus! Nagyon szépen kérlek, gyere ki!- az asszony közelebb ment a barna ajtóhoz, majd kezével megragadta a kilincset, úgy próbált betörni a fiúcska apró szobájába.

De hiába, a pöttöm teremtmény még alig látszódott ki hosszú, fekete talárja alól, de hároméves kora ellenére már volt olyan eszes, hogy a piros kis puffot mindig odakészítse az ágya mellé. Így egy másodperc alatt fel tudott pattanni rá, hogy elfordítsa a kulcsot a zárban. Majd hátát nekitámasztotta a nagy barna tölgyfaajtónak, lábait felhúzta, kicsi, koszos kezeivel átkulcsolta, miközben maszatos, hamuszürke arcán lassan peregtek le a könnyek.

-Perselus, kicsim, gyere ki…!- hallotta anyja lágy hangját, melynek hömpölygő folyamát egy erős, mély férfihang törte ketté.

-Idefigyelj, te átkozott! Nem mondom el még egyszer, megértetted?! Azonnal nyissad ki ezt az ajtót, különben baj lesz! Perselus!- ordította a férfi olyan hangnemben, hogy a hároméves gyermek összerándult a félelemtől.

Apró, szem nélküli maciját megragadta és puszit nyomott plezúros orrára. Ez volt az egyetlen játékszere. Néha, ha már annyira rosszul érezte magát, fogta a játékot, és a földhöz kezdte verni, vagy csak harapdálta mérgében. Tudta, hogy nem szabad, érezte, hogy a macinak is fáj, ekkor átölelte a parányi plüss állatot és puszilgatni kezdte. Így fejezte ki érzelmeit, nem volt képes máshogyan. Nem tudta, milyen is az igazi szeretet. Nem volt benne része. Senki sem tanította meg neki, hogy is kell szeretni.

-Perselus!- a hang egyre félelmetesebbé vált. –Csinálj valamit!

-Ne, fejezd be! Kérlek…!!! Neeeee…!!!

A hosszú fekete hajú fiúcska még jobban összehúzta magát, hátát nekifeszítette az ajtónak. Utálta ezt hallgatni, utálta az apját mindenért. Tudta, hogy mi következik, nagyon jól tudta. Az apró barna macit, amennyire csak lehetett, magához szorította. Remegett minden porcikájában. Igazságtalannak érezte, hogy anyukáját bántják mindazért, amiről ő tehet. 

-Maci, most felkelünk és elmegyünk mosdani! Rendben? Tudom, hogy te sem szeretsz, én sem… de majd legyőzzük a fájdalmat, és minden jobb lesz…!- azzal felkelt a földről, megpuszilta a plüssállatot,  és egy halk kattanással kinyitotta az ajtót.

Több sem kellett a megvadult férfinak. Egy másodperc alatt megragadta a gyermek karját, és gyűlölettől izzó szemét belefúrta az apró, sötét szempárba.

-Ezt akartad?- mutatott a félig ájult nőre, aki a földön feküdt. –Adok én neked mosdást!- azzal beledobta a fiút a forró vizes kádba.

 Perselus felszisszent a fájdalomtól. A tűzforró folyadék égette sebes bőrét, a friss vágások, karcolások pedig elviselhetetlenül csíptek. Apja letépte róla a ruhát, maciját pedig a földre dobta. A gyermek arcán könnycseppek peregtek végig. Nem a fájdalomtól, hanem mert már nem volt senki mellette, aki megvédhesse őt. A férfi sampont nyomott a fekete, dús, hosszú hajra, majd durván mosni kezdte. Mikor a sötét hajszín teljesen eltűnt, és helyette a fehér hab volt uralkodóban, lenyomta a kis fejet a víz alá.  A kisgyerek érezte, milyen erősen szorítják lefelé. Ilyenkor mindig attól félt, hogy soha többé nem bukkan már fel. Apró füleibe belefolyt a víz, nem hallott semmit, nem látott semmit. Kiszolgáltatottan feküdt a víz alatt, tudta, hiába kapálódzik, akkor sem menekülhet előbb. Várt. Sokáig várt. Teste egy idő után akaratlanul is meg-megrándult, ahogy a levegő kezdett kifogyni a tüdejéből. De életösztöne már teljesen alábbhagyott. Nem volt értelme tovább élnie. Majd hirtelen engedett a szorítás, és újból friss levegő csapta meg kipirosodott arcát. Prüszkölt, lihegett, ahogy a felszínre került.

-Megérdemelted!- mosolyodott el az apja. –Majd máskor még egyszer meggondolod, hogy mikor visítasz a fürdés miatt, és hátráltatod a szüleidet. Megértetted?- azzal a férfi megszorította a fiú arcát és belenézett a sötét, üres tekintetbe. –Téged meg minek tartalak?- azzal megragadta a nő kezét és felrántott a földől.

A fiatal anyának tiszta seb volt az arca, szemei szomorúságot, félelmet, kétségbeesést tükröztek.

 –Azonnal mosdasd meg a gyerekedet! Aztán öltözz fel, legyél nagyon csinos, mert vendégségbe megyünk a Black családhoz! –azzal kiviharzott a férfi a fürdőszobából.

A fiatalasszony odament, kezébe egy parányi tusfürdőt nyomott, és elkezdte bedörzsölni vele a fiúcska kék-zöld testét. Perselus érezte a fájdalmat, de ez az érzés mégis megnyugtatta őt. Nem volt annyira elviselhetetlen. A nő csak gépiesen hajtotta végre a mozdulatokat. Nem szólt semmit, közben csak bámult maga elé, majd egy idő után kiemelte a fiút a kádból, és egy fehér törölközővel szárazra törölte. Majd bekente a testét különböző gyógynövényes testápolóval, egyre erősebben és durvábban dörzsölte a sápadt kicsi teremtést, és hirtelen egy nagy pofont vágott le neki. Perselus érezte a parketta hidegségét, arca égett a fájdalomtól.

-Bocsásd meg, kicsim! A mami szeret téged! De még egyszer ne tedd ezt!- azzal a nő sírva ölelte át hároméves gyermekét, aki értetlenül nézett rá.

Mindig ez történt, szinte minden nap. A fiú már hozzászokott ehhez. Az asszony gyorsan ráadta a fehér pizsamát, kezébe nyomta a vizes macit, majd ölbe vette és lefektette az ágyába. Megsimogatta arcát, majd egy „jóéjtpuszit” nyomott a homlokára, és becsukta maga mögött az ajtót.

Perselus hallotta, ahogy a szülei egy kis idő múlva távoztak otthonról.

-Érted maci, soha ne tedd ezt!!- azzal a falhoz vágta jó erősen a plüssjátékot, majd pedig egy jó nagy puszit adott az orrára. –Megérdemelted! De azért nagyon szeretlek ám!- azzal átölelte a meggyötört állatot.

Már nem félt, hiszen ketten voltak abban a nagy házban, ő és a kedvenc játéka. A plüssállat soha nem bántotta volna őt, megbízott benne, tudta, hogy nem lenne rá képes. Becsukta fekete szemeit, és a macit jó erősen szorítva álomba sírta magát.

- Vége -