3. fejezet

Yoline már egy hete szenvedett álmatlanságban. Kétségek közepette élt egy hete, mióta megtudta: terhes. Terhes, attól a fiútól, akit szeret. Ez az egy gondolat vidította csak fel. Azonban amikor jobban elgondolkozott azon, hogy egy egész évet ki kell hagynia, mert valamikor azért szülnie is kéne - és ha már a szülésnél tarunk, az rettenetes - akkor teljesen összeomlott. Hogy mondja meg a szüleinek? És Draconak?

Egy szomorú, szürke, havas vasárnap délután Yoline cselekvésre szánta el magát: elmegy Dracohoz, és elmondja neki a hírt. A klubhelyiség közepén állt a fiú, s a nyálukat csorgató Mardekáros lányközönséget szórakoztatta idióta varázslataival. Yoline – megállapíthatatlan színű fejjel – odalépett a fiúhoz, s félrehívta.

- Nézd, Draco, beszélnünk kell.

- Valami baj van, Yoline? – a fiú összeráncolt homlokkal fürkészte a lány – immár vörös – arcát.

- Az nem kifejezés. Emlékszel arra az éjszakára? – tért rá a lényegre a lány.

- Már hogy ne emlékeznék? – hallatszott a sejtelmes válasz.

- Draco – kezdte a lány remegő hanggal – mi nem… nem védekeztünk!

Draco arca hirtelen elvörösödött, halántékán egy ér dagadni, majd látványosan lüktetni kezdett, s kezei irtózatosan remegtek.

- Csak nem… ?

- De! – mondta Yoline, majd hirtelen sírni kezdett.

A fiú átölelte, majd a vállára hajtotta a lány fejét. Szép lassan cirógatni kezdte a zokogó Yoline.

- Átvészeljük! – nyugtatta, de tudta, hogy nagyon megrémült. Nagyon megrémült…

*

- Draco!

- Ne haragudj, apám! – mentegetőzött a fiú.

Pont egy halálfaló gyűlés közepébe csöppent. Hopp-porral utazott ide, Nightway-be a Roxfortból, hogy értesítse apját a nagy hírről.

- Mit akarsz itt, ifjú Malfoy? – kérdezte egy rideg hang, amitől még a halálfalók is megremegtek.

- Oh, uram! Bocsáss meg neveletlen gyermekemnek, hogy megzavarta gyűlésünket! – szabadkozott Lucius Malfoy – Többé nem fordu…

- De apám, muszáj beszélnünk! – kiáltott közbe Draco.

- Fiam, nem látod, hogy nem alkalmas? – ordította kikelve magából Licius.

- De apa! Hamarosan nagypapa leszel! – hadarta el a fiú.

Hirtelen mintha megfagyott volna a levegő. Mindenki megdermedt, csak Draco hideg leheletét lehetett látni a Hold sugárzó fényében. A halálfalók egy emberként álltak megkövülve. Lucius halkan, óvatosan fia felé fordult.

- Hogy mondtad? – a szavakat a fogai között préselte ki.

- Netalántán süket vagy, apám?

- Nem, csak… - apja még mindig megdermedve állt, ekkor hirtelen egy csuklyás alak állt fel a terem közepén álló székből. Draco csak most nézett körbe. Egy koszos, mocskos nightway-i kis pincében voltak. A falakról csontvázak és patkánytetemek lógtak, és undorító zöld trutymó volt rájuk kenve. Az egyetlen barátságos pont a kandalló volt, amelyen keresztül Draco is érkezett.

Voldemort – merthogy csakis ő lehetett a csuklyás ember – halkan odacsoszogott Dracohoz, majd hangosan beszélni kezdett:

- Szóval azért zavartál meg egy ilyen életbevágóan fontos gyűlést, mert felcsináltál egy ócska kis ribancot? Vigyázz, Malfoy, vigyázz! – mondta, majd intett egyet, mire az összes halálfaló gúnyosan nevetni kezdett.

- Yoline nem ócska ribanc! – ordított Draco, de tudta, hogy ezt nem kellett volna. Összehúzta szemeit, s várta a szót: „Adava Kedavra”, de helyette:

- Hm… Hozd el nekünk, hadd szórakozzunk mi is! – majd nevetni kezdett.

- Soha!

- Márpedig ezt fogod tenni, megértetted? – sziszegte halkan Voldemort, majd elmormolt egy varázsigét. Draco lábát és kezeit hirtelen kötelek fogták össze, s a fiú elesett.

- Nagyúr, kérlek, esedezem, ne tedd ezt! – könyörgött Lucius.

- Csend! Nem megmondtam, hogy semelyikünk sem állhat a jó oldalára?

- De Draco nem is… - magyarázkodott Mr. Malfoy.

- Draco szerelmes. Érzem. Undorító! Azonnal meg kell ölnünk azt a lányt, mert a végén még bajt hoz ránk. A nők csak bajt hoznak az emberre - mondta kaján vigyorral Voldemort, majd Dracora irányította pálcáját: - Imperio!

A fiúról leszakadtak a kötelek, s felállt.

- Hozd ide a lány! – parancsolta neki a Nagyúr.

A fiú halkan belemarkolt a hopp-porba, s visszament az iskolába.

*

- Yoline, gyere! Kicsim, mutatni szeretnék valamit! – suttogta az alvó lány fülébe kedvesen a fiú.

- Jaj, Draco, alszom! – nyöszörgött a lány.

- Kérlek!

- Oké, oké. - mondta a lány, majd halkan felült ágyán, megdörzsölte feldagadt szemeit, és belebújt fekete papucsába. – Mehetünk.

Draco levezette a lány a kandallóhoz, majd azt mondta:

- Gyere, elviszlek egy csodás helyre.

- Hova? – aggodalmaskodott Yoline - Draco, nem veszélyes ez?

- Dehogy, gyere! – mondta az átok hatása alatt álló a fiú, de belül minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy a lány vele menjen.

- Hát jó.

Együtt beléptek a tűzbe, Draco kimondta a pontos úti célt, s már pörögtek is.