6. fejezet

Kviddics?

Sajgó kézzel és fejjel kullogtam fel a hálóba. Mikor beléptem, Glenn az ágyán ült, és a körmét rágta. Amint meglátott felpattant, és hozzám szaladt.

-Jaj, Blackrose!- mondta, mikor meglátta a szétmetélt kezem.- Ez a nő egy szörnyű, szívtelen poulet…- majd franciául szidta tovább Umbridget.- Putride poussiére cochon, manvais vicieux jeu, flatteur écron!!!!!!!

Egyszerűen nem tudta abbahagyni az anyanyelve káromkodását. Csak járkált körbe a szobában, és őrülten hadonászott.

-Nyugi már- intettem neki az ágyamon ülve.- Nem éri meg.

-Nagyon fáj?- kérdezte sajnálkozva.

-Valami fájdalomcsillapító nem jönne rosszul…

-Olállá!- kiáltott föl Glenn.- Lent hagytad a könyvedet!

-Köszi- mondtam és lerohantam.

A klubhelységben már csak a három jóbarát sakkozott.

-Na?- kérdezte Harry felnézve a szétrepülő huszárról.

Egy pillanatig értetlenül néztem, aztán beugrott.

-Ja… Hát szörnyű volt.

-És mit kellett írnod?- kérdezte Ron, miközben ráküldte a vezérét Harry futójára.

-Nem szemtelenkedem a nálam feljebbvalókkal- mondtam fásultan.

-Az hosszú!! Nekem rövidebbet kellett. De szerintem a futkárlobonc oldat jót tenne- nézett Harry Hermionéra.

-Oké- sóhajtott a lány.

Fél perc múlva egy üveggel tért vissza a hálóból.

-Dugd bele- nyomta a kezembe.

-Köszönöm- hálálkodtam.

Felvettem a könyvem, és elindultam a lépcsőn.

-Jó éjt.

*

Másnap, mikor felébredtem, két dolgot tudtam:

1. Rám borult a futkárlobonc oldat

2. Még mindig fáj a kezem.

Ugyanis este úgy aludtam el, hogy a kezem benne volt az üvegben, és mikor meg akartam fordulni, az ölembe ömlött az egész cucc. Úgyhogy nedvesen ébredtem fel (ne gondoljatok rosszat, oké?!), és a kezem továbbra is vörösen lüktetett.

Álmatagon kimásztam hát az ágyból, és zuhanyozni mentem. Mikor visszatértem ijedten vettem észre, hogy lekéstem az első órát. Lemondó sóhajjal öltöztem fel, és legalább a második órára odaértem. Asztrológia volt egy KENTAURRAL, jól láttok, igen, azzal. Firenze a neve, és elég érdekes módszereket használ. Mármint értem ezt az erdei teremre.

-Hol voltál első órán?- kérdezte Glenn, miközben kiléptünk az erdővé átalakított teremből.

-Aludtam- válaszoltam mérgesen.- De miért nem ébresztettél fel?

Glenn vállat vont.

-Én is álmos voltam. Gondoltam vagy annyira felnőtt, hogy fel tudsz magadtól kelni.

-Bocs- enyhültem meg.- Igazad van.

-Semmi gond.

A harmadik óra DUPLA bájitaltan volt, EGYÜTT a mardekárosokkal. Piton professzor elég sötét alak, és iszonyúan pikkel Harryre. Mikor rám nézett a fekete, zsíros haj keretezte szemeivel, el is kezdte a gúnyos monológot:

-Lám lám! Új tanulók érkeztek iskolánkba, és a … griffendélt gazdagítják- a házunk nevét olyan undorral ejtette ki, mintha valami gennyes kelés lenne a saját háta közepén.

Malfoy ezt olyan jókedvvel nyugtázta, hogy még egy szokásos vigyorra futotta neki.

-Remélem, hogy jól megfelelnek, vagy felzárkóznak majd- folytatta.- Szabadna a nevüket?

-Glenn Rhodes- mondta csak úgy hanyagon barátnőm, fel sem nézve a fortyogó üstjéből.

-Sarah Rose…- vonakodtam kimondani a nevem, mert apa meg ő ismerik egymást.- Selesin.

Halvány mosoly suhant át az arcán.

-Miss Rhodes, és Miss… Selesin.- azzal folytatta az agyserkentő főzet hatásait.

Közben Malfoy elkezdett nyálas galacsinokat dobálni felém. Én meg a pad alatt visszafordítottam őket egy jól irányzott bűbájjal, így papírfecnik záporoztak a fiú képébe. Én pedig jót derültem.

Óra után ebédelni mentem volna, de Malfoy megállított.

-Na ide figyelj- fogta meg a karom TÚL erősen.- Ha még egyszer…

-Figyu- szakítottam félbe- Egy: Engedd el a karom, mert fáj. Kettő: nem bírod elviselni, ha valamit elszúrsz?

Jegesen bámultam a szürke szemekbe, amelyek most, végre, nagy örömömre, nem diadalt, hanem csalódottságot, megalázottságot tükröztek. Kitéptem a karom a kezéből, és megdörzsöltem a szorítása helyét.

-Na, ember. Ne szorítgass itt engem, mert kaphatsz még a képedbe- folytattam.- És órán tanulni szeretnék, nem veled foglalkozni. Nem érdekel, mennyi büntetőmunkát kapok érte, egyszerűen gyűlöllek, és nem fogom ezt titkolni, mert te és a drága családod nagyon megérdemled. Ennyit rólad, és ezentúl hagyj békén, mert még meg talállak fojtani- teljes nyugalommal beszéltem jéghideg hangon. Ennek nagyon örültem, mert hatásosabb volt a véleményem. Ezt egy egész évre tartogattam, de hát, mit mondjak, kitört belőlem.

Malfoy ledöbbenten nézett rám, de úgy látszik, összeszedte magát, mert ismét vigyorogni kezdett. Egy fejjel magasabb volt nálam, de most én néztem LE rá, átvitt értelemben. Kedvem lett volna összetaposni, mint egy férget, de helyette küldtem egy puszit a fiúnak, és elcsörtettem. A griffendéles társaság ennek hatására görnyedezett, vagy a földön fetrengett a nevetéstől. Annyira ideges voltam, hogy ebéd helyett eldöntöttem, hogy lemegyek repülni a parkba. Benne voltam ugyanis az angol műrepülő-válogatottban. Itt a látvány a lényeg, és ez alapján pontoznak minket. Úgy tudom, van valami hasonló sport a mugliknál, de azt tuti, hogy nem seprűn csinálják.

*

A Nimbus 2001-esemmel a kezemben vágtam át a park füvén. Hideg és szeles szeptemberi idő volt. A levegő is nedves és párás volt, és lógott az eső lába, de nem érdekelt. Ideges voltam, és zúgott a fejem. Bementem a kviddicspályára, és felszálltam a seprűmre.

Elrugaszkodtam a földtől. A szél beletúrt a hajamba, és a fejfájásom azonnal megszűnt. A pálya zöld füve egyre távolodott. Ideje gyakorolni. Egy dupla csavar… Két szaltó, és egy tripla bukfenc… Felálltam a seprűn, majd fél kézzel lógtam rajta, és fellengtem rá…Elindultam a föld felé, még egy csavar… És egy gyönyörű puha földetérés. Ugyanez volt a gyakorlatunk az Európa-bajnokságon. Mosolyogva szálltam le a seprűmről.

-Ez volt aztán a király!- hallottam egy elismerő hangot a hátam mögül.

Összerezzentem, és megfordultam.

-Szia- köszöntem oda Woodnak.

-Tök jól repülsz- lépett oda hozzám.- Nem akarsz beállni a csapatba?

-Kviddics?!- kérdeztem megrökönyödve.- Kösz, igazán, de nem. Elköteleztem magam műrepülőnek.

-Kár- mondta.- Mióta repülsz?

-Tízéves korom óta- válaszoltam, miközben elidőzött a szemem a bicepszén.

-Én csak tizenkettő- fűzte tovább.- De most is ugyanúgy imádok, mint akkor.

-Akkor ez közös bennünk.

Meg kell hagynom, Oliver iszonyúan helyes.

-Hányszor nyertetek?- kérdezte, miközben elindultunk a park felé.

-Már sokszor- feleltem elgondolkodva.

Leültünk egy fapadra egy nagy tölgyfa alatt. Egy pillanatra kisütött a nap a felhők mögül. Időközben elterelődött a kviddicsről a szó. Lassanként szállt le a nap, és én könnyesre nevettem magam Oliver viccein. Ő is jól érezhette magát, mert sokat mosolygott.

-Szórakoztató lány vagy- jelentette ki az alkonyi fényben.

-Unalmas vagyok- intettem le.

-Nem igaz. Na jó, be kéne mennünk, nem gondolod?

A nap utolsó vörös szeletére néztem a Tiltott Rengeteg fái felett.

-Jó- válaszoltam szórakozottan.

Sétálni kezdtünk a griffendél-torony felé. Most a sötét falakat színjátszóra festette a napfény, ettől egy tündérvár benyomását keltette. Tisztára mintha egy mesekönyvből lépett volna ki. Ebbe a varázsképbe most teljesen beleillett Oliver.

Mikor beléptünk a portrén, Harry, Ron, Hermione, és Glenn ültek a székekben, és szakadtak a nevetéstől. Mikor megláttak, integetni kezdtek. Kivéve Harryt, aki igen furcsa képet vágott. Ennek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget akkor MÉG. Egyszerűen elnéztem róla, és kísérőmre pislogtam inkább. 

-Hát… akkor szia- búcsúztam Olivertől.

-Szia- mondta és lassan felballagott a fiúhálóba.

Még talán egy percig néztem utána. Nagyon helyes, és azok a barna szemek… És kedves is. Megráztam a fejem, és leültem Hermione mellé.

-Tessék- kezdtem a beszélgetést.

-Hát…- habozott Harry. Még mindig azt a sült-hal-vagyok képet vágta.- Mivel nemrég, majdnem egy hónapja volt a szülinapom, és nem tudtuk megünnepelni, most fogjuk majd a Grimmauld-téren.

-És?

-Gondoltam te meg Glenn eljöhetnétek…

-Oké! Nagyon szívesen!

Harry elmosolyodott.

-De ne számítsatok trágyagránátozásra, mert a bulit nem Sirius, hanem anya szervezi- mondta Ron szomorúan.

-Én nem is akartam- nézett rá lesújtóan Hermione.

-De Sirius azt mondta, lesz egy szoba nekünk, úgyhogy…

-De nem fogunk trágyagránátozni!- akadékoskodott Hermione.

-De egy tűzijáték azért el kellene!- mondta Ron.

Hermione lemondóan sóhajtott, és megcsóválta a fejét. Igyekeztem témát váltani.

-Harry, te ugye nem vagy vérrokona Mr. Blacknek?

-Nem- rázta a fejét a fiú.- Csak apám legjobb barátja, és egyben a keresztapám.

-Aha…

-Blackrose- bökött meg az oldalamon Glenn. Ez azt jelentette, hogy mondani-, vagy kérdeznivalója van.

-Akkor én…- tápászkodtam fel a fotelból.- Megyek fel.

-Én is- mondta gyorsan Glenn és ő is felállt.- Jó éjt mindenkinek!

A három ki-tudja-hogy-jóbarát-e morgott egy hasonló kifejezést. Felmentünk a lépcsőnkön. Ahogy beléptünk a szobába, a csacsogó Parvati-Lavender páros rögtön elhallgatott.

-Mi voltunk a téma, igazam van?- kérdezte szenvtelenül Glenn.- Na most ti lesztek a téma, úgyhogy légyszi, menjetek ki.- folytatta egy kedves mosollyal.

A két lány furcsa-fintorgó képet vágott, de elhagyták a gyertyafényes szobát. Mihelyt magunkra maradtunk Glennel, rá is kezdett.

-Hallod, te mióta jársz azzal a… Wooddal?

-Nem járunk- feleltem, miközben áthúztam a pizsamám.- Csak… beszélgettünk.

-De azért tetszik, nem?

Egy-két percig némán pakoltam a holmim, csak azután válaszoltam:

-De. Nagyon is.

Glenn sunyin mosolyogva bólintott.

-Láttam én rajtad- vihogta.- Na, áldásom rátok, mert jól néz ki.

Ezért a kijelentésért egy párnát kapott az arcába. Végül nevetve bújtam a takaró alá, és gondolataimba merültem.

Nem nehéz kitalálni, kivel álmodtam aznap éjjel.