Igen, igen, rá gondolok. Harry Potterre. Ó, Harry Potter, a világ megmentõje!

Ez a kis féreg tönkretett mindent, amit 11 éven keresztül fáradságos munkával létrehoztam.

Hála neked, Potter, egy nyomorult embermaradvány lett belõlem. De csak testileg! Lelkileg nem!

Az emberekbõl pedig nem tudtad kioltani azt a félelmet, ami agy évtizeden keresztül bennük élt.

Ezt magad is észrevehetted. Azt a nevet, hogy: VOLDEMORT, még ma is félik kimondani az emberek. Az én nevemet! Félnek, ha kiejtik azon a mocskos szájukon, megjelenek elõttük testi-lelki valómban. Akkor pedig nincs menekvés! Látod, ez az én hatalmam!

De az a nap soha nem fog eljönni, ezt mindketten tudjuk!

Egy ilyen sárvérû, mint te, nem tud legyõzni egy olyan nagy varázslót, mint én! Aki Mardekár Malazár egyeneságú leszármazottja vagyok!

Hisz mindketten tudjuk, hogy szól a jóslat: Csak az egyik kerül ki gyõztesen.

Az pedig nem létezik, hogy egy ilyen semmirekellõ pimasz gyerek oltsa ki a világ leghatalmasabb varázslójának, a Sötét Nagyúrnak az életét!

Nem, nem gyõzhetsz le! 17 éve sem te gyõztél le, hanem az a mugli anyád, aki az életét föláldozta éretted abban a reményben, hogy sokra megy vele.

Ezek után szánalmas emberi roncs lett belõlem. A testem elemésztõdött, de a lelkem ugyanolyan erõs maradt, mint hatalmam teljén volt.

Kóboroltam a világban, állatokba költöztem, leginkább kígyóba. ågy találtam rá egy tapasztalatlan, hiszékeny tanárra, akibe beleköltözhettem. Én, a Sötét Nagyúr, tanítottam meg õt arra, hogy nincs jó és rossz, csak erõs és gyenge, na meg a hatalom.

Most már te is rájöhettél, kirõl van szó. Igen, Mógusról, aki a Roxfortban tanított. Az õ révén ismét a közeledbe kerülhettem. De a szerencse megint melléd szegõdött. A bölcsek kövét még sikerült elhalásznod elõlem, én viszont életben maradtam!

Még a Baziliszkusz se tudott kifogni rajtad. És még azt a sárvérû barátnõcskédet, azt a Grangert sem tudta megölni!

Amikor harmadéves voltál, visszatért hozzám egyik hû és gyáva szolgám, Féregfark. Megmentett engem a haláltól, és Nagini mérgével táplált.

Azután jött ez a Bertha Jorkins. Szánalmas nõszemély. Miután kihúztam belõle a titkot, nem volt más választásom, meg kellett ölnöm. De hát ez nekem nem okoz gondot! Tõle megtudtam, hogy még életben van egy igazán hûséges alattvalóm, ifj. Barthy Kupor. De neki is meg kellett halnia!

A Trimágus Tusán megint kicsúsztál a kezeim közül. Pedig mindent olyan jól elterveztem!

De végre emberi alakot ölthettem a legnagyobb ellenségemnek, neked, Potternek, köszönhetõen!

A véredet adtad. ågy most már semmit sem használ a bûbáj, amellyel a sárvérû anyád fölvértezett téged ellenem! Ellentétben veled, akinek minden érintésem iszonyú fájdalommal jár.

Két évvel ezelõtt, ötödéves korodban, sem vetted észre, hogy kihasználom a köztünk lévõ kapcsot. Tudtam, hogy a mindenkit meg akarok menteni-kényszered erõsebb benned, mint az óvatosság. Ezért tudtalak elcsalni a Mágiaügyi Minisztériumba.

Ekkor viszont az a mugliimádó vén bolond, Dumbledore húzta keresztül számításaimat. Sikerült téged megmentenie, a keresztapádat, azt a Siriust viszont nem, akit a jobbkezem, Bellatrix Lestrange ölt meg!

Ó, szegény Potter! Már csak mugli rokonai vannak életben! Milyen könnyfakasztó!

És végre elérkezett a döntõ ütközet!

Csak nem félsz, Potter?

A jóslat nem hazudik.

Csak egyikünk marad életben, az pedig ÉN leszek!

És megint uralkodni fogok mindenki felett, mert

A HATALOM AZ ENYÉM!!!