A tiltott női mosdó 3.

Az elkövetkezendő egy hétben nem mentünk mosdó-látogatóba Ron barátommal. Ennek két fő oka volt. Első: Nem akartuk kockáztatni az életünket – mert ha Piton meglát, nekünk kampec, második: nem találtunk új, még általunk felfedezetlen női mosdót.

Hamarosan azonban rá kellett döbbenünk: nem élet az élet alattomos leskelődés nélkül.

Egyik éjjel ezért Ron barátommal ismét úgy határoztunk, hogy elvonási tüneteink megszüntetése végett felkeresünk egy újabb mosdót.

-         Köpeny? – kérdezte halkan, mikor tizenegy fele lelopóztunk a hálóteremből.

-         Megvan – bólintottam.

Elindultunk a prefektusi lánymosdó felé, igaz, nagy volt a kockázat, hogy meglátnak minket.

Sebaj, aki mer, az nyer! – gondoltam… A köpeny alatt toporogva meneteltünk, hiszen konkrétan menni nem igen lehetett, csak toporogni. Ron ismételten az ölembe nyomta hátsóját, de már annyira extázisban voltam – félreértés ne essék: a lánymosdó miatt – hogy még ezt sem tettem szóvá. Hamarosan el is érkeztünk a prefektusi lánymosdóba. Halkan lenyomtam a kilincset, majd óvatosan belopóztunk. Ismét beálltunk az egyik zuhanykabinba, és várni kezdtünk. Vártunk… Vártunk… Úgy hallottam, hogy a Hugrabugos kviddicsezőknek ma volt az edzés, és elég későre tették, úgyhogy biztos hamar betoppannak.

Vártunk… Vártunk… És a változatosság kedvéért vártunk…

Hamarosan azonban léptek zajára lettünk figyelmesek. Azonnal feszült és megtörhetetlen figyelemmel hallgattuk a közeledő lányok viháncolását. Volt azonban valami fura ebben a viháncolásban.

Kinyílott az ajtó… És belépett rajta egy, két, három, négy… FIÚ!

-         Jézus! – suttogtam kigúvadt és fennakadt szemekkel. Ez valami rossz tréfa! Ez csakis az elvonási tünetek mellékhatása lehet. Fiúk? Káprázik a szemem, vagy csak valaki átkot küldött ránk?

Ron meghökkent arccal fordult felém.

-         Ááá! – csak ennyit mondott.

-         Pucoljunk innen, de nagyon gyorsan!

Halkan osonni is kezdtünk kifelé. Már nyúltam a kilincsért, amikor… Kinyílott az ajtó. Ijedten hőköltünk hátra Ron barátommal, de szerencsére egy ügyes kis manőverrel elkerültük a balesetet. Malfoy csörtetett be, egy fekete halálfejes törölközővel a vállán. Olyan elegánsan omlottak szőke hajtincsei a semmibe, hogy azt szinte öröm volt nézni. Szürke szemei igézően csillantak meg a szőke színű haj-függöny mögött. Az izzadságcseppek szerpentin-szerűen csordogáltak le hatalmas bicepszén… MI? Miket beszélek - illetve gondolok én? Nem vagyok én „homi”! Ez ismét csak egy mellékhatás lehetett. Hát, igen… Elfelejtettem „megkérdezni a kockázatokról és mellékhatásokról a kezelőorvosom.”

Szerencsére gyorsan és észrevétlenül kiosontunk a mosdóból.

Kint azonban inkább azt kívántam, bárcsak bent maradtam volna. Ugyanis Piton farkasszemet nézett velünk.

-         Potter, Weasley! – ordított, majd lerántotta a láthatatlanná tévő köpenyt – Nos, csak nem elállt a szavuk?

Majdnem megfulladtam. Alig hittem a szememnek, de aztán rájöttem: egy újabb mellékhatás.

-         Most pedig azonnal menjenek az igazgatóhoz! – kiáltott.

Jaj, ne! Bármit, csak Dumbledore-t ne! Szegény öreg már úgyis olyan vén, ne terheljük meg ennyire, mert még a végén szívinfarktusban patkol el itt nekem, vagy vihetik gyorspostával a Szent Mungóba.

-         Indulás, rühes kis kukkolók! – kiáltott Piti – Most szépen repültök a Roxfortból! – majd harsányan felnevettet.

Óvatos léptekkel elindultunk, de azért még egyszer visszanéztem a vállam fölött, a zuhanyzó ajtajára, amin ez a felirat állt: „női prefektusi mosdó”.

- Jó kis varázslat mi, Potter? – kacagott Piton.