A karácsonyi bál

Szerencsére Harry nem firtatta a gyengélkedőn történt dolgot, annál is inkább, mivel ideje sem lehetett rá, hiszen december 24-én, este már indulnunk kellett Londonba, a házunkba, hogy megünnepeljük Chrissie és Fred eljegyzését. Ötkor nekiálltam bepakolni a ládámat, és hatra végeztem is. Lementem a nagyterembe, hogy elköszönjek a Dracotól és többiektől.

-         Szia, Draco! - köszöntem neki.

-         Szia, Amanda! Hogy vagy? A suliban töltöd a szünetet?

-         Öh, nem. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak. Hazautazom. – feleltem.

Draco kétségbeesetten nézett rám.

-         Akkor a bálba sem jössz holnap este? – kérdezte.

-         Ja, de oda megyek. Holnap este visszajövök a bálra.

-         Az jó! – kiáltott a fiú boldogan. – Ugye majd táncolunk?

Hirtelen elég kínosan éreztem magam. Nem azért, mert nem tudok táncolni, vagy ilyesmi, hanem mert eszembe jutott hogy nincs párom se, és Dracoval a tavalyi bálon eléggé összevesztem.

-         Persze. – választoltam különösebb meggondolás nélkül.

-         Van már párod? – tért rá a lényegre a fiú.

-         Nincs.

-         Nekem sincs. Lennél a párom? – kérdezte.

Nagyon megörültem, hogy megkérdezte, hiszen más úgysem kért volna meg, kivéve Harryt, de vele elég kellemetlen lett volna együtt mutatkozni.

-         Igen. – feleltem őszinte mosollyal.

-         Remek! – mondta, majd adott egy cuppanós puszit az arcomra, és elköszönt.

Elvettem egy almát a griffendél asztalán lévő kosárból, majd elindultam felfelé. A lépcső közepén majdnem szívrohamot kaptam, ugyanis egy hatalmas léggömb suhant el mellettem, és belesivított a fülembe.

-         Szia, Amanda! – köszöntek a Weasley ikrek, akik fent álltak a lépcsősor tetején. – Bocs a lufiért!

-         Semmi baj! – nevettem, majd felszaladtam hozzájuk, és megöleltem őket. – De jó titeket újra látni! Hiányoztak a hülye vicceitek!

-         A mi vicceink nem hülyék! – nevetett George.

Ekkor megjelent Chrissie a folyosó végén. Ahogy meglátta Fredet, azonnal odarohant hozzá, és elhalmozta csókokkal. George-dzsal összenéztünk, és kuncogni kezdtünk.

Seprűvel utaztunk el a londoni házunkba. A menet elején voltak a Weasley ikrek és Tonks, aki szintén az ikrekkel érkezett a Roxfortba, középen repültünk Hermioneval és Chrissievel, a menetet pedig Ron és Harry zárta. Utóbbiak elmélyülten tanácskoztak valamiről, de a fülemben zúgó szél miatt nem hallottam igazán, hogy mi a téma. Szerencsére a hó nem esett, így az utunk nehézségektől mentes volt. Négy óra után megálltunk pihenni, majd újabb négy óra után megérkeztünk a házunkba.

Anyu és apu gyönyörűen feldíszítették a lakást, habár épphogy csak egy pillantást vetettünk a karácsonyi-eljegyzési dekorációra, mivel hajnali fél négykor érkeztünk meg. Reggel – szokás szerint Ron keltett minket.

-         Ébresztő, emberek! Kelni! Karácsony van! Ajándékbontás!

-         Jó, Ron, kelünk! – nyöszögte Harry félálomban.

Az idei termés nagyon jó volt! Hermionetól egy gyűrűt kaptam, ami világít, ha boldog vagy, és fekete, ha szomorú. Rontól egy hatalmas doboz drazsét, Chrissietől egy új naplót, és Harrytől egy gyönyörű nyakláncot, ami a Hermionetól kapott gyűrűhöz tartozott. A szüleim megvették nekem azt a csodálatos estélyi ruhát, amit még az év elején néztem ki az Abszol úton. Csodálatos bordó színe volt. Kaptam hozzá egy köröm-színezőt is, és ugyanolyan színű festéketek, ami abban különbözik a muglik által használt sminkektől, hogy csak varázslattal tüntethető el.

A délelőtt folyamán kimentünk hócsatázni a kertbe. Ebédre anya finom ötfogásos menüt állított össze, délután pedig ismét hócsata következett, amit Harryvel meg is nyertünk – igaz varázslattal kicsit rásegítettünk a dologra.

Mikor visszamentünk a házba, Harry megragadta a karom.

-         Amanda, beszélhetek veled?

-         Persze. – válaszoltam.

-         Szóval… Kivel mész a bálba?

-         Én… Izé… - most megmondjam neki?- kérdeztem magamban. – Dracoval. – mondtam végül.

-         Oh, értem! Hát, kár. – mondta Harry, majd sarkon fordult, és elindult föl az emeletre.

Ránéztem a gyűrűmre, ami most feketén csillogott…

Este ötkor hopp-porral utaztunk vissza a Roxfortba. Vittük magunkkal a ruháinkat és a dolgainkat. A Griffendél klubhelyiségben átöltöztünk, majd Chrissie megcsinálta a hajamat. Elegánsan feltűzte, majd néhány szálat kihúzott belőle. Ezeket bordóvá és feketévé változtatta, majd Hermioneval kifestettünk egymást. Be kell vallanom, nagyon tetszett az eredmény. Szinte még sosem voltam ilyen szép.

Levonultunk a klubhelyiségbe. Harry már ott volt. Próbáltam kerülni a tekintetét, de ez nem volt olyan egyszerű. Állandóan bámult, és ez idegesített. A klubhelyiség ajtaja előtt ott várt Draco. Amikor meglátott, elakadt a lélegzete.

-         Mi van? Ennyire ronda vagyok? – kérdeztem.

-         Dehogy! - Vágta rá. – Pont ellenkezőleg! Csodás vagy!

Éreztem, hogy elpirulok, de ez szerencsére a smink miatt nem látszott.

-         Köszi.

Pontosan hétkor kinyílt a nagyterem ajtaja. Beléptünk Dracoval kéz a kézben. Harry csak a szeme sarkából figyelt minket, s nagy meglepetésemre Luna Lovegood állt a jobbján. Hirtelen elöntött valami mardosó, émelyítő érzés – a féltékenység.

Tudtam, hogy nekem csak Dracora szabad koncentrálnom, hiszen nem akartam elrontani ezt az estét, de mindig azon kaptam magam, hogy Harryt és Lunát bámulom.

Nyolcig folyamatosan táncoltunk Dracoval, de aztán teljesen kifáradtunk.

-         Elmegyek italért, rendben? – kérdezte a fiú.

-         Persze! – válaszoltam.

Leültem egy padra a táncparkett szélén. Egyszercsak Harry ült le mellém.

-         Szia! – köszönt kedvesen.

-         Ja, szia! – kaptam észbe.

-         Jó a buli, nem? – kérdezte, majd körülnézett, és folytatta: - Nincs kedved kijönni egy kicsit levegőzni?

Legszívesebben rávágtam volna, hogy: DE! Csak hát én Dracoval voltam, Harry pedig Lunával.

-         Hol van Lovegood? – kérdeztem.

-         Hát, izé… Nem tudom. – felelte a fiú zavartan. – Azt hiszem, Deannel táncol.

-         Ja, értem. – feleltem elhaló hangon. Magamban malmoztam. Most vagy visszajön Draco, és itt talál Harryvel, vagy mikor visszajön, már nem leszek itt se én, se Harry. De van egy harmadik lehetőség is! Gyorsan elzavarom Harryt, és Draco már hűlt helyét se fogja találni.- Igen, ez a legjobb megoldás! – jelentettem ki magamban.

De mire Harryhez fordultam volna a mondókámmal, már késő volt. Draco ott állt előttem két pohár vajsörrel, és kérdőn nézett rám.

-         Mi van? – kérdeztem ártatlanul. – Ha nem tudnád Harryvel barátok vagyunk.

-         De tudom. Semmi baj, nyugodtan beszélgessetek csak! – felelte Draco keserűen.

-         Bocs, Malfoy! Már lépek is! Csak megkérdeztem Amandától, hogy… Hogy nem látta-e Ront. De azt mondta, hogy nem. – majd Harry felállt, és elment az udvar felé.

Megittam Dracoval a vajsört, majd mi is elindultunk az udvarra. A Hold teljes egészében világított, s a rózsabokron élő Hold-tündérek vidám kis táncot jártak.

-         De gyönyörűek! – mondtam, majd kifeszítettem a tenyerem, és elkaptam egy arra szálló ezüst-kék színű jószágot.

-         Azok. – hagyta rám a fiú – De én tudok valakit, aki még szebb. – mondta, majd két mély sóhajtás közben szembefordult velem. – Nézd. Tudom, hogy már ezerszer végighallgattál, és unod ezt a dolgot, de az igazság tényleg az, hogy szeretlek.

-         Igen, jól mondod, már u… - kezdtem volna bele, a „kopj már le” dumába, de Draco magához húzott és megcsókolt.

Szerencsére magamnál voltam, és nem ragadott el a pillanat és Draco heves csókja - habár ami azt illeti iszonyúan jó volt – és gyorsan eltoltam magamról.

-         Nem bírod felfogni, hogy köztünk nem lehet semmi? – kérdeztem ingerülten.

-         Én csak… - kezdte a magyarázkodást Draco.

-         Semmi „én csak”! Elegem volt! Én felajánlottam, hogy legyünk barátok, erre te állandóan csókolgatsz! Ha azt akarod, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz, akkor tudomásul kell venned, hogy csak BARÁTOK lehetünk! Ha ez nem jut el a borsónyi agyadig, akkor részvét. Most pedig szia. – ordítottam, majd heves léptekkel odébbálltam.

Furcsának találtam, hogy Draco nem ordibál utánam, ezért megfordultam, és tátva maradt a szám.

Gavin McStutry kinyújtott pálcával állt egy szőke test fölött, ami feltehetőleg Draco volt. A fiú ájultan hevert a földön, Gavin arcán pedig önelégült mosoly húzódott.

-         Te meg mit művelsz? – kérdeztem rémülten.

-         Én… izé… - magyarázkodott.

-         Megölted?! – kiabáltam, majd elkezdtem felé rohanni.

-         Nem, én csak azt hittem, hogy bántani akar téged!

Megtorpantam.

Erre nem számítottam. Gavin hallgatózott, és hallott mindent amit Draconak mondtam? Ezután amikor én hátat fordítottam akkor megtámadta a fiút, mert azt hitte, hogy molesztál engem? Ezt nem értem…

-         Ne haragudj! Most azonnal felviszem a gyengélkedőre! De én tényleg csak téged akartalak megvédeni, mert azt hittem, hogy bántani akar. Ne haragudj.

-         Semmi baj. – mondtam gépiesen, habár még mindig nem értettem. – Te hallgatóztál?- kérdeztem hirtelen.

-         Én… én…

-         Nos? – felvontam a szemöldököm.

-         Ne haragudj.

-         Még hogy ne haragudjak? De haragszom, igenis haragszom! – ordítottam.

-         Fogd be a szád! – kiáltott egy sötét, mély és rideg hang.

Megborzongtam. Nem tudtam, hogy a téli hideg idő miatt lettem hirtelen libabőrös, vagy a hang miatt. Egyszercsak Gavin megragadta a karom, és megrántott. Előrerepültem, és hirtelen egy hatalmasat ugrott a gyomrom. Száguldani kezdtünk. Gavin még mindig görcsösen szorította a karom, amiben lassan már alig volt vér. Hirtelen megálltunk, és elestem. Miután feltápászkodtam, körbenéztem. Egy hideg, hűvös teremben voltam. Egy lélek sem volt ott, aztán hirtelen nyöszörgést hallottam. Harry sántikált elő az egyik sötét sarokból.

-         Harry! – kiáltottam, és odarohantam hozzá. A szívem vadul kalapált.

-         Amanda! – szólt ismét a hang. – Hát itt vagy. – egyre közelebb jött egy sötét, csuklyás alak, aki feltehetően a hang tulajdonosa volt. – Lányom! – mondta.

Megdermedtem. Mit mondott ez az imént? Lányom?

-         Gyermekem! Hát eljöttél, hogy átállj hozzánk, hogy átállj végre ide…

-         Hová? – kérdeztem értetlenül.

Harry hirtelen elém lépett.

-         Ezt nem teheti! – kiáltotta.

-         Már hogy ne tehetném! Extricifus! – mondta a férfi, és félrelökte Harryt egy varázslattal.

-         Harry! – kiáltottam, majd lehajoltam hozzá. – Nem lesz baj. – mondogattam, de tudtam, hogy úgyis baj lesz. Gavin eközben az ajtónál várakozott.

-         Hagyd Pottert! – utasított az ismeretlen csuklyás. – Te hozzánk tartozol. Te a mienk vagy. Te vagy az örökös!

-         Miféle örökös? – értetlenkedtem. Harryt még mindig görcsösen szorongattam.

-         Halálfaló vagy, Amanda! – hangzott a válasz.

Hirtelen minden elsötétült… A világ mintha velem együtt forgott volna…. A szememből ömlöttek a könnyek…. Semmit nem hallottam…, semmit nem láttam…. A fejem zúgott…. Összeestem….

-         Amanda! Hé, Amanda! – valaki a vállamat fogta, és rázott.

-         Hol… Hol vagyok? – kérdeztem. Kezdett kitisztulni a kép. A földön feküdtem.

-         A roxforti birtokon. El se mentél innen. – értetlenkedett Gavin.

-         De hát te… Te vittél el innen.

-         Én? – nevetett a fiú. – El se mozdultam innen. Egyszercsak elájultál, össze-vissza forgolódtál, meg rángatóztál. Na, gyere! Dracoval együtt felviszlek a gyengélkedőre.

-         Rendben.

Éjszaka ott maradtam a gyengélkedőn. Eljöttek hozzám a többiek, Hermione, Harry, Ron, az ikrek és Chrissie is, de nem meséltem el nekik, hogy mi történt.

Draco másnap reggel már nem volt az ágyában. Biztos kiengedték – gondoltam. Madam Pomfrey adott egy üveg gyógyszert, majd felmentem Dumbledore szobájába, és ő hazaküldött zsupszkulccsal.

-         Szia, Amanda! Jól vagy? – üdvözöltek a többiek.

-         Igen. – feleltem.

Ebédre anya finom ételeket készített, addig én, Mrs. Weasley (merthogy a Weasley família is ott volt), és Hermione a testvéremet csinosítottuk az eljegyzési partira. Gyönyörű halványkék ruhája finoman omlott a földre. Haját kontyba kötöttük.

-         Csodás vagy, kedvesem. – mosolygott Mrs. Weasley.

-         Oh, köszönöm. – mondta a testvérem, majd elmélyülten beszélgetni kezdtek.

-         Én lemegyek, segítek anyának. – mondtam, majd kisurrantam a szobából.

De nem anyához mentem, hanem megkerestem Harryt. Muszáj volt elmondanom valakinek, hogy mi történt tegnap. Meg is találtam őt, éppen a szobájában beszélgetett Ronnal, és George-dzsal.

-         Hello! Harry beszélhetnék veled? – kérdeztem.

-         Persze. – majd felállt, mivel az ágyán ült. – Mindjárt jövök. – mondta a fiúknak.

-         Oké. – felelték a Weasleyk.

Kimentünk a kertbe.

-         Mit akartál mondani? – kérdezte a fiú.

-         A tegnap estével kapcsolatban, azt akartam, mondani, hogy hazudtam. Valami történt. – majd elmeséltem neki mindent, az elejétől a végéig. Persze a Dracos részt kihagytam.

-         Látomás volt? – kérdezte Harry, de nagyon-nagyon meg volt rémülve.

-         Lehet. Vagy olyan álom, amilyenek neked is voltak. De én… - kezdtem, de nem bírtam befejezni a mondatot… Nem mertem kimondani azt a szót, ami tegnap este a legjobban foglalkoztatott. Egyszerűen képtelen voltam kimondani…

Vettem egy nagy levegőt…

-         Én nem lehetek halálfaló! – mondtam, majd elkezdtem sírni.