Csak veled-mindörökké

Csakis rá tudtam gondolni. Hogy miért, azt nem tudom, hiszen tudom jól, hogy ő... hogy is mondjam... egyszerűen csak Gilderoy.

Tudom, hogy micsoda egy csaló, alávaló, hazudozó féreg... De nekem létfeltétel. Hogy miért? Mert nekem hozzá kell tartoznom. Kell, muszáj, mindenáron. Amikor veszekszünk, mindig csak kiabál velem:

-Te csak egy nő vagy, találok szebbet is, jobbat is nálad! Ezer nő van még a világon...

Ezer meg ezer... Be kell látnom, hogy igaza van. Neki csupán egy vagyok a sok közül, nekem viszont csak ő van.

Nem szeret engem. Érzem, látom a szemében, mikor megcsókol, az csak nekem jelent valamit, ő hidegen és érzéketlenül tart... Néha, amikor jó kedve van, akkor gyengéd és hihetetlen. De hiába, engem még akkor sem szeret igazán. Mikor rossz a hangulata, akkor egyenesen ijesztő az a furcsa és megszállott tűz a szemében, olyankor, mikor elveszi az emberek emlékeit, otthagyva őket az emléktelenség sötét és ragadós vermében.

Így kell őt elfogadnom, de az én érzéseim már túlmentek az elfogadás határán. Nem ehetek, nem alhatok nélküle.

És az sem utolsó szempont, hogy itt növekszik valami a szívem alatt, ami sosem volt, sosem lesz az enyém... Az övé lesz. A tanítványa. A bábuja. A szolgája. De gyermeke se nekem, se neki, soha. Ez a kisfiú itt egy sötét, szörnyű világra érkezik, amiben sosem élhet úgy, ahogy szeretne. Már látom is a csillogó szőke haját, és a kifejezéstelen kék szemeket. Gyűlölöm ezt a lényt a méhemben. Gyűlölöm az apját... Vagy szeretem. Nem is tudom már melyik. Aki elveszi az emberek emlékeit, az egy szánalmas csúszómászó... De ő már sajnos nem az. Ő egy igazi fenséges kígyó, veszélyes hófehér fogsorral. Kinőtte magát, és nincs előle menekvés. Pokollá teszi az életem, és az ő életét, itt, a testemben...

Gyűlöllek Gilderoy Lockhart, gyűlöllek, és örökre a tiéd maradok, jól tudod. Magadhoz kényszerítesz... Csak az örökségem szereted, semmi mást. Hataloméhes vérszívó vagy. De én annál jobban szeretlek.

Most már te vagy a Mágiaügyi miniszter, mert kitörölted Caramel emlékeit, Voldemort hűséges szolgája vagy, Lucius Malfoy legjobb barátja... Látom, ahogyan rossz törvényeket hozol. Látom, ahogy Azkabanba záratod a jó embereket. Látom, hogy napról napra gonoszabb és megszállottabb vagy. És én pont így szeretlek, és így gyűlöllek.

Te is gyűlölsz engem, mégis magadhoz láncoltál... Engem választottál feleségednek. Úgyhogy most már csak veled élhetek...

És most itt az oltár előtt nincs előled menekvés:

-Elfogadod-e örökre férjedül?

-Elfogadom...-nyögtem fásultan.

Belenéztem az ördögi tűzzel égő tengerkék szemekbe. Egy örök, elszakíthatatlan vaslánc ez, súlyos terhét örökké hordozom majd... És mégis...

Csak veled-mindörökké...

By Fleur