Második fejezet

-    Ki vagy te?-kérdezte a Alexian ingerülten a fiút, amikor odaért hozzánk.

-    Hívj csak Noyn-Claude-nak-válaszolt az idegen, és felém fordult.-Mit csináltál odabent? Ilyet még sohasem éreztem, és ez mind miattad! Azonnal mond meg, hogy hogyan csináltad!

-    Nyugodj már meg! Fogalmam sincs, hogy hogyan csináltam. A szemedbe nézetem és megtörtént. Azt hiszem meg akartál bűvölni a tekinteteddel-a zavart arckifejezéséből egyből tudtam hogy jól gondoltam. Egyenesen a szemébe néztem, és valami nem emberit fedeztem fel benne.-Te nem vagy ember-jelentettem ki, amitől lehidalt.-De nem is vámpír vagy, mert azok nem bírják elviselni a napfényt. Jól sejtem, hogy te egy démon vagy? Ráadásul elég erős démon. Egy az öt démon úr közül.

A fiú elmosolyodott, de inkább tűnt vicsornak, bár az arcát, ami gyönyörű volt, még ez sem csúfította el.

-    Igen jól sejted. Ez érdekes. Te sem vagy ember. Félig elf vagy, félig pedig boszorkány. Ütős párosítás, de nem csak ennyit tudsz igaz? Az ikertestvéred is a te fajtádból való, mégsem tudna meg különböztetni az emberektől. Mit tudsz még, amit sajnos nem tudok kiolvasni a véred szagából? Ugyanis igaz, hogy az én hatalmam a legnagyobb ötünk közül, de a gondolatolvasás nem az én képességem sajnos.

-    Te mire vagy képes?

Erre a kérdésre elvigyorodott.

-    Én tartom egyensúlyban az életet és a halált, ezenkívül, meg tudok csinálni még egy pár trükköt. De te? Mit csinálsz?

-    Nekromanta vagyok, ha erre vagy kíváncsi.

-    Egy boszorkány nekromanta-mondta Noyn ízlelgetve a kifejezést.-Tudod, milyen ritka ez a ti fajtátokban?

Én csak bólintottam, Alexian pedig továbbra is sötét képpel méregette a fiút.

-    Kislány, szerintem jobb ha minél ekőbb távozol inenn, mert ez nem éppen a legbiztonságosabb hely a számodra. Én sajnos nem tudlak bántani, és szándékomban sem áll, mert igazán jól nézel ki, de akkor is. Amint a vérszívók felébrednek, és te még mindig itt leszel, komoly bajod eshet. De ez csak egy jó tanács.

-    Nem kell tanácsokat osztogatnod-jegyeztem meg megvetően.- Kicsit nagyra vagy magaddal, nem?

-    Most miért mondod ezt?-kérdezte ártatlan arccal.-És amúgy is nem illik így beszélni az idősebbekkel. Főleg, ha az illető, a tanárod lesz.

-    Hogy mi? Nem az nem lehet. Dumbledore nem alkalmazna démonokat az iskolában...Ugye?

-    Kivéve, ha csak nincs szüksége rám. Vagyis neked.

-    Nekem? Miért lenne nekem szükségem rád?

-    Hogy megtanítsalak bánni a képességeiddel. Ja és én leszek a Sötétvarázslatok kivédése tanárod is. És természetesen a bátyádé.

-    Most komolyan? Az nem lehet-tört ki belőlem.

-    Szerinted mi lenne a jobb, ha én vagy ha Piton tanítana titeket. Én jobb vagyok abból a tárgyból, mint Piton, ahhoz kétség sem fér, de az a tény hogy alig múltam el 19 éves nem túl nagy előny számomra.

-    Igaziból hány éves vagy?

-    Mondom, hogy 19.

-    Na ne etess már. 19 évesen démon úr vagy? Teljesen hülyének nézel?

-    Apámtól örököltem a tisztséget. Már 8 évesen a démon urak közé soroltak, ugyanis apámat meggyilkolták. De ha szerencsés vagyok, akkor akár több ezer évet is megélhetek. Csak úgy, mint te. A bátyádat nem sororlnám ebbe a kategóriába, de mivel neked különleges képességeid vannak, jobban kijönnek a teljes elf tulajdonságaid, vagyis örkölted anyukád  életerejét. Amúgy mitől is van kék hajad?

-    Így születtem. Ez is egy klülönleges tulajdonság- válaszoltam.-Csak úgy, mint az, hogy lila szemem van, és hogy anélkül varázsolhatok, hogy elkapnának.

-    Értem én értem, de szerintem lassan ideje lesz indulnotok, ugyanis a vérszívók shasem veszik jónéven, ha belenyúlsz a fejükbe. Én már csak tudom.

-    De én még maradni akarok!-mondtam mérgesen.-És amúgy is, tudok magamra vigyázni.

-    Ja, bízzunk benne. Nem akarom, hogy maradjatok.

-    Engem meg nem érdekel, hogy te mit akarsz! Semi közöm hozzád, ezért azt csinálok, amit akarok!-kiabáltam torkom szakadtából.

-    Igenis, hogy van közöd hozzám! Én leszek a kiképződ, és nem hagyhatom, hogy bármi bajod essen! Úgyhogy, ha itt akartok maradni, akkor csakis és kizárólag a felügyeletem alatt tehetitek.

-    Nagyon érdekes beszélgetést folytattok, kedves Noyn-hallatszott egy hang az árnyékból, majd egy férfi lépett elő. Nem jött ki teljesen a fényre, de így is megtudtam állapítani, hogy rendkívül jól néz ki. Fekete, göndör haja a nyakáig ért, és hasonló éjkék szeme volt, mint a mellettem álló fiúnak. Valamivel idősebbnek tűnt, mint Noyn-Claude, talán 7 évvel, de nem dőltem be az álcájának, ő vámpír volt a javából, még hozzá egy tekintélyes vámpírmester.- Megmondanád, ki ez a bájos fiatal hölgy és ez az úr?

-    Nem, Jen-Claude, nem mondom meg. Ehez semmi közöd nincs.

-    Miért beszélsz így az unokabátyáddal? Azt akarod, hogy móresre tanítsalak?

-    Ne felejtsd el, hogy én a démonok közé tartozom-mondta tekintélytparancsolóan Noyn.

-    Nem felejtettem., De attól még bánthatlak.

Nem tudom ki volt jobban meglepve, Noyn-Claude, Jean-Claude,Alexian vagy én, amikor Noyn elé lépve Jean szemébe néztem és ennyit mondtam:

-    Maradj nyugton. Ha nem teszed, amit mondok bajok lesznek.

Jean-Claude rám meresztette a szemeit, de nem mozdult.

-    Mit csinált ez a lány?-kérdezte egy kissé rekedt hangon.- Ehez foghatót, még Anita közelében sem érztem soha. Pedig Anita az egyik legjobb és legerősebb nekromanta a világon. De ő csak akkor képes irányítani a vámpírokat, amikor azok alszanak, most meg itt van ez a lány, és amikor azt mondta, hogy maradjak nyugton, én meg sem bírtam mozdulni- a hangja újra a  régi volt, és a szája mosolyra húzódott.- Ááá, most már értem. Szóval, te...