Vonat út

Az az egy hét, amit otthon töltöttem a szülinapom után, katasztrófális volt. Természetesen Chrissie miatt. Folyton későn járt haza, feltételezem, Harryhez ment. Mindig belém kötött mindenért, mindig kieszelt valamit ellenem. Mivel már mindeketten használhattunk a varázserőnket is, gyakorivá váltak a párbajozások is. Anya már teljesen ki volt borulva az ötödik ilyen alkalom után.

- Nyugodj meg, Heli drágám. - vígasztalta anyut apu, de látszott rajta, hogy ez a hatalmas testvér rivalizálás neki sincs éppen az ínyére. Habár kinek is lenne? Ki szeretné azt látni, hogy a két gyermeke agyon szapulja egymást minden kis apró cseprő dolgokon.

Természetesen Hermioneval, aki a legjobb barátnőm volt, tartottam a kapcsolatot. Naponta küldtük el egymásnak a híreket. Mindig beszámolt arról, hogy mi történik akkor, amikor Chrissie meglátogatja hőn szeretett kis Harrykéjét. Meg persze az én hőn szeretett kis Harrykémet... Szerencsére mindig azt írta, hogy Harry mindig dühös egy ilyen látogatás után, de ez nekem sohasem volt elég. Mindig kételkedtem Chirissieben.

Szeptember elsején tíz óra tájban indultunk el otthonról autóval. Apu vezetett, anyu ült az anyósülésen, Chrissie és én pedig hátul vezsekedtünk, szokásunkhoz híven.

- Nem, Amanda! Elegem van! Mit ártod bele magad az én szerelmi életembe?

- Én ártom magam bele a tiedbe? Nem hiszem el! Neked valami igen nagyfokú amnéziád lehet! Nem én nyúltam le a te fiúdat, hanem te az enyémet!

- Aha! Most engem akarsz beállítani bűnbakank!

Erre már aztán végképp nem tudtam mit mondani. Elfordulram az ajtó felé, és magamban kezdem mérgelődni.

Tizenegy óra előtt húsz perccel érkeztünk meg a King's Cross-ra. A tekintetemmel folyamatosan páztáztam a terepet, hátha meglátom Harryt. Az ikertesóm is így tett...

Szerencsére nem láttam meg. Felszálltam a vonatra, majd egyedül indultam el ülőhelyet keresni. Hamar meg is találtam Deant, Nevillet és Seamust, akik szívélyesen beengedtek. Chrissie is ebben a kabinban foglalt helyet. Hamarosan elindult a vonat is. Nemsokára megjelent az ajtóban egy jól ismert szőke fej, és szép arc. Draco.

Belépett az ajtón, és amit akkor látott, azon iszonyúan meglepődhetett, mert úgy eltorzult az arca a döbbenettől, hogy rá se lehetett ismerni.

- Szia, Draco. - köszöntem tisztelettudóan.

- Szia, ööööh...

- Amanda. - segítettem ki nevetve. A többiek is odaköhögtek valami 'szia, te szemét' szerű valamit, majd folytattam:

- Ő itt az ikertesóm. - mondtam fintorogva. - Chrissie.

- Hello. - mondta a tesóm igencsak nagy vigyorral.

- Szia. - válaszolta Malfoy még mindig ámulva.

- Ebben az évben ő is Roxfortos lesz. - fűztem tovább még nagyobb undorral. - Mindenki nagy bánatára.

Erre a mondatra minden jelenlévő odafordult, még Seamus is letette az újságot, amit eddig még kirángatni se lehetett volna a kezéből. Chrissie is felém fordult, majd a belenézett a dühtől összeszűkült szemével az enyémbe.

- Mit mondtál? - kérdezte halkan. A szavakat a két fogsora között préselte ki.

- Azt, hogy mindenki nagy bánatára. - ránéztem Malfoyra, aki most még meglepettebb volt az előzőnél. Kirázott a hideg is. Gyűlölöm ezt a lányt! Gyűlölöm!

- Fejezd ezt be! Csak te utálsz itt negem, mert nem bírod elviselni, hogy én vagyok a szebb, okosabb, közked...

- Persze, meg a szerényebb is, mi? - ezt a mondatot már ordítottam. - Elegem van! Te vagy a szebb, okosabb! Oké! De miért kell engem tönkretenned? Miért? Miért jó neked az, ha engem letiporhatsz? Ha? Válaszolj!

- Nem tiporlak le, cak egyszerűen szerelmes vagyok!

- Ja! Jól van, nem érdekel! - felpattantam a székről, megfogtam a cuccomat, és kimentem a kupéból. Malfoy mellett egy szempillantás alatt elfutottam. Megálltam a vonat folyosóján. Nem volt hova leülnöm, ezért ráültem a ládámra.

- Amanda! - szólt egy kedves hang, Hermione.

- Jaj, Hermione! - megkönnyebbültem.

- Hát te hogyhogy itt ülsz? Nincs helyed?

- De van. Illetve volt. Tudod...

- Az ikertesód?

- Igen.

- Gyere ülj le hozzánk.

- Jó. - azzal elindultunk. Mentünk tíz, tizenegy kupényit, majd Hermione kinyitotta az ajtáját.

- Hé, srácok, hoztam valakit. - mja majd betessékelt.

- Oh, kössz, inkább nem. - feleltem zavartan, amikor megláttam Harryt is.

- De, Amanda! Nem ülhetsz kint a folyosón.

- De az még... - nem tudtam bejezni a mondatot, mert Ron lehúzott egy szére. - Mindig jobb... - fejeztem be nagyon halkan.

Hermione becipelte a cuccaimat, majd leült Harry mellé. Harry egy hatalmas nagy újsággal takarta el a fejét. Néha-néha kidugta mögüle a fejét, és rámnézett, de azt hitte, hogy én ezt nem látom. Hamarosan ebben a kupéban is megjelent Malfoy.

- Hello! Na, mi van, Amanda? A testvéred negyon kibukott! Eléggé egoista.

- Mint te, Malfoy! - vágott vissza Ron.

- Kuss legyen, Vízlipatkány! Szóval, ha akarod, én a te oldaladra állok. - mondta kaján vigyorral a fiú. Erre még Harry is felkapta a fejét, és rámnézett, én pedig rá. A tekintetében várakozás volt, de ugyanakkor valami más is.

Vettem egy nagy levegőt, majd azt mondtam:

- Persze Draco, ezt még majd megbeszéljük. - közben végig Harry arcát fürkésztem.

Az út többi része csendesen telt el. Hamarosan meg is érkeztünk Roxforba.

Beültünk a fiákerekbe. Próbáltem meglógni Hermione elől, nehogy Harryvel egy fiákerbe ültessen, de nem sikerült. Beléptünk a nagyterembe. Leültünk a Griffendél asztalnál, majd Dumledore professzor szólásra emelkedett:

- Ismét elérkezett egy új tanév... - a többit már nem igen hallottam, mert folyton az ajtót bámultam. Mikor jön már be Chrissie...? - Tehát, az elsősök, de előttük egy új hetedikes diákot jelenthetek be, Chrissie Brownt!

Belépett a tesóm az ajtón. A tekintetek köztem és közte ugráltak. Többen furcsán, többen izgatottan néztek.

Chrissie leült a háromlábú székre, majd McGalagony professzor a fejére tette a süveget.

Több mint két percig egy pisszenést semlehetett hallani a teremben, majd:

- Griffendél!

- NEEEEEEEEEE!!!! - ordítottam bele a tapsviharba.

Harry rámnézett. Ő sem tapsolt, csak úgy, mint én.

- Beszélhetek veled a vacsora után? - kérdezte.

- Igen.