Titokzatos bájital

Dühösen és megtörten ültem a verandán. Nem volt kedvem sem levegőt venni, sem inni, enni, de még élni se. Úgy éreztem magam, mint akit megaláztak, megvertek és beletapostak a lelkivilágába. Ha ugyan az első kettő nem is volt igaz, a lelkivilágom darabokra hullott. Többször hallottam, hogy kopogtatnak az ajtón, de sem erőm, se kedvem nem volt kinyitni. Magányra vágytam. Azonban amikor meghallottam Harry búgó, kedves hangját a veranda alatt, megörültem. Feltápászkodtam a székből, és nekitámaszkodtam a korlátnak.

-         Nancy, kérlek, gyere le! Az apád már elment.

-         Ő nem az apám – feleltem dühös, sírós hangon.

-         De úgy szeret téged, mintha az igazi apád volna – próbált hatni rám, nem sok sikerrel.

-         Nem érdekel.

-         Felmehetek? Talán kényelmesebb volna, ha leülnénk, és megbeszélnénk a dolgot.

-         Nekem nincs kedvem társalogni senkivel – morogtam, de belül mégiscsak valami melegséget éreztem.

-         Nem erőszak a disznótor – legyintett –, de ha kell egy megbízható beszélgetőpartner, én itt vagyok – azzal elindult a kerti asztal felé, ahol még néhány varázsló és boszorkány csendesen iszogatott, pipázott.

-         Gyere fel – szóltam hirtelen.

Harry elmosolyodott, és egy gyors irányváltoztatással bejött az épületbe. Mindent elmeséltem neki, egészen kisgyermekkoromtól kezdve, s ő csendben végighallgatott. Visszafojtottam a sírást, pedig legszívesebben ordítottam volna. Persze, azért egy-két könnycseppem mégis kicsordult. Harry védelmezőn átkarolt, s olyan érzés lett rajtam úrrá, mintha újra édesanyám ölelésében lennék.

-         Köszönöm. Köszönöm, hogy meghallgattál – suttogtam a sötétben.

-         Szívesen. Aludj.

Ledöntöttem a fejem a kispárnámra, és éreztem, ahogy Harry egy meleg pokróccal betakar. Gondoskodó volt, és ez megnyugtatott.

Sokáig nem tudtam elaludni, de a szememet csukva tartottam, hogy Harry azt higgye, alszom. Szinte éreztem simogató tekintetét a bőrömön, puha kezét az arcomon. Hallottam, hogy még mindig ott ül, és vigyáz az álmaimra, akár egy őr.

Reggel későn ébredtem, akkor Harry már nem volt ott. Felöltöztem, majd lementem reggelizni. Aznap mindenki kedves és megértő próbált lenni velem, de ettől csak még rosszabbul éreztem magam.

Este a Rend hírt kapott egy betörésről a Minisztériumba, így minden mozgósítható emberre szükség volt, de Dumbledore szerint még túl gyenge vagyok fizikailag és lelkileg is, így otthon kellett maradnom.

Szerencsére volt társaságom. Harry, Ron, Hermione és Ginny velem maradtak, mivel ők még nem voltak rendtagok. Sokat meséltek a Rofortról, a tanárokról, varázslatokról, a régi kalandjaikról, a Nagyúrról.

Én pedig meséltem nekik a thresztálversenyekről, Belsebubról, az indiai küldetésről, Monamyről, a családomról és az addigi életemről. A lelkemet is könnyebbnek éreztem, miután megosztottam velük ezen titkaimat. Mint amikor letörlik a port egy ezeréves könyvespolcról, s új könyveket helyeznek rá.

Hajnali kettő körül érkezett vissza Remus, Piton és Tonks. Lupin érdekes módon szokatlanul kerülte a pillantásomat, és nemigen beszélt velem. Tonks viszont annál többet. A haja most piros-narancs színekben pompázott, és egy hatalmas bohócszemüveget viselt.

-         Elfogtunk két halálfalót! – újságolta boldogan.

-         Nem volt nagy ügy, hála Piton remek tervének – tapsolt Remus, mire Piton gúnyosan horkantott.

A bájitaltan tanár halkan odalépett mellém, és megfogta a vállamat. Óvatosan meglökött, ezzel jelezve, hogy beszélni akar velem. Maga előtt kiterelt a konyhaajtón, majd felvezetett az emelte. Bementünk a szobámba.

-         Igen? – érdeklődve néztem rá.

-         Itt van ez a recept – mondta, majd átnyújtott egy régi, itatóspapírból készült vékony könyvet – az 58. oldalon. Készítse el, kérem, de úgy, hogy Potterék ne tudják meg. Megértette?

-         Hogyne, de miért? – még mindig gyanakvó pillantásokkal bombáztam.

-         Ne kérdezze. Dumbledore professzor parancsa – ügyesen kerülte a tekintetem – Ha kész, azonnal szóljon. Lehet, hogy néhány összetevőért el kell mennie az Abszol útra. Kérem, álruhában menjen.

-         Értem. És mennyi idő alatt kell elkészítenem?

-         Két hét – a kurta válasz után az ajtóhoz lépett, kiment, majd halk pukkanással hoppanált.

Hosszú percekig elgondolkozva néztem a semmibe, majd felcsaptam a könyvet az ötvennyolcadik oldalon.

Hatvasragú-főzet

Ez állt öles, vörös betűkkel a lap tetején. Bonyolult receptnek tűnt.

Hozzávalók:

• Félmozsárnyi aranyhal haj
• Két macskaköröm
• Egy nagy polip bal szemgolyója

Fúj! Szemgolyó?! Minek kell ebbe az átkozott főzetbe polipszem, ráadásul bal?

• Tizenkét csillogó akvaron szál
• Négy kecskeköröm
• Juharfalevél
• Három cikorborsó
• Egy csepp vurta-víz
• Harmad fúriafűz gally

A konyhában szerencsére találtam néhány összetevőt, de bizony akadt, amit az Abszol úton kellett megvásárolnom. Másnap reggel felöltöttem az álruhám: egy hatalmas szalmakalap, egy bokáig erő farmerszoknya és egy rettenetesen ronda, kék keretes szemüveg.

Miután összeszedtem a maradék hozzávalót is, úgy döntöttem, frissítő gyanánt elfogyasztok egy pohár narancs-dzsúszt a közeli kávézóban.

Leültem az egyik sarokban, hatalmas muskátli-bokrok védelmében, és pásztázni kezdtem a terepet, hátha megpillantok egy ismerős arcot. Igaz azonban, hogy álruhám miatt nem volt éppen alkalmas az idő egy meghitt kis bájcsevelyre.

Hirtelen a hömpölygő tömeg kellős közepén megláttam egy szőke fejet, majd még egyet. Kihajoltam a muskátlik mögül, hogy jobban lássak, s rettentő rémület lett rajtam úrrá. Egy hosszú, szőke hajú ember és egy hasonló kinézetű ifjú varázsló igyekeztek a Zsebkosz köz felé.

Malfoy – gondoltam magamban. Tiszta szívemből gyűlöltem az egész Malfoy dinasztiát, de nem csak azért, mert halálfalók voltak, hanem mert az üknagyanyámat – aki teffa volt – egy Malfoy gyilkolta meg. Név szerint Alanor Malfoy. Egy mocskos, véreskezű halálfaló. Beleszeretett az üknagyanyámba, de az nem szerette őt. Megpróbálta rajta használni az erejét – a teffa füttyét – de Alanor kivédte. A mai napig senki sem tudta, hogy hogyan sikerült neki, hiszen a teffa fütty kivédhetetlen. Azonban Alanor bosszúból megölte az üknagyanyámat. Draco Malfoyt még életemben nem láttam ezelőtt, csak hallottam róla. Ugyanolyan visszataszító jelenség volt, mint az apja. Fehér bőre egy vízi hulláéhoz hasonlított, szőke haja pedig olyan volt, mint egy szikkadt felmosórongy.

Szerencsére hamar eltűntek a piszkos kis utcában, úgyis odavalók.