8. fejezet

Fenyegetés

-Elengedett!- újságoltam Glennek.

-Király!!! De én nem tudok meglógni...- mondta szomorúan.

-Ne szomorkodj! Egy vagy két óra azzal a perverzzel, olyan mindegy...

-Azért nem egészen- vigyorodott el.

-Jó, elismerem nem egy leányálom.

-Már csak negyed órád van- pillantott a karórájára Glenn.

-Lehet, hogy el is indulok- mondtam, és végigsimítottam a hajamon.

Felálltam a székből, és felmentem a háló lépcsőjén a seprűmért. Kivettem a tokjából, és a kviddicspálya felé indultam. Össze kellet húznom a taláromat, mert csípős őszi szél járt át. A nap elbújt egy szürke felhő mögé, így csak néhol törtek elő a napsugarak, és azok is csak sápadtan. A levegő most is párás volt, mint az elmúlt időben, és a fű csak úgy cuppogott, ahogy rajta lépkedtem.

-Hová?- szólalt meg egy ismerős hang hátam mögött.

-Tudod, már egészen hiányoztál- válaszoltam kedvesen, meg sem fordulva.

Hiába, ugyanis drága kedves kísérőm nem tágított, és utánam lépdelt.

-Hová?- ismételte meg a kérdését.

-Éppen a Tiltott Rengetegbe megyek, hogy beszerezzek egy kis kentaurszőrt a legújabb kabátomhoz.

-És még humora is van a tehetséges kisasszonynak!

Időközben leértünk a pályára. Az teljesen üres volt. A karikák deresek és vizesek voltak, a lelátókon pedig baglyok ültek.

-Látom, Potterékkel nagyon jól meg vagy.

-Igazán?- kérdeztem vissza érdeklődéssel. Még mindig nem néztem a fiúra, és nem is akartam.

Összehúztam a szemem, és átvetettem a lábam a seprűn.

-Mit csinálsz?- erőszakoskodott.

-Semmi olyat ami...- valami nagyon sértőt akartam mondani, hogy lekopjon végre. De hirtelen ötlettel taktikát változtattam.- Ha akarod, drágám, nézd meg holnap este a varázstévén.

Ezzel a mondattal elrugaszkodtam a földtől. Leírtam egy szép kört a pálya felett. Malfoy még mindig nem tágított. Ezért hátraarcot csináltam, és lefordultam a seprűmről. Úgy lógtam rajta, hogy csak a lábammal tartottam magam. A karomat keresztbefontam, és ránéztem.

-Mi az?- kérdeztem fejjel lefelé lógva.- Nincs neked más dolgod?

-Pillanatnyilag nincs- válaszolt, és ő is karbatette a kezét.- Az a napirendi pont, hogy téged idegesítselek.

Visszatornásztam magam a seprűre, és leszálltam közvetlenül Malfoy elé.

-Ha nem húzol el- néztem mélyen a szemébe.- tökön váglak a seprűmmel.

-Oké, áttehetjük máskorra- vigyorodott el. Sarkon fordult, és elballagott a kastély felé.

Megnyugodva lélegeztem fel.

-Hála az istennek- morogtam, és gyakorolni kezdtem.

Megpróbáltam tökéletes teljesítményt nyújtani, hogy Morrisnak, az edzőnek egy rossz szava se lehessen. Remélem, hogy meg lesz elégedve, mert a gyakorlatba annyira belemerültem, hogy kiment a bokám. Tudtam azonban, hogy még az egyéni gyakorlatom is meg kell csinálnom egyszer kétszer. Gyakoroltam is még tizenöt percet, de annyira fájt a lábam, hogy inkább letettem a huzamos repülésről.

Mikor visszaérek, be kellett mennem Madam Pomreyhez. Remélem, hogy tud majd valamit kezdeni a bokámmal, és holnapra teljesen egészséges lesz.

Visszabicegtem a kastélyba, úgy ahogy tudtam. Elindultam a gyengélkedő felé. Még mielőtt lefordulhattam volna a megfelelő folyosóra, találkoztam Hermionével.

-Hát neked mi bajod?

-Semmi... Kiment a bokám.

-Majd Madam Pomfrey rendbe teszi.

Ha ezt nem mondja, hülyén halok meg, de nem tettem szóvá, inkább egy bólintással továbbálltam.

Végül nagy nehezen odaértem az ajtó elé, belöktem.

-Madam Pomfrey...

-Tessék- nézett fel Angelina Johnson kezének kötözéséből.

-Tanárnő kiment a...

-Bokád- fejezte be helyettem, végignézve rajtam.

Na, ha ez a nő így meg tudja állapítani, hogy mi bajom, akkor nagyon király, mert ha mondjuk talál egy félhalott, nyöszörgő diákot a folyosón, rögtön tud segíteni. Hiába, Dumbledore nem vesz fel akárkiket. Nem, illetve felvesz akárkit, mert hát ott van Umbridge, meg Malfoy... Igaz ugyan, hogy a perverz nőszemélyt nem ő vette fel. Meg aztán, ott vannak a személyiségi jogok. Könyörgöm, ezek hol vannak, mikor szétmetélem a kezem, vagy csiganyálkát takarítok egy edényről?! Nem is tudom, hogy ki a rosszabb, Frics vagy Umbridge. Na jó, hát persze hogy a perverz.

De Piton se kutya. Nem tudom mért pikkel úgy Harryre, de hát Harry nem is avat bele a... mit tudom én, családi titkaiba. Piton amúgy is csak a mardekárral kedves. Gazdagítjuk a griffendélt... Hogy ezt hogy mondta! Griffendél a gyengéje, he-he. 

Binns egyszerűen hót unalmas. A múltkor is elaludtam az óráján, és csak délután ébredtem fel. Ez is a tanárok hibája! Ha nem adnának annyi leckét, még esetleg figyelni is tudnánk. De így, az áttanult éjszakák után aki a talpán tud maradni, annak gratulálok...

Leültem az egyik ágyra, és csendben hallgattam Angelina sziszegését.

-Kviddicsbaleset?- kérdeztem tőle.

-Aha- fájdalmas arccal bólintott.

Öt perc múlva én is sorra kerültem.

*

-Jaj, istenem, remélem jól vagy- sajnálkozott Glenn, mikor beléptem a hálóba.- Ez nem jött éppen jókor. Morris meg fog ölni...

-Remélem nem...- vigyorogtam.- Mert akkor még így sem tudnék repülni.

Glenn rám nevetett.

-Morris biztos megérti!

-Az előbb még nem ezt mondtad!

-Poén volt!

-Olyanok a poénjaid, mint te: nagyon fáradtak.

-Kösz- mondta nevetve, és most ő dobott engem fejbe egy párnával.

Elindultunk vacsorázni. A nagyterem sok diák vidám beszélgetésétől, és az evőeszközök csörömpölésétől volt hangos.

-Hogy vagy?- kérdezte Ron, látva a sápadt arcom.

Időközben ugyanis teljesen rosszul lettem, mert elgondolkodtam az egyéni gyakorlaton. Könyörgöm, hogyan lennék, mikor mindjárt elő kell adnom azt a vackot?! És én még el is akarok menni, és mosolyogva végigcsinálni... Öregem, azóta nem vagyok komplett, mióta Morris rávett erre a hülyeségre!

-Jól- köhintettem olyan micsoda-kérdés-ez félét.

Ron vettet rám egy gyanakvó fintort, és tovább tömte magába a szalonnás tojást.

-Biztos jó lesz- biztatott Harry.- Csak gondolt azt, hogy nyerni fogsz.

-Harry!- pirított rá Hermione- Nem az a lényeg, hogy nyerjen, hanem hogy az országot képviselje a...

-Pontosan Hermione- bólogatott tele szájjal Ron.- Teljes mértékben igazad van.

A lány ezek után belemerült a tökleves kancsónak támasztott átváltoztatástan könyvébe. Én is csendesen falatoztam tovább, közben a tanári asztalra pillantottam: nem volt hiány, sajnos. Jó, az nem lett volna jó, ha valamelyik rendes tanár hiányzik, de a perverz igazán meghalhatott, felmondhatott, bedilizhetett, vagy bármi mást tehetett volna! Ez így nem fair. Mit akarnak tőlünk? Hogy mi dobjuk fel a talpunkat?

Amíg ezen gondolkodtam, és lassan elfogyott a tányéromról az a fél szelet meggylekváros pirítós, amit Glenn dobott a tálamra a következő melléklettel:

-Egyél, különben holnap leájulsz a seprűről.

-Akkor is leesek, ha ezt megeszem- morogtam csendesen úgy, hogy csak én halljam.

Szóval miután nagy nehezen eltüntettem, morogtam egy olyan jó-éjt félét, és otthagytam az egész társaságot.

*

Másnap reggel már fél hatkor felpattant a szemhéjam. A lányok még mind békésen szuszogtak. Lavender valami olyasmit motyogott álmában hogy „Nemakarokhozzádmennifeleségül”. Sőt, hatalmas meglepetésemre Hermione horkol!!! Legalábbis egy kicsit...

Nem is tudom miért, de kimentem, és vettem egy hideg zuhanyt. Enélkül is éber voltam, de valahogy jól esett a frissítő hideg víz. Felöltöztem: úgy ahogy tudtam. Aki ezt az öltözést most végignézte volna, az biztos, hogy meghal a röhögéstől. Ugyanis:

1. A süvegbe akartam dugni a lábam.
2. Aztán mikor ezt észrevettem, felemás zoknit húztam.
3. A talár ujján akartam kidugni a fejem.

Érdekesen nézhettem ki, de igazán. Nem is tudtam igazán, hogy mit csinálok. Miután végre sikerült felöltöznöm, levánszorogtam a nagyterembe. McGalagony biztató pillantást vetett rám, ellenben...

Kellett nekem annak a kreténnek mondani!? Hát nem hogy eljátszotta?!

Igen, eljátszotta, ahogy leesek a seprűmről, majd hogy hogyan nyavalygok. Meg kell mondanom, jól áll neki. Ó igen Malfoy úrfi, veled is megtörténik ugyanez. Legalábbis nagyon-nagyon remélem. Éppen leültem az asztalhoz, meg is jelent közvetlen mellettem, csatlósai körében, és a fülembe suttogott:
-Nem is tudom... Apám kint lesz a kupán, szóval ha csak úgy jön egy átok, azt ő küldte szivi, és ne állj ellen neki.

Valami olyasmi hang tört elő belőlem, mint amikor leereszt egy lufi.

-Ember- nyögtem zöldes arccal és fuldokolva.- Valami volt a tegnapi vacsorában, és azt hiszem, mindjárt előtör belőlem-és öklendezést színleltem. Ettől a fiú ijedten ugrott egy lépést hátra, én pedig elégedett arccal fordultam az aranytálam felé. A többiek pukkadoztak Malfoy savanyú arckifejezésén.

Én viszont csak sápadtan néztem a tányéromba. Ahogy viszont elment, majdnem hánytam, és vagy fél liter vizet vedeltem egyhuzamban.

Mi van, ha tényleg leátkoz a seprűmről? Na, akkor én meghalok, őt pedig lecsukják. Vagy mégsem? Jut eszembe, tud hoppanálni. De ez egy nagy rendezvény, biztos, hogy van megfelelő biztonsági rendszer... Őszintén remélem!

-Semmi baj nem lesz- bizonygatta Glenn, miközben egy mérges pillantást lövellt a mardekár asztala felé. Malfoyra nézett, a fiú pedig viszonozta a pillantását. Glenn azonban felhúzta az orrát, és megfordította a fejét, úgy, hogy a göndör szőke hajtincsei csak úgy repkedtek.

-Na mi van felkeltél?- próbáltam vigyorogni rá.

-Jó hogy!- bólogatott.- Kell valaki, hogy támogasson.

-Rhodes te kis tolvaj, add vissza a szemfestékem!- lépett mellém a dühöngő Parvati.

Már azóta utálta Glennt, amióta szebb és népszerűbb volt nála. Nem tudom, mért nem lehet ezt elfogadni. Szerintem a csajnak túl nagy az egója. Vagy csak ő is Ó-Mily-Nagy-Vagyok szindrómában szenved...

-Nem szorulok rá a tetves és csipadarabos szemfestékedre Patil. Van nekem sajátom is, és ha véletlen elfogy, majd kérek Blackrosetól- mondta hűvösen barátnőm, miközben megpiszkálta a tálján lévő karfiolt.

Parvati egy olyanféle arcot vágott, amilyet a szappanoperák váratlanul felképelt szereplői szoktak.

-És KERESD meg előbb, mint mielőtt engem gyanúsítgatsz.

A lány mérgesen visszatrappolt a szobák felé.

-Pff, ez a kiscsaj meghülyült- morogta az első falattal a szájában.

-Aha...- próbáltam rá figyelni, de nem ment.

Rápillantottam a karórámra, és sóhajtottam egy nagyot:
-Fél óra.

*

-Te jó isten!!!- suttogtam lilás arccal az autóban.- Morris, biztos, hogy jó ötlet volt ilyen mugli szutyokkal...

-Css!- emelte a szája elé az ujját edzőm.

Egy olyan mugli izében...taxiban zötykölődtünk. Nagyon furcsa volt, és rettenetesen rázott. A gyomrom ficánkolt a torkom és a helye közt, szóval voltam már jobban is.

Cheryl és Morris ült mellettem, és egyikükön sem láttam, hogy osztoznának a fájdalmamban. Cheryl még tök jól ki is volt pirulva. Igaz, hogy azért is lehetett, mert Morris keze majdnem a combján volt, de hát ki vagyok én, hogy bele merjek szólni...Szóval csak egy ferde pillantást vetettem rájuk. Cheryl különben is már évek óta hajt a srácra, én pedig köteles vagyok szurkolni neki.

A jármű hatalmasat fékezett, mi pedig kiszálltunk. Elő akartam venni a tárcám, de a fiú csak intett, és fizetett.

-Kösz- morogtam.

Egy lepusztult negyedben voltunk. Mindenütt kiborult kukák, szemét, meg macskák. Az egyik konténer mellet egy kilyukadt focilabda volt bedobva a sarokba. Elindultunk felé, én mégis kicsit hátrébb húztam Cherylt, és suttogva fordultam hozzá:

-Hé, most mi van veled meg Morrissal?

Cheryl hatalmasat kacagott az utca csendjében. Észrevettem ugyan, hogy ez nem vidám nevetés, inkább gúnyos.

-Kisanyám, két dolgot kell tudnod: már nem érdekel- mondta hangosan, és suttogóra fogta a hangját- kettő: Morris homokos.

Leesett az állam és megtorpantam. Cheryl gonosz vigyorral nézett, ahogyan végigmustráltam az edzőmet, ahogyan az a labdát tapogatja.

-Ho... homokos?!- suttogtam.

Még hogy...? Ezt nem hiszem el. Morris nem is olyan lenne olyan rossz fogás, sőt... Teljesen oké. De hogy...?! Fúúúj! El sem képzeltem volna ezt róla! Annyi csaja volt, hogy szörnyű, most meg... komolyan mondom, az egész világ bekattant, azért hogy én is bezizzenjek végül.

-Az!

-Huh...

-Gyertek!- intett Morris.

-Oké, sir buzeráns- morogtam az orrom elé.

Cheryl kuncogni kezdett, és elindult a nyomomban.

-Fogjátok meg a labdát, mert mindjárt... Blackrose neked meg mi bajod van?

-Valami MELEGET érzek...- mondtam egy torz fintor kíséretében.

Cherylből kitört a féktelen röhögés, Morris pedig rosszallóan csóválta a fejét.

-Cheryl te kis tyúk, hát már neki is előadtad?!- mondta nevetve- Csak azért, mert nem vagyok hajlandó járni veled...

-Cheryl te szemét!- mondtam, és összeborzoltam a hosszú barna haját.

-Hát akkor mért nem akarsz járni velem?- libbentette hátra a haját a lány, úgy, hogy az belecsapott Morris arcába- Hacsak nem azért, mert homokos vagy?

-Kivered a szemem- mondta egy sóhaj kíséretében, miközben Cherylre emelte a nagy kék szemeit.- Már járok valakivel...

-Ki az a tehén? Hadd tépjem meg!- kiáltotta indulatosan.

-Hülye- intette le Morris, és felvette a focilabdát.

Én azonban nem voltam képes megkomolyodni, csak görnyedeztem a nevetéstől. Annyira hiányoztak már!

-Blackrose- intett le a fiú.

-Abbahagyom- mondtam, és azon nyomban folytattam tovább.

 -Na, még fél perc. Tessék megfogni...

Egy kis idő múlva (ugye a szokásos) rántás a köldökömnél, a féktelen pörgés, és a nagy huppanás. Begörnyedt a térdem.

-Aú!- kiáltott fel Cheryl, mert ő térdre esett.

Megint a lápban voltunk, ahol régebben a kviddicskupákat rendezték. Kicsit köd volt, és folyamatosan zsupszkulcsokkal érkeztek. Füzek, meg mindenféle fák állták el az utat, és nagyon kellemetlen volt, ahogy a lábam besüppedt az iszapszerű valamibe.

-A sátortáborban fogunk lakni?- nyavalygott a lány, miközben felsegítettem.

Morris félreugrott egy csapat hoppanáló varázsló elől.

-Nem- rázta meg a fejét.- Mi nem lakunk sehol...

-De tökkelütött vagyok!- csapott a homlokára Cheryl.

-Inkább fél-téglával ütött vagy-nevettem.

-Te meg mindjárt az én kezemmel ütött leszel- vigyorgott.

-Libuskák! Abbahagyni!- gügyögött az edzőnk.

A bejártnál egy mugli jegyszedő állt, olyan kába fejjel, mint akit száz fél téglával ütöttek fejbe. Szerintem ez azért emberkínzás! Valószínűleg arra sem emlékszik fiú-e vagy lány, nem hogy arra, hogy milyen alsó van rajta...

Egy sereg varázsló és boszorkány vette meg a napijegyet, és közben szagolhatták a láp, meg iszapszagot, ja meg azt a sok összeizzadt bantu négert, akik most érkeztek. Könyörgöm, mért nem tudták ezt az egész szutykot egy kevésbé büdös helyre tenni? És mért nem hívtak kevésbé szagos aurájú embereket?! Undorodva fogtam be az orrom.

-Gyerünk- intett Morris, és a csarnok felé vezetett minket. Még egy ember sem volt ott, hiszen a bajnokság csak két óra múlva kezdődik.

Nekünk azonban be kellet mennünk... A szívem újra a torkomban kalapált, mikor elindultunk a fáklyákkal keresztezett úton a hatalmas aranyló csarnok felé. Az ösvény kis kavicsokkal volt megszórva, és az épület tetején furcsa, sárga madarak ültek.

Mikor bementünk, tanácstalanul álldogáltunk. Hirtelen egy nagy, szakállas és ősz hajú ember lépett mellénk.

-Versenyzők?- kérdezte rekedt hangon.

Morris bólintott, és erre a férfi egy kis noteszt vett elő.

-Morris Carroll?- olvasta fel döcögve.

A fiú igenlően válaszolt.

-A csapat benn várja az öltözőben- mondta, és balra mutatott.

Elindultunk a megjelölt irányba, és egy magas mellvéd, meg a nézőtér széle mentén eljutottunk az öltözőbe.

-Blackrose!!!- kiáltotta olvadozva Jamie amikor meglátott, aki már vagy három éve nagyban nyomul rám.

-Hűtsd le magad kisapám- lökte arrébb Cheryl a fiút- a csaj már foglalt.

Jamie olyanformán nézett, mint akinek érzékeny pontjára léptek.

-Cheryl!- suttogtam a lánynak megjátszott szemrehányóan.- Szegény fiú, most teljesen elveszítette minden önbecsülését!

Barátnőm erre nevetésben tört ki.

-Nos, ha befejeztétek a szappanoperát- nézett ránk Morris nagy-komolyan- el kell mondanom, hogy baromira hiányoztál nekünk, Blackrose!- mondta egy kedves mosollyal.- Alig akartuk elhinni, hogy mégis jössz a bajnokságra...

Szelíden elmosolyodtam, és megöleltem Morrist.

-Miután Sarah Rose volt szíves elengedni, közlöm veletek, hogy nem kell nyernünk.

A csapat teljes megütközéssel nézett edzőnkre.

-Csak azért, mert már az is nagy boldogság, hogy meghívtak minket, de azért... A fenébe is, tessék megnyerni!

A csapaton izgatott moraj futott végig.

-Aki pedig egyéniben megnyeri közülünk, amire igen jó esély van, arra mindannyian nagyon büszkék leszünk, igaz? Na, már csak tizenöt percünk van, úgyhogy szedjétek össze magatokat, és mi leszünk a legjobbak!

A csapat helyeslően igent morgott, és mindenki öltözni kezdett.

-Te jó isten, Cheryl, az egyéni gyakorlaton...- suttogóra fogtam a hangom.- Ott lesz Lucius Malfoy is, és ha én...

Cheryl legyintett egyet.

-Ugyan már, kisanyám, nem meri! Annyian leszünk itt, mint szardíniák a dobozban!

Hát igen, kedves Cheryl, csak te azt nem is tudod, az a férfi milyen elvetemült egy alak, szóval a te szavaid ebben a tekintetben semmit sem érnek. Most komolyan, kezdek félni! Nem csak attól, hogy elátkoz, hanem hogy mit mondtam a múltkor a fiának! Nem, nem, én vagyok Szuper Blackrose, úgyhogy az a kis pondró húzzon a víz alá az apjával együtt.

Áthúztam a szokásos zöld talárt, amiben elő szoktuk adni a gyakorlatot (blehh, mardekár szín...).

-Most ki kell állnunk a csapatok helyére. Mikor felkonferálnak minket, bementek a pálya közepére alapállásba, és ha megadom a szokásos jelet, felszállunk- adta ki az utasítást Morris.

Az egész csapat libasorban indult el. Előttem ment Cheryl, a hátam mögött Jamie.

Kiértünk a tágas dobogóra. Teljesen ledöbbentem, és belém szorult az összes levegő. A nézőtéren ugyanis több ezren ültek!!! A szívem megint a torkomba ugrott, és tisztán hallottam, ahogy kalapál. Főleg még akkor is, mikor megláttam egy hatalmas lila mágikus kamerát. Na de kérem, ezt most komolyan gondolják??!! Az égésemet mindenki premier plánból bámulhatja, még az is, aki momentán nincs is itt! Azt hiszem, most tök jó lenne túl lenni ezen, vagy legalább egy láthatatlanná tévő köpeny! Úgy várom már a bulit vagy a randit, csak legyünk már túl ezen!

A szememmel ide-oda cikáztam a nézők között, és majdnem hanyatt estem: a mellvéd utáni páholyban egy szőke férfi ült...