Előzmények
Emily Watson 2004.10.31. 17:14
Ez a történet Laura Parkerről szól, aki nem csak egy egyszerű roxforti diák.
A nap már felkelt, mindjárt 10-et üt az óra. Elbúcsúzok mindenkitől. Felkapom a válltáskámat és kiviharzok az utcára. A King Cross felé veszem az irányt. Már nem először és még nem utoljára fogok átmenni a 9 és a 10 vágány között. Bár hamarosan betöltöm a 18-at még roxforti diák vagyok. Nemis akármilyen. *** Minden október 13-án, pénteken kezdődött. Csütörtökön betöltöttem a 12-őt, másnap sajgó fejjel ébredtem. Lázam volt így otthon maradtam. Az orvos vírusra gyanakodott, a kapott gyógyszer nem segített. Mikor 12-őt ütött az óra, elhomályosodott előttem minden. Éles szúrást éreztem a hasamban. Forogni kezdtem a semmibe. Sokáig pörögtem, míg egy ód terembe estem. Falak sötétek voltak. Felálltam. Szemben velem a falon egy felírat jelen meg. Vörösen izzik.
„Eljő egyszer majd, ő ki szembeszáll a sátán szolgáival.”
Értetlenkedtem. Mit jelent ez? Akkor még nem tudtam. Vadász lettem. A vörösen izzó felirat átváltozott, egy gyönyörű szép vörös nyakékké. A kezembe szállt. A kő forrt a kezemben, és elröpített máshová. Dumbledore irodájába kerültem. Rám nézett majd a nyakékre. Biccentett hogy üljek le. Mindent elmagyarázott. Elmondta, hogy október 12 varázslatos nap, hogy különleges tulajdonságokkal ruház fel. „Nem csak boszorkány leszel, hanem vadász is” fejemben most is csengnek a szavai. Erőt kaptam, hogy harcoljak ellenük. A vámpírok ellen. A nyakék mely most is a nyakamban lóg, 8 évig védelmez. Utána szertefoszlik. Nem fog figyelmeztetni a veszélyre. Tanítót kaptam. Egy embert ki ismeri a vámpírokat. Ő edz engem. Már első óta. 13 éves voltam mikor elsős lettem. 2 évvel voltam idősebb a többieknél. Ez eddig nem látszott. Viszont a nyáron megváltoztam. Külsőre is belsőre is. Hajamat most a szél borzolja fel. Körülnézek. Megérkeztem. Itt vagyok, a roxfort expressz itt püfög előttem. Még csak 10 30. Időben vagyok. Tegnap kaptam egy levelet Dumbledoretól. Rövid volt, mégis érthető:
Holnap vigyázz az utadon, figyelj a világra!
Tehát, menj ki korábban a pályaudvarra, ügyelj, hogy a vámpírok ne tegyenek kárt semmiben. Ugyanis furcsa időket élünk. Néhány vámpírnak nem árt a fény. Visszatérve meglepődtem a feladaton. Soha nem öltem még, nem is harcoltam ellenük. Csak edzettem. Fiatal voltam. A tanítom biztos vonakodott. Egyszer azt mondta” Ha engem egyszer legyőzöl, akkor már harcolhatsz ellenük is.”- persze nem sikerült 1 perc múlva a földön feküdtem. De megváltoztam. Edztem egész nyáron. Az árvaházban, ahol éltem volt egy konditerem. Ott töltöttem a nyár felét, a másikat az udvaron. Edzett vagyok és friss. Le akarom győzni őt. Ha kimondom a nevét mindenki tudni fogja ki ő. Kegyetlen és rideg, de velem sokkal rosszabb volt. Szinte parancsolgatott nekem. Ő. Perselus Piton. Eddig csak a tanárt láttam benne. DE ez a nyáron oly sok minden mellett megváltozott. Hiányzott. Sokat jártak felé a gondolataim. Megláttam benne a férfit. Erőset, ki a fájdalmát gyengeségét állarc mögé rejti. Már nem tetszett Tom aki eddig észre se vett. Bezzeg most észre fog. Hirtelen felizzik a nyakék. Ijedten nézek körül. Nem kell sokáig keresgélnem. Egy sötét ruhában mászkáló alak most egy ijedt kislányt szorít. Nem tudok innen célozni. Közöleb lépek és odakiáltok: -Magadhoz hasonlóval kezdj ki, őt enged el!- még én is meglepődök a hangomból kiáradó magabiztosságról. Felém néz, elengedi a kislányt. Én csak erre vártam. Előkaptam a nyílpuskámat. Célzok és lövök. Mindezt másodpercek alatt. Már el is porladt a teste. Leeresztem és visszarakom a fegyverem a lábam mögötti szíjba. Persze a nyíl fából volt, hiszen nekik csak az árt. Hamarosan egyre több diák jelenik meg. Az idő nyugodt. 11-kor el is indul a vonat.
|