Író: Hermione

Egy nap a Roxfortban!

Nem is tudom, hogy történt, talán igaz, talán nem, nem tudom....
Nicola Matthews vagyok. 8. évemet taposom az általánosban.
Szőkésbarna hajú, kék szemű, Oxfordi átlagos diáklány vagyok. Mégis
valamiben más, mint a többiek!
Csütörtök késő este, 11 óra körül lehetett....
- Nicol, feküdj le! Holnap iskola! - hallottam édesanyám kiabálását.
- Megyek, de még tanulnom kell, majd sietek! - duzzogtam.
- Rendben! Jó éjt! - mondta immár kedvesen.
- Neked is! - mondtam és újra a Földrajz könyvem föle hajoltam -
Németország gazdasága.... ööö..... elektro.... áh... ez nekem nem
megy! - becsaptam a könyvet, ledobtam az ágy mellé és lefeküdtem.
Gyorsan elaludtam...
Reggel felkeltem, egy nagyot nyújtóztam. Felültem, és megpróbáltam
lelépni az ágyamról, miközben a szememet dörzsöltem. Beleakadtam
valamibe. Kinyitottam a szemem. Egy baldachinos ágyban találtam
magam.
- Mi a ....??? - köpni, nyelni nem tudtam.
Kimásztam az ágyból, még 3 ágy volt a szobában. Körülnéztem, az
ágyak előtt ládák sorakoztak.
- H.G., P.P., L.B.?!?! Hol vagyok? - még mindig nem tértem magamhoz
igazán. Odamentem az egyik éjjeliszekrényhez, talán találok valamit.
Óriásit sikítottam. Hirtelen becsapódott az ajtó.
- Mi a baj, Nicol, jól vagy? - egy barna hajú, barna szemű, velem egy
idős lány sietett be a szobába. Valahonnan nagyon ismerős volt. De
honnan?
- Jézusom, ez nem lehet! Mondd, hogy csak álmodom. - az ájulás
kerülgetett...
- Csak álmodod! De mit, Nicol? - értetlenkedett a lány.
- He... He... Hermione Granger? - ámuldoztam még mindig.
- Megártott a vajsör, Drágám? - mosolygott.
- Vajsör? - Jézusom, hova keveredtem? kérdeztem magamtól - Na jó,
csigavér! Nyugi Nicol, ez csak egy rossz álom! Nicol, nyugi! Héé!
Hermione, Te meg honnan tudod a nevem? - nagyon bökte a csőrőm ez
a kérdés.
- Honnan tudom? Hisz a legjobb barátnőd vagyok, vagy nem?
Egyépként is, a Te nevedet itt mindenki ismeri! - kuncogott.
- Itt? Hol? Csak nem a Roxfortban?! - nevettem.
- De, itt a Roxfortban. - mondta nagy komolyan. Leesett az állam.
Méghogy a Roxfortban. De várjunk, igaza lehet - jó tudom Kedves
Olvasóm, lehetetlen, de mégis oly sok minden utal rá -, itt van például
ez a kép, amit Hermione éjjeliszekrényén találtam, amin akkorát
sikítottam, ez a kép mozog. Egy nőt és egy férfit ábrázol, muglinak
látszanak. Jézusom, azt mondtam Mugli?!?!
- Te jó ég, kezdek becsavarodni, tudtam, hogy el kellett volna mennem
orvoshoz! - Hermione kérdőn nézett rám - Mindegy! Figyelj... Hermione -
még mindig nem hiszem el, hogy kedvenc Roxforti diákom áll előttem -
Ha ez a Roxfort és Te tényleg Hermione Granger vagy, akkor... akkor
létezik Harry Potter is? - nyögtem ki végül.
- Most hülyéskedsz, ugye? - szerintem hülyének nézett... - És még csak
nincs is április 1-je. Hát persze, hogy létezik! Hisz belé vagy szerelmes
már vagy 4 éve.
- Tényleg? - upsz, Hermione jobban tudja, mint én, de ciki. De most,
hogy így belegondolok, sokban hasonlítok magamra. Huh, ez most
hülyén hangzott, de mégis, sokszor gondoltam már, hogy valahol a
földön él valaki, aki ugyanolyan, mint én, de soha nem gondoltam
volna, hogy pont a Roxfortban.
- Ron Weasley? - próbálkoztam.
- Létezik.
- George és Fred?
- Igen.
- Ööö... - nézzük, ki van még a Harry Potter kötetekben - Seamus és
Dean? - bólintott. Ránéztem a dobozokra, minden beugrott.
- Megvan! - kiálltottam, Hermione újabb meglepetésére - H.G.,
Hermione Granger, P.P., Parvati Patil, L.B., Levander Brown és... és
N.M., Nicola Matthews. - elmosolyodtam. Itt vagyok, a Roxfortban. Ki
kell használnom, muszáj, ilyen csak egyszer adódik az életben.
- Örülök, hogy jobban vagy. - mosolygott Ő is.
- Hermione, ez szuper! - örömben megöleltem a lányt. Boldog voltam.
- Talán menjünk reggelizni! - tanácsolta.
- Oké! - karon ragadtam és így mentünk le. A klubhelyiség teljesen
olyan volt, mint a filmekben.
Furcsa volt végig menni a folyosón a Nagyteremig. Mindenhol, minden
pillanatban rámköszöntek. Népszerű vagyok, teljesült az az álmom,
amit otthon Oxfordban nagyon nehezen lehet elérni. Itt viszont nem
tudtam úgy végig menni a folyosón, hogy ne kaptam volna egy "Jó
reggelt Nicol, hogy vagy?" vagy egy "Üdv a szép hölgynek, hogy érzi
magát ma reggelt?" megszólítást. Mikor beértünk a Nagyterembe,
megláttam Őt. Harry Pottert.
- Ha ezt Daniel Radcliffe látná... - álmélkodtam.
- Tessék? - nézett rám Hermione - Ki az...
- Semmi! Hagyjuk! - mosolyogtam - Na, megyünk? - megsem vártam a
választ már mentem is tovább. Harryék megpillantottak minket. Harry
rámmosolygott - istenem, de édes -, szebb volt, mint a filmekben.
Fekete haja kócosan állt, szemüvege enyhén lecsúszott. - Istenem,
bárcsak nálunk is lennének ilyen jó pasik - álmodoztam...
- Sziasztok! - köszöntek a fiúk.
- Jó reggelt! - köszöntem és leültem.
A reggeli tökéletes volt. Időközben csatlakozott hozzánk Seamus,
Dean, Neville, George és Fred is. Kezdtem megszokni ezt az életet, és
meg kell, hogy mondjam, ez egy nagyon jó élet.
A taniítás nagyon gyorsan eltelt. Volt egy sötét varázslatok kivédése,
egy legendás lények gondozása, egy átváltoztatástan, egy jóslástan
és két bájitaltan, ha Pitonnak sürgősen nem kellett volt elutaznia.
Lupin professzor csodálatos ember, épp ahogy elképzeltem, igaz, egy
kicsit sápadt volt - pár nappal ezelőtt volt telihold -, de attól függetlenül
egy nagyon kedves és humoros ember. Hagrid, a Roxfort kulcs- és
háztájőrzője talán a világ legjobb embere. Mindenben segít, mindig ott
van, ha kell. McGalagony már egy egész más tészta, kedves ugyan, de
nagyon szigorú is, de ettől eltekintve tökéletes házvezető. Hát
Trelawney, Ő szörnyű, az a bűz, ami a termében van, elviselhetetlen.
Aztán az a sok hazugság, méghogy Harryt egy kéthetes sárkány fogja
megölni...
Mikor kicsöngettek, az maga volt a megváltás. Kimentem az udvarra és
leültem a tópartra. Néztem a tavat mikor egyszercsak valaki leült
mellém.
- Szia Nicol. - köszönt a fiú.
- Szia... ööö... szia Oliver. - bizony, Oliver Wood ült mellettem.
- Beszélhetnénk? - kérdezte bátortalanul. Hát ez meg miről akarhat
velem beszélni??? csodálkoztam.
- Igen.
- Gondolom sejted miről, ugye?!
- Hát, hogy őszinte legyek, nem! Boccs. - upsz...
- Sejtettem. - sóhajtott - A kapcsolatunkról...
- MI??? - felálltam - Milyen kapcsolatunkról??? - nagy most aztán nyakig
benne vagyok....
- Nem jelentett semmit? Én tudom, hogy Neked egyszerre akár 5 pasid
is lehetne, de ami köztünk történt... - elcsuklott a hangja - azt hittem...
sajnálom! - visszaültem mellé.
- Oliver, mostanában kicsit zűrös az életem és vannnak dolgok amik
kimennek a fejemből, sajnálom! De csodálatos volt, amíg együtt
voltunk! - próbáltam mosolyogni.
- Komolyan? - nézett fel a fiú. Bólintottam, igaz, nem tudtam milyen volt
együtt lenni Oliverrel. Megöleltem. - Csak ennyit akartam! - mosolygott -
Nem is rabolom tovább a szép hölgy idejét! - én is mosolyogtam. -
Viszlát, légy jó! - kacsintott. Én bólintottam. - Szia!
Sokat gondolkodtam azon amit oliver mondott. Méghogy nekem 5
pasim is lehetne egyszerre?!?! Ez baromság! gondolkodtam.
- Ennyire nem vagyok népszerű.
- De igen! - Hermione huppant le mellém - Láttalak Oliverrel, csak nem
újra kezdtétek? - mosolygott.
- Nem. - elszégyelltem magam - Tulajdonképpen arra sem emlékszem
mikor voltam együtt vele...
- Csodálod? - nevetett, mire én kérdőn néztem rá - Figyelj, Nicol, meg
sem lehet számolni hány fiú szeret Téged. Szép vagy, okos vagy,
vicces  vagy és jó boszorkány! - egy könnycsepp csordult le az
arcomon - Mi a baj? - Hermione felé fordultam.
- Lehet, hogy ennyi fiú szeret, de én... de én nem tudom Őket szeretni
és láttam, ahogy Oliver is mattam szenved. Nincs értelme az
életemnek, minden fiúnak csak megkesírtem az életét. - elsírtam
magam. Hermione átölelt és csak ennyit mondott.
- Nélküled a Roxfort nem Roxfort. - letörölte az arcomról a könnyeket és
rám mosolygott.
- Köszönöm!
- Gyere, menjünk vacsorázni! - olyan mélyen gondolkodtam, hogy észre
sem vettem, hogy már besötétedett. Elindultunk a kastély felé, mikor
beléptünk a Nagyterembe óriási meglepetés várt.
- Boldog Születésnapot! - legalább 500 diák állt a Nagyteremben egy
óriási "Happy Birthday" felirat alatt. Hermione átölelt és adott egy
puszit.
- Boldog szülinapot. - mosolygott. Én nem tudtam semmit mondani. Két
könnycsepp folyt végig arcomon, hosszú csíkot hagyva maga után.
- Köszönöm! - mondtam.
- Hát akkor kezdődjék a buli! - hallottuk Dumbledore szavait. Hangos
zene szólalt meg, a kedvenc számaim. Mivel mugli származású vagyok,
ezért különböző külföldi együttesek számai szóltak. A színpad közepén
volt egy feltűnően nagy üres kör. Furcsán néztem arra felé.
- Az ott csak Rád vár. - Harry állt mögöttem. Kirázott a hideg a szavai
hallatán. Igaz, Oxfordban sokat járok discokba, mert imádok táncolni,
bulizni, ott is mindig felrángatnak a színpadra, de ez most valahgy
egész más volt. Nem mertem.
- Én azt hiszem... kösz, inkább nem...
- Mi az, hogy nem? Minden bulinál Te vagy a középpontban. mindenki
Téged akar.
- Huh, tényleg? Akkor megyek, azt hiszem...
- Helyes! - Harry gyengéden meglökött hátulról. Odamentem a kör
közepére, mindenki tapsolt.
- Hát, mit veszíthetek?! - elkezdtem táncolni. Egész jól ment.
Szerencsére nem sokáig táncoltam egyedül, mert csak egy ideig néztek
tág szemekkel, aztán mindenki táncolni kezdett.
Már vagy fél órája táncoltunk, amikor egy lassú szám következett.
Hevesebben kezdett verni a szívem. Valaki megfogta a vállam,
megfordultam.
Megremegett a térdem. Nem, az egész testem...
- Táncolunk? - Harry állt előttem. Nicol szedd össze magad!
parancsoltam, Elvégre azt mondják Te vagy a legjobb a suliban!
elmosolyodtam.
- Persze! - határozottan mondtam, ugyanakkor féltem.
Harry gyengéden átölelt a derekamnál, én meg Őt a nyakánál.
Szorosan egymáshoz bújtunk, éreztem az illatát, a lehelletét. A
mellkasára tettem a fejem, melegség járta át minden porcikámat. Harry
végig húzta a kezét a gerincoszlopomon, én teljesen beleremegtem.
Egymásra néztünk, egyenesen egymás szemébe. Egyre közeledtünk
egymáshoz... már nem volt sok... 2 centi... 1 centi.... és megtettük...
ajkunk egy hosszú és forró csókban egyesült. Sokat beszéltünk már a
barátnőimmel a csókolózásról és mindig ott lyukadtunk ki, hogy
undorító, nyálas baromság. Amikor arra gondoltam, hogy megkapom az
első csókom, váltig állítottam, hogy majd elnevetem magam. De most,
amikor Harry megcsókolt, nem nevettem el magam, épp ellenkezőleg
már nem volt nyálas, nem volt undorító. Jó volt. Nagyon jó volt és
sokáig tartott. Pár perc múlva ajkunk elvált és a számnak is vége lett.
De mi csak álltunk ott és néztük egymást.
- Szeretlek! - mondtam egy kicsit határozatlanul.
- Én is szeretlek! - mondta és megint megcsókolt.
Jól esett, ismét a melegség töltött el. Mikor elváltak ajkaink
rámosolyogtam.
- Gyere, mutatok valamit! - mondta.
- Rendben! - összekulcsolt kézzel léptünk ki az udvarra. Egyenesen a
kviddics pálya felé vettük az irányt.
- Harry, én félek a... - kezdtem.
- Tudom! - mosolygott.
- Most meg min mosolyogsz? - játszottam a sértődöttett. Hirtelen
elkapott hátulról és magához húzott.
- Szeretlek! - súgta a fülembe.
- Bizonyítsd! - sunyin elmosolyodtam.
- Te akartad! - megfordított és szenvedélyesen megcsókolt. Hosszú
percekig csak álltunk egymás karjaiban. - Na mostmár menjünk! -
mondta mikor elváltak ajkaink.
Mikor odaértünk Harry elkiáltotta magát.
- Tűzvillám. - hangos suhogás hallatszott és a Tűzvillám megjelent -
Gyere!
- Én aztán nem! - tiltakoztam.
- Dede! - nevetett.
- Meg akarsz ölni? - nevettem én is, de végül beadtam a derekam - Ám,
legyen!
- Gyere! Tedd át a lábad! - Harry beültetett maga elé és emelkedni
kezdtünk.
- Úristen, mikre rá nem veszel. - nevettem. A hajamat a szél Harry
arcába repítette, amitől egy kicsit megis ilyedtem, mert biztos nem
látott valami sokat, de így is szuperül repült. Hirtelen
zuhanórepülésnek indultunk. Végig sikítottam az egészet, Harry meg
csak nevetett. Mikor hirtelen felrántotta a seprű nyelét, megálltunk.
Engem a szívroham kerülgetett....
- Ezt meg ne merd csinálni mégegyszer, mert... - kapkodtam a levegőt.
- Mert? - pimaszkodott.
- Mert lelöklek! - meg is tettem, lelöktem Harryt a seprűről, de még az
utolsó pillanatban megfogta a kezem, így én is landoltam a földre. Rá
estem.
- Boccs! - mondtam és megpróbáltam leszálni róla, de elkapta a kezem.
- Rád nem lehet haragudni! - mondta. Elmosolyodtam - Szeretlek! -
simogatta meg az arcom, de én nem feleltem. Kérdően nézett rám. Oda
bújtam hozzá és megcsókoltam - Én is! - mondtam neki. Leültünk a
kedvenc fánk tövébe és egymás karjaiban tervezgettük a jövőt. Aztán
el is aludtunk....
Erős zajra ébredtem...
- Harry... - dörzsölgettem a szemem. Mikor kinyitottam a szemem az
ágyamban találtam magam. A vekker csörgött...