A tiltott női mosdó 2.

-         Harry, kelj fel! – suttogta Ron a fülembe, majd oldalba bökött.

-         Nyomj már tüdőn, kérlek! – bosszankodtam.

-         Majd később az is meglesz, de most öltözz – és egy köteg szennyest vágott a képembe.

-         Szennyes? Pitonnak nézel, ember? Nem öltözöm én szennyesből.

Majd felkaptam magamra egy TISZTA ruhát, és a talárom. Halkan leosontunk a lépcsőn, s a prefektusi lányzuhanyzó felé vettük az irányt, este tizenegykor.

-         Hé, Harry! Nem kéne a láthatatlanná tévő köpeny?

-         De, basszus, tényleg – kaptam észbe – pillanat, és itt vagyok – majd visszarohantam érte.

Zihálva érkeztem vissza, s elindultunk újra, immáron a köpeny alatt.

-         Basszus, Ron, ne nyomd már a hátsód az ölembe – mérgelődtem – Már nem vagyunk elsős kis pisisek, nem férünk el itt olyan könnyen.

-         Bezzeg Hermionét szívesen cipelgeted az öledben, nem? – fortyant fel vörös kis barátunk.

-         Még jó, nem vagyok ferde, ember!- somolyogtam.

Hamar oda is értünk álmaink zuhanyzójához, majd beosontunk. Beálltunk az egyik zuhanykabinba, s onnan kezdtünk leskelődni. Szerencsétlenségünkre egy megbámulni való gömbölyded egyed sem tartózkodd most ott, de mi nagggyon türelmesek vagyunk ám… Vártunk… Vártunk… Vártunk… És a változatosság kedvéért vártunk… De semmi.

Unalmamban már eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy netalántán valaki riadóztatta a csajokat, azért nem jönnek, és mindjárt megjelenik egy halálfaló, aki megszid, és közli velem, hogy Voldemort ellenfele vagyok, és ha még egyszer ilyen méretű kihágást csinálok, rám uszítja Umbridget, és ő majd mindenféle szado-mazo eszközzel tanít móresre, és eközben meg Ron az emeleten franciázik Hermioneval, aki amúgy korrepetálja Piton profot bájitaltanból, mert kiderült, hogy annak idején James – az apám – beledobta őt egy kelés-növesztő főzetbe, és ezért utálja a  bájitaltant, és csak azért tanítja, mert bosszút akar állni Voldemorton, mert ő adta a tippet apámnak…

Ebből a frankó illúzióból Ron csípése ébresztett ki.

-         Ne… - nyöszögte alig hallhatóan. Először nem értettem, ezt mire mondja, de amikor az ajtó felé pillantottam, azonnal megértettem…

Piton állt ott, kezében pálcájával, s épp felénk igyekezett.

Neked lőttek Harry – búcsúztattam magam – véged, kampó, adios, bye bye, szerettünk, sőt, még virágot is viszünk a sírodra…

Láttam, hogy Ron arcán is hasonló aggodalmak terülnek szét.

Piton odalépett mellénk, fülét olyan iszonyatosan helyezte, hogy azt még Dobby is megirigyelte volna, majd megfogta a zuhanyrózsát, és megnyitotta a csapot. A víz egyenesen a „magunktól búcsúzkodó” arcukba priccelt. Olyan gyorsan ugrottam ki a köpeny alól, hogy még a denevér-tanárt is magammal sodortam.

-         Potterrr! Weeeasley! – fakadt ki, de úgy, hogy már tombolt. Legszívesebben bepakoltam volna a pasit a zuhany alá, hadd hűtse le magát – Mi a fészkes fenét képzelnek maguk? Mit művelnek? – ordított. Nem, nem… Nem ordított. Annak a megfelelőjét, amit most tett, még nem találták ki.

-         Mi csak… - kezdte Ron, de a tanár vörösödő fejét látva inkább befogta.

-         Fogja be, Weasley! Hogy merészelnek az éjszaka kellős közepén a női mosdóban lebzselni? Hordják el magukat innen, de tüstént!

Abban a pillanatban úgy beraktam volna Pitikét a zuhany alá, és olllyan szívesen megmostam volna a haját egy jó kis Garnier Fructise-zal, úgyis olyan zsíros. De nem volt más választás, el kellett hagyni szokásos éjszakázó helyünket – a női mosdót.

-         Büntetőznek holnap! Sőt, minden nap! – kiáltott utánunk.

Halkan kullogtunk vissza a hálóterembe, de egyáltalán nem szégyelltük magunkat.

-         Nem hiszem el, most nézhetünk új mosdó után… - szomorkodott Ron.