Lily és James

Mind a négyen a klubhelységben ültek. Pár perce fejezték be a vacsorát. Remus most is, mint minden délután és este a könyvei fölött ült és olvasott. Sirius és James pedig a következő szabálysértésen törték a fejüket. Peter csak nézte őket.

-         Ott már voltunk! – vetette ellen Sirius. – Szerintem, menjünk le Roxmortsba, de ne be a kellős közepére, hanem inkább a határába. Emlékszel arra a dombra, ami a Dervish & Durran mellett van? Ott még nem voltunk.

-         Igen, most, hogy így mondod. Remus! – szólt James.

-         Hm? – kérdezett vissza Holdsáp, fejét fel sem emelve a könyvből.

-         Még hány nap van?

-         Négy. Csak nem kiötlöttétek, hogy mit csináljunk?

-         De, valahogy úgy. – felelte különös mosollyal Sirius.

-         Peter! Miért vagy olyan szótlan? Gyere és segíts kitalálni valamit Piti ellen!

-         Emlékeztek, amikor ötödik évvégén megtornáztattam?

-         Ja, és elég morcos volt. Evanst is, hogy letermtette, pedig ő csak segíteni akart. És mi a hála? Lesárvérűzte. Mondhatom kedves. – tette hozzá Sirius.

-         Tündér az a lány! – mondta álmodozva James.

-         Hahó! Ágas! Ébresztő! Téged is eléggé kioktatott. Vagy ez kimaradt a szép emlékekből?

-         Nem, nagyon is emlékszem. – felelte sötéten.

Ekkor Lily lépett a klubhelységbe.

-         Na tessék! Csak emlegetni kellett! – mondta nevetve Sirius.

-         Tessék? – kérdezett vissza a lány. – Csak nem rólam beszéltetek?

-         De igen. Vagy talán tilos? – kérdezte pimaszul James.

-         Nem, de nem értem, miért kell így beszélned.  Azért, mert talán jó fogó vagy? Az, hogy sikerül elkapnod egy labdát egy játékban, még nem jelenti azt, hogy játszhatsz az emberekkel is. Ezt jegyezd meg. Nem vagy te Isten! – olvasott be neki a lány és beviharzott a könyvével a hálótermébe.

-         Még nem. Különben meg mi baja van? – kérdezte értetlenkedve James. – Na mindegy.

Siriusszal folytatták a beszélgetésüket, melyben Lilyről zó sem esett.

-         Na én megyek aludni. Jöttök vagy maradtok? – kérdezte Remus.

-         Várj még egy percet! – mondta James különös mosollyal és a lányok hálója felé ment.

-         James! Ne! – suttogta Holdsáp, de barátja nem hallgatott rá.

Szerencsétlenségére Lily előbb nyitotta ki az ajtót és James előre esett, egyenesen a lányra. Azonnal felpattant, majd Lily is felállt. Pár percig csak dühösen nézte, majd teljes erőből pofon vágta. James arca már amúgy is elég vörös volt, ezzel rátett még egy lapáttal.

-         Tűnj innen! – mondta halkan, de fenyegetően Lily. – Elegem van belőled! Mit képzelsz, ki vagy te?! – mondta még mindig halkan, de James jobban szégyellte magát, mintha kiabált volna. – Tünés!

James lehajtott fejjel ment ki. Soha semmi nem fájt még neki ennyire. Nem a pofonnal volt a baja, hanem azzal, hogy a lánynak igaza van. Ki ő, hogy olyan nagyra van magával? Kérdezte magától.

Barátai mind együttérzően nézték. Bementek a hálótermükbe és lefeküdtek az ágyukra.

-         Mindenesetre eseménydús este volt. – jegyezte meg Sirius.

-         Igen, főleg nekem. – mondta mélabúsan James.

-         Csak nem vetted magadra?

-         De, mert igaza van. Miért kelek-járok úgy, mintha az enyém lenne a kastély? Nem vagyok én Superman.

-         Nem, de te vagy a világ legjobb fogója!

-         Ez még nem hatalmaz fel rá, hogy mindenkit eltapossak! Á, hagyjuk! Inkább aludjunk. – mondta James és hátradőlt az ágyán.

Azonban neki nem jött álom a szemére. Mikor meggyőződött róla, hogy barátai alszanak, felkelt és kiment a szobából. A klubhelységben leült a kandalló elé egy fotelbe és a tűzbe bámult. Lily alaposan felkavarta a dolgokat. Most kezdődött az utolsó éve, de ő még mindig rosszban volt vele.

Hirtelen ajtónyikorgást hallott és felkapta a fejét. Lily jött ki a szobájából, de nem vette észre Jamest, csak amikor leült egy mellette lévő fotelbe.

-         Szia! Hát te? – köszönt a lány.

-         Én csak… - nem akarta bevallani, hogy miatta van itt. – nem tudok aludni. – mondta végül.

-         Miért nem? – kérdezte mosolyogva. – Csak nem azért, mert leszidtalak? – tudta, hogy ez az oka, ez látszott az arcán.

-         Hát… de, talán.. – nyögte ki. – Tudod, Pitin kívül még senki nem mondta így a szemembe a dolgokat, ezért nem is vettem még soha komolyan.

-         Szóval ekkora hatással vagyok rád, hogy tudsz értelmesen beszélni? – kérdezte meglepődve, de még mindig mosolygott.

-         Úgy tűnik. Lelkiismeretfurdalásom van, - ismerte be. – amit te idéztél elő.

-         Sajnálom, de már nagyon zavart, hogy ilyen lekezelően bántál velem, méghozzá ok nélkül. Vagy ártottam neked valamit? Azt sem értem, hogy Pitonnal mi a bajod.

-         Veled az égvilágon semmi és Pitivel is csak az, hogy megszületett. Más nem igazán. De ezt hagyjuk inkább, mert még felhúzom magam. Te mit keresel itt? Miért nem alszol?

-         Azért, amiért te sem. Eléggé feldühítettél az ajtós dologgal.

-         Bocs, de én már csak fiú vagyok.

-         Igen, és az a baj, hogy éretlen is. Gyerekesen viselkedsz a barátaiddal együtt. És te még pluszban eléggé arrogánsan is viselkedsz, és ez a kettő nem jó párosítás, amikor már tizenhét éves vagy.

-         Próbálok változni. – bizonygatta James.

-         Hát igen. A változás jó.

-         Jó, de nem könnyű. – csóválta a fejét és most először a lány szemébe nézett. Milyen gyönyörű szeme van!- gondolta azonnal. Ilyen szempárt még soha sem látott.

-         Semmi sem könnyű, de ha van miért megtenni, akkor könnyebbé válik.

-         Igen.

Rövid csend következett, ami alatt egymást fürkészték. Végül egymásra mosolyogtak és egyszerre szólaltak meg.

-         Akkor én megyek aludni. – mondták, majd nevetni kezdtek.

-         Jó éjszakát! – köszönt el Lily.

-         Neked is és szép álmokat! – bólintott James.

Mindketten bementek a szobájukba. James ledőlt az ágyára és azonnal álomba merült, melynek főszereplője Lily volt.

-Vége-