4. fejezet

Yoline már egy hete szenvedett álmatlanságban. Kétségek közepette élt egy hete, mióta megtudta: terhes. Terhes, attól a fiútól, akit szeret. Ez az egy gondolat vidította csak fel. Azonban amikor jobban elgondolkozott azon, hogy egy egész évet ki kell hagynia, mert valamikor azért szülnie is kéne - és ha már a szülésnél tarunk, az rettenetes - akkor teljesen összeomlott. Hogy mondja meg a szüleinek? És Draconak?
Egy szomorú, szürke, havas vasárnap délután Yoline cselekvésre szánta el magát: elmegy Dracohoz, és elmondja neki a hírt. A klubhelyiség közepén állt a fiú, s a nyálukat csorgató Mardekáros lányközönséget szórakoztatta idióta varázslataival. Yoline – megállapíthatatlan színű fejjel – odalépett a fiúhoz, s félrehívta.
- Nézd, Draco, beszélnünk kell.
- Valami baj van, Yoline? – a fiú összeráncolt homlokkal fürkészte a lány – immár vörös – arcát.
- Az nem kifejezés. Emlékszel arra az éjszakára? – tért rá a lényegre a lány.
- Már hogy ne emlékeznék? – hallatszott a sejtelmes válasz.
- Draco – kezdte a lány remegő hanggal – mi nem… nem védekeztünk!
Draco arca hirtelen elvörösödött, halántékán egy ér dagadni, majd látványosan lüktetni kezdett, s kezei irtózatosan remegtek.
- Csak nem… ?
- De! – mondta Yoline, majd hirtelen sírni kezdett.
A fiú átölelte, majd a vállára hajtotta a lány fejét. Szép lassan cirógatni kezdte a zokogó Yoline.
- Átvészeljük! – nyugtatta, de tudta, hogy nagyon megrémült. Nagyon megrémült…

*

- Draco!
- Ne haragudj, apám! – mentegetőzött a fiú.
Pont egy halálfaló gyűlés közepébe csöppent. Hopp-porral utazott ide, Nightway-be a Roxfortból, hogy értesítse apját a nagy hírről.
- Mit akarsz itt, ifjú Malfoy? – kérdezte egy rideg hang, amitől még a halálfalók is megremegtek.
- Oh, uram! Bocsáss meg neveletlen gyermekemnek, hogy megzavarta gyűlésünket! – szabadkozott Lucius Malfoy – Többé nem fordu…
- De apám, muszáj beszélnünk! – kiáltott közbe Draco.
- Fiam, nem látod, hogy nem alkalmas? – ordította kikelve magából Licius.
- De apa! Hamarosan nagypapa leszel! – hadarta el a fiú.
Hirtelen mintha megfagyott volna a levegő. Mindenki megdermedt, csak Draco hideg leheletét lehetett látni a Hold sugárzó fényében. A halálfalók egy emberként álltak megkövülve. Lucius halkan, óvatosan fia felé fordult.
- Hogy mondtad? – a szavakat a fogai között préselte ki.
- Netalántán süket vagy, apám?
- Nem, csak… - apja még mindig megdermedve állt, ekkor hirtelen egy csuklyás alak állt fel a terem közepén álló székből. Draco csak most nézett körbe. Egy koszos, mocskos nightway-i kis pincében voltak. A falakról csontvázak és patkánytetemek lógtak, és undorító zöld trutymó volt rájuk kenve. Az egyetlen barátságos pont a kandalló volt, amelyen keresztül Draco is érkezett.
Voldemort – merthogy csakis ő lehetett a csuklyás ember – halkan odacsoszogott Dracohoz, majd hangosan beszélni kezdett:
- Szóval azért zavartál meg egy ilyen életbevágóan fontos gyűlést, mert felcsináltál egy ócska kis ribancot? Vigyázz, Malfoy, vigyázz! – mondta, majd intett egyet, mire az összes halálfaló gúnyosan nevetni kezdett.
- Yoline nem ócska ribanc! – ordított Draco, de tudta, hogy ezt nem kellett volna. Összehúzta szemeit, s várta a szót: „Adava Kedavra”, de helyette:
- Hm… Hozd el nekünk, hadd szórakozzunk mi is! – majd nevetni kezdett.
- Soha!
- Márpedig ezt fogod tenni, megértetted? – sziszegte halkan Voldemort, majd elmormolt egy varázsigét. Draco lábát és kezeit hirtelen kötelek fogták össze, s a fiú elesett.
- Nagyúr, kérlek, esedezem, ne tedd ezt! – könyörgött Lucius.
- Csend! Nem megmondtam, hogy semelyikünk sem állhat a jó oldalára?
- De Draco nem is… - magyarázkodott Mr. Malfoy.
- Draco szerelmes. Érzem. Undorító! Azonnal meg kell ölnünk azt a lányt, mert a végén még bajt hoz ránk. A nők csak bajt hoznak az emberre - mondta kaján vigyorral Voldemort, majd Dracora irányította pálcáját: - Imperio!
A fiúról leszakadtak a kötelek, s felállt.
- Hozd ide a lány! – parancsolta neki a Nagyúr.
A fiú halkan belemarkolt a hopp-porba, s visszament az iskolába.

*

- Yoline, gyere! Kicsim, mutatni szeretnék valamit! – suttogta az alvó lány fülébe kedvesen a fiú.
- Jaj, Draco, alszom! – nyöszörgött a lány.
- Kérlek!
- Oké, oké. - mondta a lány, majd halkan felült ágyán, megdörzsölte feldagadt szemeit, és belebújt fekete papucsába. – Mehetünk.
Draco levezette a lány a kandallóhoz, majd azt mondta:
- Gyere, elviszlek egy csodás helyre.
- Hova? – aggodalmaskodott Yoline - Draco, nem veszélyes ez?
- Dehogy, gyere! – mondta az átok hatása alatt álló a fiú, de belül minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy a lány vele menjen.
- Hát jó.
Együtt beléptek a tűzbe, Draco kimondta a pontos úti célt, s már pörögtek is.