Összesen másfél órát aludtam. Több dolog miatt is izgultam: először is, hogy mi volt Harry és Remy párbaján. Másodszor, hogy hogyan fogom túlélni a napot, úgy, hogy alig aludtam, és végül amiért a legjobban izgulok az a saját párbajom….

 Reggeli után rohantam Harryhez, hogy minden elmeséljen. Remy nem volt magánál amikor beestem a kórterembe.

 - Ne mesélj!- kértem Harryt köszönés nélkül.

 - Hát jó. Remy nagyon pontos volt. Először csak annyit mondott: ”Párbajozni fogok veled, most.”Aztán pálcánkat emeltük és hátat forítottunk egymásnak, aztán visszafordultunk, Remy borzasztóan gyors volt… rám szórta a Crucio átkot… ha jól tudom Hermionétől... az egy főbenjáróátok… igaz?

 - Igen- igen, de folytasd már!

 - Jó- jó, nyugi. Szóval rángatózni kezdtem, majd hirtelen leeresztette a pálcáját. Ezt kihasználtam és egy lefegyverző bűbájt szórtam rá, mire ő métereket repült. Felkelt, és felém közeledett, erre én ”na mi van megszégyeníted apádat?” nagyon kiakadt, egy lefegyverző bűbájjal kifektetett, aztán jöttél te…

 - Igen onnan már tudom… hát nem semmi…

 - Köszönöm. Ha nem jössz időbe… megölt volna…

 - Tudom… és nincs mit… most mennem kell órára, majd jövök délután. Szia!

 Egész délelőtt egy percre se tudtam koncentrálni a tananyagra… ezért a griffendél összesen vesztett húsz pontot miattam, de most ez se érdekelt… koradélután visszamentem Harryhez. Ekkor már Remy is magánál volt. Bizonyára emlékezett arra, hogy lefegyvereztem egy bűbájjal, másképp köszönt volna… amikor meglátott elfordult a másik oldalára, hogy ne is lásson….

 - Kösz, hogy visszajöttél. Na most is olyan izgatott mindenki a párbajotok miatt?

 - Hogy ne… ha tudnád… sokkal jobban izgulnak értem mint ezelőtt… hihetetlen… a mardekárosok meg szívják a véremet… Remy!-szóltam és odamentem Remy ágyához, lehajoltam és folytattam.- Figyelj. Ha nem fegyvereztelek volna le… megölted volna Harryt… és akár Azkabanba is kerülhettél volna ezért… értsd meg... jót akartam…

 - Hagyj már békén! Menj csak, vigasztalt a kis fattyút! Rólam meg szállj le!

 - Ne csináld már…

 - Befejezted?Tünj innen!!!- azzal Remy átfordult a másik oldalára… én pedig nem Harryhez mentem vissza… hanem egyenesen a klubhelységbe… fájt az amit Remy mondott… és hogy ennyire haragszik rám… így aztán nagyon jó lesz párbajozni, mondhatom… abban a tudatban hogy a féltestvérem… áh…mindegy… így nem fog menni… ez a párbaj el van veszve… Most itt ülök a klubhelység egyik sarkában, és könnyeimmel küzködve írok…

 Délután Tinánval és Kathleen-nel beszélgettem…

 - Hidd el tuti nem fog oda egyedül menni… mi akkor is veled megyünk…l egalábbis ott leszünk… ha egyedül lesz akkor nem lépünk közbe…- próbált meggyőzni Tina.

 - Hát jó… de tényleg csak akkor lépjetek közbe, ha Ő se lesz egyedül…

 - Rendben!- felelte a hátunk mögött kórusba Hermione és Ron.- Mi is ott leszünk…

 - Jaj annyira rendesek vagytok… de komolyan... nem tudom hogy hálálhatnám meg ezeket… valószinű hogy a párbaj után ismént  a gyengélkedőn fogok felébredni…

 Vacsora után annyira ingerült lettem, hogy nem tudtam egy helybe megülni… találkoztam a folyosón Marievel, Fionával, és - azzal a sápadt lánnyal, akit tegnap láttam- Susieval.

Tizenegy tájban még mindenki fent volt kivétel nélkül és próbáltak megnyugtatni… Danyvel nagyon sokat beszélgettem, ő tudott a legnagyobb hatással lenni rám… valahogy megnyugtatott ahogyan átölelt és biztatott… azt mondta hogy ő 100% hogy lemegy a többiekkel, hogy engem védjenek…

 Eljött az éjfél… borzalmas idő volt… a fák lombja csak úgy hajladozott a viharban. A találkozó a tó melletti tölgyfa volt. Az engem védők pár fával odébb helyezkedtek el. Mielőtt elvonultak volna oda Dany közelebb lépett hozzám.

 - Ne aggódj… menni fog…- átkarolt és megcsókolt a többiek előtt. Sok erőt adott nekem ezzel, és az volt a gondolatom, hogy ez az utolsó csók az életemben…l ehet, hogy ez a kaland után már nem fogok élni… pár perc múlva aztán hallottam a harang hangját… zuhogott a eső… a hajam máris ennyi idő alatt csurom víz lett. Ekkor egy alakot láttam kicsörtetni a kastélyból. Fiona volt az.

 - Nolám, hát eljöttél.

 - Persze… nem vagyok gyáva…- válaszoltam neki vissza.

 - Hmm… zuhogó esőbe nehéz párbajozni… gyere… fent a Sötét torony legmagasabb szobája üres… menjünk oda…- szólt azzal elindult a kastély felé, és én követtem. Biztos hogy előre tervezett… Hallottam, hogy a többiek lassan jönnek utánunk még jó, hogy Fiona nem vette őket észre… pár perc séta után már ott is voltunk abba a szobába, amibe csak egy nagy szekrény lapult… tuti hogy abba vannak a csatlósai, és mindjárt előjönnek… Ezektől a gondolatoktól kirázott a hideg…

 - Tudom mi járhat az fejedben… nyugi ebben a szekrénybe csak régi holmik vannak….- mondta Fiona

Honnan tudja?Na most van végem…

 - Mit csinálsz?- kérdeztem Fionára meredve aki bezárta az ajtót, és kidobta a kulcsot az ablakon…

 - Én?Semmit.- felelte szórakozottan.

 A következő pillanatba Fiona elővett egy kulcsot a zsebéből és az ajtóhoz rohant… szóval elterelés volt az a kulcs amit kidobott az ablakon! Utána eredtem de késő volt… rám zárta az ajtót… Kinéztem az ablakon… a borúlt ég hatalmas felhőkben úszott… a Tiltott rengeteg fáit csak a telihold fénye világította be…

 - TE JÓ ÉG! AZ ÁLOM! A VÉRFARKAS!- kiáltottam, és igazam volt abban amit csak címszavakba mondtam ki… a szekrényre meredtem… abba valami mocorogni kezdett… aztán hirtelen darabokra szakadt a szekrény, és kiugrott belőle egy félelmetes lény. Egy vérfarkas. Az állat közelített felém… majd felordított, de akkorát, hogy az egész iskola hallhatta… Be vagyok zárva vele… mit tegyek… mit tegyek!? Az állat elkezdett üldözni, rászórtam egy kábítóátkot, de hiába… nem használt, épp leterített a földre  amikor… Egy hatalmas lény repült be az óriási ablakon és egyenesen a vérfarkasra vetette magát. Hosszú ezüst karmai csak úgy csillogtak a hold fényében, vörös szemei rémisztőek voltak, akárcsak vámpírfogai. Ebben a percben az ajtó betört és azon be rohant egy egész had: Hermione, Ron, Dany, Tina, Kathleen, majd követte őket három számomra ismeretlen mardekáros lány, Marie,Fiona és… várjunk csak… hol van Susie?? Hatalmas volt az ijetség mindenki halálra rémült a dulakodó Syren és vérfarkas láttán. A mardekárosok a griffendélesekkel párbajoztak, és én így természetesen Fionával kerültem összetűzésbe. Azonban cseppet se voltak szabályosak a párbajok. pl.Hermione Marie haját tépdeste és forítva, Dany elrúgta egy mardekáros lány lábát, Ron meg egy szőke mardekáros lánynak a fejét a falba verte. Fiona rámnézett majd rámküldött egy Imperio átkot. Nagyon fáradt voltam, ezért egyszerre összezuhantam a varázsige hatására.

 - Gyerünk ugrorj rá a vérfarkasra!!!- kiáltotta Fiona.

 Éreztem hogy elindulok a vérfarkas felé… majd hirtelen az erős fülcsengés után… Ne!!gyerünk… keresd meg a tudatodat… gyerünk… És sikerült… felkiálltottam:

 - NEM!!!!!!!!!- felkeltem és elindultam Fiona felé… ekkor a vérfarkas erősen megsebezte a Syrent. Mindenki abbahagyta az ordításra a duzakodást. A vérfarkas pedig fogcsikorgatva indult el felénk… mindenki kirohant, és egyenesen le a parkba kergetett minket az állat. Nem sokkal később feltünt a Syren. Életét kockáztatva védett minket… főleg engem… mintha ismerném az illetőt, aki a Syren bőre alatt lapul… vajon ki lehet a Syren na és ki a vérfarkas?

 - Tudom már!!!- kiáltottam, és Fiona rám meredt. Ekkor a vérfarkas megint belemélyesztette fogait a Syrenbe… hát persze! hiszen ő le van gyengülve! Otthagytam csapot-papot, és egyenesen a két állat közé vetettem magam, saját testemmel védtem a Syrent, és közbe kiabáltam. A vérfarkas foga a karomhoz ért…

 - NE! Penny!- Dany vetette magát elém, de nem sokkal később a földre huppant. A vérfarkas megsebezte.

 - Dany!!!!- utána ugrottam és elhúztam a fák közé. A többiek megállás nélkül átkozták egymást, és verték egymás fejét a földbe. Fiona menekülni próbált…

 - CAPITULATUS!- rászegeztem pálcám, megvolt a várt hatása: Fiona kb. 5 métert repült aztán mire feltápászkodott én odaértem, és nyakára szegeztem a pálcám.

 - Mond, hogy feladod! Mond hogy feladod!

 - NEM!

 Erre még erősebben szorítottam a pálcám a nyakára. Aztán megint szörnyű ordítás hallatszott az állatok felől… de ezúttal a vérfarkas ordított fel.

 - Ez az!- kiáltottam oda. Fiona kihasználta a pillanatot, és kiverte kezemből a pálcát, a sajátjával pedig lefegyverzett.

 - Nah? Most Te mond hogy nyertem….

 - Nem nyertél!- ordítottam és minden erőmmel hátra löktem Fionát. A többiek már összeesve hevertek a földön… alig mozogtak… Már csak Fiona,én és az állatok voltak maguknál, de már ők is alig. Fiona lefegyverző átka hatására roppant a csontom… a lábamba... és iszonyatos fájdalom szúrt a fájó lábamba… eltört. Felnéztem az égre. Az égen a telihold fénye gyengülni kezdett… Fiona elájult, és én is az ájulással küzködtem… alig bírtam… de biztos akartam benne lenni, hogy ki a Syren… és ki a vérfarkas… alig pár perc múlva… erős fehér fény alakult ki az állatok között és két lány esett le eszméletét veszítve a földre, ami csurom víz volt… a Syren helyén az feküdt akire gondoltam… egy gyönyörű,hosszú vörös hajú lány, Remy. A vérfarkas helyén pedig egy sápadt arcú, szőke lány… Susie.