4. fejezet

A Roxfortban

Végre (?) elérkezett szeptember 1-je.

Egyrészt vártam ezt a napot, hogy végre találkozhassak iskolatársaimmal.

Anyuék azt mondták, nagyon fog tetszeni.

Másrészt Dracoval is találkoztam volna, ha nem így váltunk volna el egymástól.

Azóta egyszer se keresett, pedig tudta, hogy itt vagyok az iskola kezdetéig.

Lehet, hogy túlságosan megdorgáltam? Vagy ennyire sértődékeny lenne?

Vagy pedig beismerte, hogy igazam van, s az iskolát találja alkalmas helynek ennek a megbeszélésére.

Nem tudom. Majd meglátjuk, mit gondol.

A Minisztérium (hála annak, hogy anyuék ott dolgoznak) kiküldött értünk egy autót, ami kivitt minket a pályaudvarra.

Fél 11-kor már ott voltunk a 9 és ¾ -dik vágányon.

A peron tele volt diákokkal és szülőkkel, de sem Dracot, sem Harryéket nem láttam.

Fölvittem a csomagjaimat egy üres fülkébe, majd elköszöntem anyuéktól.

Rögtön kényelembe is helyeztem magam, s egy döccenés jelezte, hogy elindult a Roxfort Expressz.

Egyszerre kinyílt a kabin ajtaja, s megjelent benne Hermione:

-         Szia! Nincs itt üres hely véletlenül? Már mindenhol tele vannak!

-         Szia! Persze van, hisz csak magam vagyok itt.

-         Fiúk – szólt hátra a háta mögé Hermione –, találtam helyet!

Megjelent Ron és Harry is.

-         Szia Jamie!

-         Sziasztok!

Elhelyezkedtek, s elkezdtünk beszélgetni.

-         Jamie! Te honnan ismered Malfoyt? – kérdezte Harry.

-         Hát, előző nap, amikor veletek találkoztam, futottam vele össze az utcán, a szó szoros értelmében – s elmeséltem nekik, amin persze jót nevettek. – Aztán másnap jól lehordtam őt a ti érdeketekben. „S azóta sem keresett” – tettem hozzá magamban.

-         Legalább valaki már jól beolvasott neki a közeli „barátai” közül – vélekedett Hermione.

-         Ennél jobb attrakció már csak Malfoy: a pattogó görény – mondta merengő arccal Ron.

-         Miért, mi történt? – kérdeztem kíváncsian.

Erre elmesélték az egészet, amin nevettünk egy jót. De úgy látszik, Hermione nem csukta be jól a fülke ajtaját, mert rögtön megjelent Malfoy csatlósaival, akiket addig nem ismertem.

-         Meglátjuk, Vízlipatkány, mit szólsz ahhoz, ha tényleg patkány leszel! – s fölemelte a pálcáját.

-         Malfoy, hagyj minket békében! – csattant föl Hermione.

-         Mi van Granger, csak nem félted a fiúdat?

Ron elvörösödött, de ezt csak én láttam, mert a többiek Malfoyt figyelték.

Engem eddig még nem vett észre, mert a sarokban ültem, s Hermione eltakart, így köhécseltem egyet, mire Draco fölkapta a fejét, s zavartan nézett rám.

-         Jamie!… Te… itt?

-         Miért, szerinted, hol kellene lennem?!

-         Hát…

-         És most, légy szíves, hagyj minket békében!

Úgy látszik, a kemény kiejtésem megtette a hatását, mert Draco csak egy most-megúsztátok-de-legközelebb-nem-fogjátok-pillantást vetett oda, s elcsörtetett csatlósaival együtt (akiket, mint később megtudtam, Craknak és Monstronak hívnak).

-         Hűha! Úgy látszik, Malfoy hallgat rád, Jamie! – mondta elismerően Harry.

Az út csöndesen telt. A büfés boszorkánytól megvásároltuk a fele édességet, ami a készletében volt, majd Ron és Hermione elköszönt azzal, hogy nekik találkozniuk kell a többi prefektussal, így ketten maradtunk Harryvel.

Beszélgettünk erről-arról, de aztán rövidesen megérkeztünk a roxmortsi állomásra.

Fiákerekkel mentünk föl a kastélyba, amikor odalépett hozzám egy tanárnő:

-         Jó estét, Miss Wilde! McGalagony professzor vagyok. Mivel ön új az iskolában, az elsősökkel fogjuk önt beosztani. Kérem, kövessen!

Odaintettem Harryéknek, akik fölmutatták kezüket, jelezve, hogy szorítanak. Követtem a professzornőt.

Mikor bementünk a nagyterembe (csodálatos nagyterem!), egy széken a tanári asztal előtt egy elnyűtt kalpag, a Teszlek Süveg volt. Dalra fakadt, majd miután befejezte, McGalagony engem szólított először.

Alig tette rá a fejemre, a Süveg rögtön elkiáltotta magát, hogy:

-         GRIFFENDÉL!

A griffendélesek asztala felől nagy taps hallatszott.

Leültem Hermione mellé, Harryvel és Ronnal szemben. Lopva odasandítottam a mardekárosok asztala felé, s Draco arcára mintha csalódottság (? – tényleg jól láttam?) ült volna ki.

Mikor vége volt a beosztási ceremóniának, Dumbledore fölállt:

-         Kedves tanárok és diákok! Az elsősöknek mondom, ismételve a felsősöknek, hogy a Tiltott Rengeteg idén is tiltott terület. A teljes, 495 tételből álló listát bármikor megtekinthetitek Frics úr irodájában. Végezetül csak két szó: Jó étvágyat!

A tányérokon mindenféle finomságok jelentek meg. Ennyire finom vacsorát még soha nem ettem!

Lassan el is álmosodtam, s már alig vártam, hogy a többiek is befejezzék.

Utána fölmentünk a klubhelyiségbe, ami a Kövér Dáma portréja mögött van (a jelszó most csillagfény volt), én elköszöntem a többiektől, s rögtön le is feküdtem (Hermione szobájában kaptam helyet).

Ha esetleg azon csodálkozol, kedves Olvasó, honnan ismerem elsőre a tanárokat, hát most itt a magyarázat. A szüleimnek van egy fényképalbuma az iskolából, amelyben a tanárok képei is helyet kaptak. Hát ennyi. A szüleim sok mindenre felkészítettek…

***

Másnap reggelinél kaptuk meg az órarendet. Ron úgy nyüszített fel, hogy még egy kutyának is dicsőségére vált volna:

-         Jaj, ne! Hétfőn dupla jóslástannal kezdünk, utána dupla bájitaltan a mardekárosokkal, azután pedig dupla sötét varázslatok kivédése. Csak tudnám, minek kell még most is jósolgatnunk, amikor azt úgyse használhatjuk fel a harcban…

-         Én megmondtam, hogy le kellene adnotok azt a tantárgyat – vágott közbe Hermione –, de ti persze soha nem hallgattok rám. Kíváncsi vagyok, ki lesz idén a sötét varázslatok kivédése tanár.

-         Hát, semmilyen új arcot nem látok a tanári asztalnál – nézelődött Harry.

-         De ez ugye nem azt jelenti, hogy Piton kapta meg az órát?! – fakadt ki Ron.

-         Á, biztos nem – vélekedett Hermione. – Annyi óra nem férne neki össze.

-         Ennyire nem szeretitek Pitont? – kérdeztem.

-         Kölcsönös az utálat – válaszolták a fiúk egyszerre. – A saját házával kivételez, tőlünk pedig minden apróságért pontokat von le.

-         De ne felejtsétek, hogy Dumbledore mellett áll, a halálfaló múltjától eltekintve – érvelt Hermione.

Elkerekedtek a szemeim.

-         Piton… halálfaló volt?? – hüledeztem.

-         Bizony! De ezt ne mondd el senkinek! Még Voldemort bukása előtt átállt Dumbledorehoz, s élete kockáztatásával kémkedett neki. És ne felejtsétek, hogy mit tett az előző hat év alatt is! Nem állt át a sötét oldalra, pedig hány alkalma volt. És negyedikben sem jelent meg a Halálfalók körében! – Hermione úgy gondolta, ez döntő érv Piton ártatlansága mellett.

-         Lehet, hogy csak arra vár, hogy meghaljak – mondta Harry. – Utána pedig átáll Voldemorthoz.

-         Ne mondd ki a nevet – sziszegte Ron.

-         Jaj, Ron, ne légy már ilyen. Neked is már a nevén kellene őt szólítanod!

Ron csak egy dühös pillantást vetett Hermionera, aki gyorsan összekapta a dolgait:

-         Na jó, én megyek számmisztikára. Majd az ebédnél találkozunk! – s azzal elviharzott.

-         Jó lenne, ha mi is indulnánk – nézett az órájára Harry –, az Északi Torony messze van innen.

Fölszedtük a dolgainkat, s elindultunk a Torony felé.

Az ezüsthágcsó már le volt eresztve, így fölmentünk. Mi voltunk az elsők a teremben.

Amint beléptem oda, azt hittem, megfulladok a tömény füstölőszagtól. Rögtön ablakot is nyitottam, s mondtam a fiúknak, hogy üljünk oda, amibe ők rögtön bele is egyeztek.

Lassan megérkeztek a többiek is, majd megjelent a professzornő is, Sybill Trelawney, egy csomó nyaklánccal a nyakában. Hát, nem ártana, ha karácsonyra kapna egy divatlapot! – gondoltam magamban, mikor selymesen búgó hangon megszólalt:

-         Kedves gyermekeim! Üdvözöllek titeket az új iskolaévben. Idén újból visszatérünk a teafű olvasásához. Kérlek titeket, mindenki vegyen le egy bögrét a polcról. A következő lépéseket már ismeritek. A könyv segítségül lesz nektek.

Miután kiáztattuk a teát, Ron elvette az enyémet, én a Ronét, Harry pedig az enyémet:

-         Hát, úgy látszik, rádmosolyog a szerencse, mert szerzel magad mellé négy örök barátot, akik közül az egyik elhagy, de majd ismét mellédszegődik valaki.

-         Akkor most lássuk a tiedet, Ron! Az év közepén szerzel egy örök társat, és egy ellenségeddel kibékülsz!

-         Lehet, hogy még Malfoyjal puszipajtások leszünk! – erre mindhárman elnevettünk magunkat. – De lássuk a tiedet, Harry!…

-         Majd inkább én, drágám! – termett hirtelen mellettünk Trelawney, nem kis ijedtségemre, s kikapta Ron kezéből a csészét. Úgy látszik, a fiúk megszokták ezt a közlekedési módját, mert még a szemük se rebbent. Hirtelen fölsikoltott. – Drága gyermekem! Tudjukki ismét megtámad, s most már sikerrel! S mi az idők végezetéig gyászolni fogunk téged! – fejezte be színpadias sóhajjal, s nagy szemüvegével majd belemászott Harry képébe, hátha meglátja a szemében rejlő könnycseppet.

-         Na persze! – morogták a fiúk egyszerre, de mielőtt Trelawney mondhatott volna valamit, kicsöngettek.

-         Végre! – kiáltottunk föl mindhárman, mikor már a nagyteremben voltunk.

Gyorsan nekiláttunk az ebédnek, s Harryék elmesélték Trelawney eddigi jóslatait. Közben megérkezett Hermione is, de amikor elmondtuk neki a jóslástanon történteket, elkomorodott.

-         Harry, szerintem ez nem vicces. Hisz tudod, mi áll a jóslatban. Voldemort pedig biztos, hogy megpróbál megölni. Meg kellene tanulnod a védekező bűbájokat!

-         Az attól függ, hogy ki lesz idén a sötét varázslatok kivédése tanár! Ellenkező esetben Dumbledornak kellene foglalkoznia velem…

Mikor befejeztük az ebédet, lementünk a pincébe. Majd felfordult a gyomrom az akváriumokban úszkáló nyálkás valamik láttára…

De a bájitaltan elég jól ment nekem is, hála Jack bácsinak, de Nevillenek sikerült fölrobbantania az üstjét, amivel mínuszpontokat szerzett nekünk.

Óra után gyülekeztünk a sötét varázslatok kivédése terem előtt, amikor kinyílt az ajtó. A katedránál már ott ült…

-         Lupin professzor! – kiáltott föl mindenki csodálkozva.

-         Szervusztok, gyerekek! Kérlek, foglaljatok helyet! – mondta nagy mosollyal, mert mindenki megkövülten állt az ajtóban.

Természetesen gyorsan leültünk, s átismételtük a kezdő védekező bűbájokat.

Mikor kicsöngettek, Lupin magához hívta Harryt, mi pedig fölmentünk a klubhelyiségbe.

Hermionenak és Ronnak hála mindent megtudtam az előző évek eseményeiből s a családi kötelékekről egyaránt. Én is elmeséltem nekik életem történetét.

Épp befejeztem, amikor belépett Harry. Rögtön letámadtuk, hogy hol volt ennyi ideig.

-         Valamit mondanom kell nektek. Lupin azt mondta, hogy Dumbledore kifejlesztett egy bűbájt, amit négyünknek meg kell tanulni Voldemort ellen – s elmesélte, hogy mit mondott még neki Lupin.

***

Vacsora után McGalagony megjelent a klubhelyiségben, s egy papírlapot tűzött ki a faliújságra. Mindenki odasereglett.

A papíron ez állt:

Ezennel tudatom a diákokkal, hogy a kviddicsedzések csak tanári felügyelettel tarthatók meg a jelen körülmények között.

Minerva McGalagony igh.

McGalagony még odaszólt pár szót Harrynek, majd kilépett a portrélyukon. Harry csendet intett, s ezt mondta:

-         A professzornő azt szeretné, ha idén se törne meg a nyerő szériánk, így egy erősebb csapatot kell kialakítanunk. Aki szeretne benevezni a válogatásra, az jöjjön el szombaton 2-kor a pályára. Seprűvel!

Hermione rögtön rákezdte:

-         Te Jamie! Nem azt mondtad, hogy szeretsz kviddicsezni? Nevez be te is!

-         De én még soha nem játszottam verseny szinten…

-         Semmi de! Eljössz, és kész! – jelentette be Harry ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Na jó! – törődtem végül bele.