Karácsonyi ajándék

Prológus

Csütörtök délután volt. Mindenki izgatott volt hisz a követező héten már szünet lesz. A legtöbb diák vidáman kint játszott a hóban. Dumbledore nyugalmat tükröző arccal nézte őket irodája ablakából. Nyugalmát kopogtatás zavarta meg.

- Tessék! – mondta. El is felejtette, hogy hívatta Professzor Snape-t.

- Mit kíván, Igaztó Úr? – kérdezte Snape mikor belépett.

- Oh, valamiről beszélnünk kéne, de előbb ülj le kérlek, Severus. – mondta Dumbledore az egyik székre mutatva.

Snape leült Dumbledorral szemben, utána megkérdezte:

- Szóval mi az amiről beszélnünk kéne?

- Szeretnék tőled egy szívességet kérni, Severus. Először is szeretnélek megkérni rá, hogy ezt a szívességet úgy tedd meg, hogy félreteszed minden sérelmedet. Tudom nem lesz könnyű, de mivel te jártas vagy benne és megbízom benned... mást nem tudok megkérni rá. – Snape félbeszakította és gyanakvóan megkérdezte:

- Mégis mi lenne az?

Dumbledore egy mély lélegzet vétel után megszólalt:

- Szeretném a Harry-t okklumenciára tanítanád.

- Tudja jól, hogy nem vagyok valami jóban vele és egyébként is ő nem képes ilyesmit megtanulni. – mondta egy gúnyos mosoly kíséretében. – Egyébként mért nem Ön tanítja?

- Severus, Harry-nek azért kell megtanulnia lezárni elméjét, hogy Voldemort ne férkőzhessen Harry gondolataihoz. Tudod jól, hogy milyen kapcsolat van köztük, de ezt persze Harry nem tudhatja! Ebből már tudod, hogy mért nem lenne jó ha én tanítanám. Voldemort nem „láthat” engem! – ezeket Dumbledore komoly arccal mondta.

- Én nem is tudom... – Snape ezt már bizonytalanul mondta.

Rövid csönd állt be kettejük között. Dumbledore érdeklődően figyelte Snape arcát. Végül Snape törte meg a csöndet:

- Rendben elvállalom. És mikor kezdjük el az órákat? És milyen rendszerességgel?

- A szünetben majd valamikor menjen el hozzá! Harry Siriusnál tölti majd a szünetet. Szeretném ha a szünet utáni héten rögtön elkezdenétek. Minden héten egyszer gyakoroljatok.  És a többi diáknak azt kell hinnie, hogy Harry bájitaltan korrepetáláson van.

- Van még valami, Igazgató Úr?

- Erről a témáról ennyit. Most beszéljünk mint barát a baráttal, persze csak ha nincs valami fontos dolgog az üstjeiddel, Severus. – Dumbledore ezt már kedélyes mosollyal mondta.

- Nem most semmi dolgom nincs. – arcán egy halvány mosoly suhant át. – Úgyis régen beszélgettünk, Albus.

- Helyes, helyes... Kérsz valamit inni? Nemrég szereztem be egy újfajta aromás teát. Ébenfa kéregből van kivonva. Nagyon érdekes íze van. – azzal elővett egy kis dobozkát, benne teafilterekkel. – Egyébként mivel töltöd majd a vakációdat?

- Szokásosan. Otthon a kis agglegény lakásomban. Egyedül. Ajándéktól mentesen. Néha elmegyek a halálfaló gyűlésekre amit a Nagyúr hív össze. Javítom a dolgozatokat. Talán végre kitakarítok. – mindeközben kivett egy tea filtert, forró vizet öntött a csészéjébe és mártogatni kezdte a filtert.

- Még mindig szereted, igaz?- szólt Albus.

Severus meghökkent ettől a kérdéstől. Nem sokszor jutott eszébe már az a lány akit egyszer szeretett, talán még most is szeret, de nevének hallatára szíve még mindig megdobbant.

- Igen, azt hiszem. – felelte szomorúan.

- Nehéz, ugy-e, hogy a fia itt van? A szeme teljesen az anyjáé.

- Nem beszélhetnénk másról !? – kérdezte ridegen Severus.

- Nem, nem... – mondta fejcsóválva Albus. – Tudom, hogy nem csak azért neheztelsz James-re és ezért Harry-re is, mert minden adandó alkalommal bántott Sirius-al együtt. Hanem azért is, mert Lily hozzá ment feleségül és nem hozzád. Valahogy fel kéne dolgoznod ezt. Úgy tudom egyszer sikerült elfelejtened Lily-t és valaki mást találtál helyette. Hogy is hívták őt? – Albus csillogó szemekkel várta válaszát.

- Elena Silen. Ő is a Slytherinbe járt. Az iskola befejezése után két évvel jöttünk össze. Egy évig tartott a kapcsolatunk. Ő is halálfaló volt. Talán még most is az. Nem tudom mi van vele. Nem sokkal Tudodki bukása elött elhagyta az országot. Mikor elment azt mondta, hogy sajnálja, de el kell, hogy hagyjon engem, mert érzi, hogy már nem vagyok Tudodki lelkes híve. Mondta, hogy más országba megy és hogy ne keressem őt. -  Severus hangjába szomorúság vegyült miközben ezket mondta.

- És tényleg nem is kerested soha? kérdezte együttérzően Albus.

- Nem. Úgy gondoltam, hogy nem kellene egy vérbeli halálfalóval tartanom a kapcsolatot.

- Igen, úgy hiszem helyesen cselekedtél... Gondolom vannak még álmaid amiket még szeretnél valóra váltani. Egyet tudok. – Albus halkan kuncogott egyet.

- Hát, igen. a Sötét Varázslatok kivédését még  mindig szívesen tanítanám. Egyébként most szerencsésebb lett volna, ha én kapom meg és nem az az Umbridge.

- De gondolom nem ez a legnagyobb álmod?

- Kérdezhetek valamit? Te mért döntöttél úgy, hogy tanár leszel? – kérdezte relytélyesen mosolyogva Severus.

- Mert szeretem a gyerekeket.

- Én is pontosan ezért. És a legnagyobb álmom, hogy legyen egy kislányom.

- Oh, remélem egyszer majd valóra válik ez az álmod.

- Igen. Én is. csak nem tudom, hogy ki legyen az anyja. – hangja szomorúan csengett. – Tulajdonképpen nem tudom mért szeretnék egy gyermeket. Ezt nem igazán tudnám elmondani. Ez egy olyan dolog amit nem lehet szavakba önteni.

- A gyermekek kacagása és a szemükben megbuvó feltétlen szeretet. Ezek azok amikkel ledöntik a felnötteket  a lábukról. – mondta révedező tekintettel tekintettel Albus. – Nem igaz?

- Igen, valahogy így van.

- Sajnos vannak olyan szülök akik a gyermekáldást átokként fogják föl. – mondta Albus.

- Nem kell mondani az én szüleim is átokként kezeltek. – mondta keserűen Severus.

- Várj, hadd fejezzem be. Nemrég hallotta, az esetet ami minket is érint. Magyarországon történt. Csak most derült ki, de már régóta így éltek.

Severus közbeszólt.

- Ne csigázz, Albus!

- Szóval egy, nő mostani neve Irene Count, Angliából vándorolt át. Van egy lánya is Christina. Mindketten boszorkányok.Sőt, Christina egy magid. Az anyja nem tudni miért nem engedte őt varázslók közelébe, nem akarta, hogy egy Boszorkányképzőbe járjon. De mégis meg kellett tanulnia mindent amit a korabeliek ITT a Roxfortban tanulnak. Úgyanis az anyja a Roxfortba járt és az ő könyveiből kellett megtanulnia mindent. Most pontosan annyit tud mint más ötödévesek.

- Szóval akkor úgy 15-16 éves a lány. – szólt közbe Severus.

- Igen, igen, nem sokára 16 lesz. De visszatérve a témára, eddig ugye teljesen normálisnak tünhetne minden, de a módszer ahogy megkellett tanulnia ezeket nagyon kegyetlen volt. Tanult volna magától is, de az anyja tökéletesre akarta tudását. Úgy tünik nem tudja, hogy a lánya magid. Szóval, minden hibáért Cruciatus átkot használt a lányán.

- Istenem, ez szörnyű! Most, gondolom az Azkabanban van a nő.

- Úgy van! Most megfizet azért amit a lányával tett.

- És hol van a lány apja?

- Az apja nem is tudja, hogy van egy lánya. Az anyja úgy látszik teljesen egyedül akarta nevelni. Soha nem mondta meg, hogy ki az. Nem akrja, hogy boldog legyen a lánya.

- És egyébként most nekünk ehez mi közünk van. – kérdezte kiváncsi tekintettel Severus.

- Ha tudjuk, hogy boszorkány akkor már 11 éves kora óta ide járna. Így szünet utántól ide fog járni. A Teszlek Süveg majd a szünet utáni első nap elején beosztja.

- És most hol van a lány?

Egyelőre még Magyarországon. Szombaton érkezik Londonban ahol majd a Főhadiszálláshoz megy.

- De.... – Severus nem tudta folytatni, mert Albus lepisszegte.

- Ne feledd ő magid és nincs sok belölük, szükség van rájuk a Voldemort elleni küzdelmekben. És egyébként is el kell mondania, hogy mi is történt pontosan. S így legalább megismerkedik pár évfolyamtársával. Hiszen ott lesz Harry és a Weasly-k is.

- És mennyire tud angolul?

- Emiatt nem kell annyira aggódni, nagyon jól tud. Hiszen angol könyvekből tanulta a mágiát.Bár igaz, hogy egyébként nem nagyon tud beszélni. Nagyon félénk.

- Ilyen élet után nem csodálom. És, hogy derült ki ez az egész?

- Pontosan nem tudjuk. Mint mondottam majd Christy elmondja. Úgy rémlik, hogy összeállt a halálfalók egy kisebb csoportja és náluk volt a gyűlés. Valahogy harc kerekedett a halálfalók és Cristy baráti köre között. A baráti is mágikus képesekkel rendelkeztek. Sajnos majdenm mindegyiküket megölték. Az egyikük még szólni tudott az aruoroknak akik időben érkeztek a nagy baj előtt. Most mind az Azkabanban ülnek.

- Nagyon érdekes, nagyon érdekes.... – mondta Severus mikoözben újjait a száján húzogatta.

- Valami azt súgja nekem, hogy ehez az egészhez Voldemortnak is köze van. – mondta komoran Albus.

- Lehet, hogy tudja, hogy Crhisty magid és.... – Severus hangja itt elcsuklott. Agyában a gondolat túl szörnyűnek tünt, hogy kimondja. - ..., hogy neki szentelte az anyja már eleve?!

- Nagyon úgy tünik, hogy Voldemortnak lett nevelve, de voldemort nem tudja szerencsére, hogy Christy magid. Egyenlőre itt a Roxfortban biztonságban lesz. Meg kéne találni az apját, hogy legyen aki nyaranként vigyáz rá.

- Van valami utalás, hogy ki lehet az? – Severus ezt már teljes izgalomban kérdezte. Nem tudta mért vonzza ennyire a téma. Valahogy úgy érezte, hogy már most, így ismeretlenül is megszerette ezt a lányt és mintha egy misztikuserő buzdítaná, hogy többet, többet akar róla tudni, hogy ismerje meg amint lehet.

- Annyit tudunk róla, hogy az apja is nagol és halálfaló volt. Semmi mást nem tudni.

- Hát, ez elég kevés adat. – ezt Severus már egy kicsit kimérten mondta, talán túlságosan is. Mintha egy kicsit megkönnyebült volna ennek hallatán. Agyában egy gondolat suhant át. Nem tudta honnan jött és miért: ’Talán örökbefogadhatnám!’

- Még hadd mondjam el, hogy neked nem lesz sok gondod vele. ezért is mondtam el neked külön. Ugye mondtam, hogy mindenből annyit tud mint a többiek, de ez nem teljesen igaz. Mível  a bájitaltanra ez nem vonatkozik.

- Csak nem azt akarod mondani, hoy annyira rossz, hogy nem kell tanulnia? – a szabályzatra gondolt ami ezt mondja ki.

- Pont ellenkezőleg! Ehez nem kellett az anyjának ösztökélnie őt. Ezt megtanulta magától régen.

- Jó. Szóval azt is tudja amit a hetedévesek.

- Többet tud még náluk is sokkal. Valószínű, hogy még nálad is többet tud. – Severus szeme elkerekedett a csodálkozástól. – Felelek fel nem tett kérdésedre, ez úgy lehetséges, hogy eddig 2x nyerte meg a Bájitaltan Europa Bajnokságot és idén megnyerte a VB-t is.

- De akkor neki tulajdonképpen nem is kell bejárnia az óráimra. Hisz az EB az automatikusan kiváltja az RBF-t a VB-meg már a RAVASZ-t is.

- Ez igaz, de hát a házának pontszámát szépen nővelheti tudásával.

Severus egy gyönyörű gunyós mosolyt fakasztott az arcára. Albus ezt látva gyorsan hozátette.

- Persze csak ha nem Griffendélbe kerül bbe. Megkérhetlek rá, hogy vele tegyél kivételt. Ő nem nagyon tudja elviselni ha semmibe veszik.

- Erre nem kell megkérned. De majd ha megismerem attól függően bírálom el. Most így melyik házhoz kerülhet eddigi információink alapján?

- Gryffindor vagy Slytherin.

- A Gryffindor-ba hogyan kerülhet be ha annyira félénk meg ezek? – arcán meglepődés volt.

- Oh, nem mindig ilyen. Tulajdonképpen egy idő óta már nem igazán engeelmeskedett az anyjának mível megtanulta kivédeni a Crucio-t aztán ott van, hogy amivel tudta idegesítette az anyját. Nem egyszer töltött éjszakákat pályaudvarokon meg az utcákon. És a legérdekesebb az, hogy a legtöbb barátja vérfarkas. Holdtöltekor mindig velük volt, - Severus arcán iszonyat tükrözödött. Albus egy kicsit megállt, kiélvezte szavai hatását. – persze nem emberi alakjában, mível az animágiában is eléggé jártas.

- És mivé tud átváltozni? – Severus kezdte csodálni a lányt. Fölismerte, hogy a Rendnek egy ilyen erő milyen előnyt jelent. Magában megfogadta, hogy nagyon ügyelni fog rá, hogy senki ne bántsa és üzze a Nagyúr kezei közé.

- Nem fogod kitalálni! Játszunk egy kicsit. Mit szólsz hozzá?

- Oh, hogy... Te aztán tudod fokozni az izgalmat!

- Ezt igennek veszem. Kérdezz!

- Ritka fajtájú?

- Igen.

- OK. Húsevő?

- Igen.

- Piros?

- Nem.

- Nagy testű?

- Mondhatjuk. – Albus mindeközben vészjóslóan mosolygott.

- Láttam már ilyet?

- Nem tudom mit láttál, mit nem, de tudom, hogy ilyet igen.

- Mugli körben ismert állat?

- Nem igazán.

- Rendes állat egyáltalán?

- Nem.

- Varázslény?

- Igen.

Severus körbenézett a szobában hátha talál valamit.

- Főnix?

- Nem. De jut eszembe van egy főnixe.

- Érdekes... – valami az eszébe ötlött, de máris ellenkezni kezdett. ’ Nem az nem lehet.... Vagy mégis?... Albus nagyon mosolyog... Már megint palira vett az öreg! ’ – Vérfarkas?! – kiáltott fel.

- Úgy van! Megszokhatnád már, hogy a dolgok néha ott vannak az orrunk előtt, nem kell belebonyolódni.

- Mindegy.... Jaj, már ennyi az idő! Most már mennem kell. A tea tényleg jó volt, köszönöm. Jó éjszakát, Albus!

- Jó éjszakát, Severus!

Azzal Severus kisietett. fejében lázasan röpködtek a gondolatok. Mikor leért alagsori szobájához meglepödött, nem emlékezett az útra. Éjszaka is az a misztikumon révedezett ami a lány felé húzta. Végül elaludt. Álmában egy fekete hajú lánnyal játszott aki folyton azt susogta: ’Apu, Szeretlek’