Utánam nem sokkal Alexian is hazaért, bár ő nem hoppanált. Nagyon ideges volt, de nem szólt egy szót sem. Én az ebédlőasztalnál ültem, és tudtam, hogy egy percen belül beszélni fog. És nem is tévedtem.

-      Hogy a fenébe képzelted ezt?- ordította le a fejemet.- Nem tudsz gondolkodni? Ez a vámpír simán feltörölhette volna veled a padlót, aztán meg egy jót lakmározhatott volna belőled! Észnél vagy te egyáltalán? Az még rendben van, hogy nem félsz tőle, de azért nem kell olyan nagy szádnak lennie. Tudod, hogy féltettelek? De még Noyn is komolyan aggódott érted. És korántsem olyan szemét, mint amilyennek látszik. Nagyon rendes fiú.

-      He?- kérdeztem nagyon értelmesen.- Te arról, buzgómócsing idiótáról beszélsz? Na nehogy már rendesnek találd!

-      De ha rendes! És aggódik érted. Te leszel az első tanítványa, és nem akar rögtön azzal nyitni, hogy meghalsz.

-      Hú, de sajnálom! Délután, még nem kedvelted, most meg arról áradozol, hogy milyen kedves. Na ne nevettess már!

Alexian lemondóan sóhajtott.

-      Inkább menjünk aludni. De azt ne felejtsd el, hogy ha meghalsz nem én, leszek a hibás.

-      Nem tudom, miért kell mindent ennyire felfújnod-mondtam duzzogva, mert tudtam, hogy igaza van. Ő rám nézett, és elmosolyodott. Az én vajszívű bátyám.

-      Azért, te bolond, mert féltelek, csak te ezt nem fogod fel- mondta és adott egy puszit a homlokomra.- Most, pedig sipirc aludni, mert holnap indulunk vissza a Roxfortba.

-      Jó éjszakát- búcsúztam, majd felmentem a szobámba lefeküdni.

Az éjszakám viszonylag jól telt, de valami okból nem bírtam kiverni a fejemből azt az arrogáns disznó Noyn-Claude-ot, és a vámpír Jean-Claude-ot. Álmomban egy folyóparton álltunk, én egy fához kötözve, ők pedig szemben egymással, de már nem hasonlítottak emberre. Jean szeme teljesen kék lett, míg Noynból csak az alakját tudtam kivenni, a többi egy sötét árnyéknak hatott. Egyikük sem mozdult, csak néztek egymásra mereven, vagy is azt hiszem, mert a fiatalabbik szemét nem lehetett kivenni. Aztán egy pillanatra megállt minden, majd Noyn-Claude szeme vörösen felizzott, Jean-Claude pedig felkiáltott, és összerogyott.

-      Miért nem tanulsz a leckéből kedves kuzinom?- kérdezte Noyn.- Nem foglak megölni, mert nem tehetem, egyelőre, de ez nem azt jelenti, hogy mindig életben foglak hagyni, ahányszor csak megküzdünk egymással.

Jean-Claude felállt, és újra emberi tekintettel, nézett a másik fiúra.

-      Szóval, ez csak egy kis játék volt számodra?- kérdezte suttogva, de a hangja egy kitörni készülő vulkánra hasonlított.- Miért?

-      Mit miért?

-      Miért, kell életben hagynod? És minek a lány?

-      Sem az első, sem a második kérdésedre nem áll módomban válaszolni, de figyelmeztetlek: ha csak a közelébe mész, megöllek, és nem fog érdekelni senki, és semmi. Tudod mást is találhatunk a feladatra.

-      Milyen feladatra?- kérdezte a férfi elképedve.

-      Idővel megtudod-válaszolt a démon mosolyogva, bár ezt csak sejtettem, mivel még mindig csak egy árny volt.- Szerintem jobb lesz, ha mára befejezzük ezt, mert a végén még valami kicsúszik a számon. Viszontlátásra, kedves kuzin.- azzal már ott sem volt.

Ebben a pillanatban felébredtem, és ránéztem az órámra. Fél tíz volt. Micsoda?! Ez azt jelentette, hogy elaludtam. Gyorsan kiugrottam az ágyból és magamra rángattam a ruháimat, majd egy gyors fésülködés után már lent is voltam az étkezőben, ahol Alexian karba tett kézzel fogadott.

-      Siess az evéssel, mert így is kb. háromnegyed órába fog telni, amíg átérünk Londonon. És nem szeretném miattad lekésni a vonatot.

Gyorsan bekaptam egy pirítóst, és már vettem is a kabátomat, hogy idejében kiérjünk az állomásra. Csak reménykedni tudtam, hogy Harryék, akik a legjobb barátaink voltak szereztek egy jó ülőhelyet, mert nekünk már nem lesz időnk rá. Beültünk a kocsiba, és John, már indított is. Mint mindig, most is hatalmas dugó volt a városban, így csak nagyon lassan tudtunk haladni.

Háromnegyed 11-re értünk ki a King's Cross-ra, és már suhantunk is a 9 és 3/4 vágányhoz. A piros gőzmozdony már a helyén állt és csak is az indulásra várt. Alexiannal felpakoltuk a cuccainkat a vonatra, és elindultunk megkeresni a barátainkat. Szerencsére már a második vagonban rájuk akadtunk, és lehuppantunk a számunkra fenntartott ülésekre.

-      Sziasztok-köszöntem vidáman.

-      Hello- a bátyám is megeresztett egy vigyort.

-      Sziasztok- köszöntek Harryék is mosolyogva.

-      Ti tudjátok ki lesz az új Sötétvarázslatok Kivédése tanárunk?- kérdezte izgatottan Hermione.- Mert nekem Parvati azt mondta, hogy valami tök fiatal srácot kapunk. Bár a könyvből ítélve, amit megvetettek velünk én ezt csak pletykának tartom.

Nem tudtam mit feleljek. Mondhattam volna azt, hogy nem is pletyka, csak a csávó démon, de amúgy nagyon rendes tag meg minden. De nem akartam lelőni a poént. Úgyis az összes lány bele fog esni Noynba.

-      Fogalmam sincs ki lesz az új tanár, de egyelőre nem is érdekel-mondta Ron és nyugodtan hátradőlt.- Inkább azt mondjátok meg, hogy minek kell már megint dísztalár?

-      Azért, te süket, mert megint bált rendeznek karácsonykor-válaszoltam.- A levélben megírták, hogy újra meghívják a volt Trimágus Tusa bajnokait, és a jelölteket, hogy felelevenítsük a kapcsolatokat. Mert amilyen időket élünk nem árt az összetartás.

-      Aha- Ron még mindig bamba képet vágott. De mindegy.- Tényleg, ti hány RBF-et szereztetek?

-      Én 10-et-válaszlotam.

-      Én pedig 8-at. Ti?

-      Hermione természetesen 11-et. Én és Ron 8-at.-válaszolt Harry nyugodtan.- Hogyhogy csak 10-et szereztél Sylana?

-      Nekem csak 10 tantárgyam volt. Én nem jártam se jóslástanra, se mugli ismeretre, se rúnatanra, se számmisztikára. Az egyetlen tárgy, amit felvettem, az a Legendáslények Gondozása volt. A Sötétvarázslatok kivédése vizsgán Harryvel ugyanannyi pontot értünk el, így mi lettünk a legjobbak. Csak amíg Harry patrónust idézett, nekem fogalmam sincs miért kaptam több pontot. Na mindegy, mi új híretek van számunkra?

-      Öööö.... hallottunk valamit veletek kapcsolatban. Pontosan tegnap- kezdte zavartan Hermione.- Tényleg igaz, hogy a Negyedben voltatok?

-      Igen. És akkor mi van?- kérdeztem nyugodtan.

-      Fúúú, és milyen volt? Biztos király lehetett-lelkendezett Ron.- Anya minket soha nem engedne oda, még George-ékat sem.

-      Hát az biztos, hogy az a hely nem egy óvoda. Még a Kék Holdban, a legnyugodtabb bárban is tök fura emberek fordultak meg- mondta Alexian.

-      Kértek valamit a kocsimról?- kérdezte az éppen megjelenő büfés boszorkány. Mi természetesen kértünk. Mindenki megvette a kedvenc édességét, majd nyugodtan majszolni kezdtük a kaját.

  Egy kicsivel később újra nyílt a fülke ajtaja, és Christian lépett be rajta egy szőke hajú lány társaságában. Az arcom az égvilágon semmit sem tükrözött, pedig tudtam, hogy a csaj nem lehet más, mint Chris új barátnője. Rájuk néztem és elmosolyodtam, amin a fiú teljesen elképedt.

-      Sziasztok!- köszöntem kedvesen.- Ejnye Christian, be sem mutatod nekünk az új kedvesedet? Milyen dolog ez?

-      Én akartam szólni, csak nem volt módunk találkozni, és nem tudtam, hogyan is mondjam el- nyögte ki a srác.- Sajnálom, Sylana, de nem illünk egymáshoz.

-      Én ezt mind értem, de még mindig nem tudom, hogy hívják a melletted álló csinos hölgyet- a hangom nyugodt volt és kedves.

-      Ja igen. Ő Fabia, és Hollóhátas, akárcsak én. Nyáron találkoztunk Ibizán, és egyből egymásba szerettünk.

-      Én úgy emlékszem, hogy az életed történetére nem voltam kíváncsi- jegyeztem meg, amin Harryék jót röhögtek, és elengedték Alexiant, aki rá akart ugrani Chrisre, amikor az megjelent. A hős védelmezőm, milyen kis poénos testvérem van.

-      Nem gondolod, hogy el kéne tűnnöd? Ez már a pofátlanság tetőfoka-a bátyám kikelt önmagából.- Hogy van merszed idejönni és villogni ezzel a ... a tyúkkal?! Hiszen a húgom ezerszer szebb ennél a lánynál! Tűnj innen....

-      Alexian!- szóltam rá.- Ezt nekem kell elintéznem. Szóval új barátnőd van. Ehhez gratulálok neked, de ha megkérhetnélek többet a közelembe se gyere, mert azt lehet, hogy nem éled túl- fordultam Christianhoz mosolyogva.- És ezt halálosan komolyan gondoltam. Most pedig menj, mielőtt a bátyám türelme végleg elfogy.

   A fiú és a csaj eloldalgott a fülkéből, de helyettük rögtön három másik nem kívánt figura ugrott be hozzánk.

-      Malfoy- szólalt meg Harry.- Mit akarsz itt? Nem csináltunk semmit, ami a házirendbe ütköző.

-      Potter, Potter- csóválta a fejét a mardekáros fiú.- Szerintem már az is a házirendbe ütközik, hogy te és a barátaid levegőt vesztek, de hát nem én írom a szabályokat. Egyelőre- tette hozzá egy gúnyos mosoly kíséretében.- Na most itt hagylak titeket. További jó szórakozást- és hűséges csatlósai kíséretében távozott.

-      A szemét!- tört ki Harryből, majd leroskadt az ülésébe, és a továbbiakban csak nagyon keveset szólt. Szerencsére nem sokkal később megérkeztünk, és valami csoda folytán nem esett az eső. Beszálltunk a fiákerekbe, és felmentünk a kastélyba.

   A nagyterem most is zengett a sok gyerektől, akik mind a beosztást várták. Alig volt időnk leülni azonban és már jöttek is a gólyák. Érdekes módon idén több mint 30 elsőst számoltam össze, de hát a létszám évente változik. Noyn ott ült a tanári asztalnál, és rendkívül elégedettnek látszott. Hermione végig őt bámulta, és hiába mondott bármit, akkor is az volt az igazság, hogy csakúgy, mint Lockhart esetében, újra a külseje alapján ítélt meg egy fiút. De úgy látszott ezzel nem volt egyedül. A teremben lévő összes lány ábrándos képpel figyelte a démon urat.

  Amikor végre befejeződött a beosztási ceremónia Dumbledore szólásra emelkedett.

-      Nos, újra elérkezett a nap, amikor visszatértetek e kastély falai közé- mondta vidáman.- Nem is akarom azzal lombozni kedveteket, hogy hosszas szónoklatokba kezdek, de azért szeretném bemutatni az új Sötétvarázslatok kivédése tanárotokat, Noyn-Claude-ot. És ne tévesszen meg benneteket a külseje: Noyn kiváló harcos, és ravasz stratéga, bár ezt nem fontos tudnotok.

 Mindenki tapsolt a teremben, kivéve Malfoyt, aki undorodva nézett a fiúra, mivel legnagyobb ellenségét látta benne a lányok terén. Igen, akármilyen hihetetlen rengeteg csaj volt oda Draco Malfoyért, csak azt tudnám, hogy miért.

-      Akkor most kezdődjék a vacsora!- szólalt meg újra az igazgató, majd helyet foglalt és beszélgetni kezdett McGalagonnyal.

Noyn szeme rajtam időzött, de engem sokkal jobban lekötött az evés, minthogy vele foglalkozzam. A kaja most is, mint minden évben felséges volt, és az evés befejeztével teljesen elálmosodva vártam a parancsot, hogy menjünk aludni. Ehelyett Dumbledore magához hívatott, hogy megbeszéljük az új óráimat.

-      Sylana, tudod jól, hogy milyen képességekkel rendelkezel. Éppen ezért Noyn-Claude minden nap hét órakor külön órákat fog neked adni a Szükség Szobájában, érthető?

-      Igen, igazgató úr, természetesen-bólintottam, majd elhagytam a nagytermet. Egyenesen a Griffendél toronyba mentem, de a Kövér Dáma portréja megállított, és nem tudtam bejutni.

-      Sylana! Mit kerestél te tegnap a harc színhelyén, amikor Jeannal éppen a nézeteltérésünket tisztáztuk?- kérdezte Noyn mögém lépve.

-      Az nem csak álom volt? Az meg hogy lehet?

-      Az erőd hatalmasabb, mint gondoltam-a hangja mély volt és simogató.- De semmi baj. Így élvezetesebb lesz megtanítani téged mindarra, amit tudok. És most menj be. A jelszó: Kristályfény.