3. fejezet

Választás előtt

Anyuék először dühösek voltak, mert én soha nem szoktam késni, aztán meg aggódtak, hiszen most először vagyok itt, s hátha eltévedtem.

Éppen a keresési akciómat beszélték meg, mikor egyszeribe elébük toppantam eléggé rózsás hangulatban.

- Hát neked meg mitől van ilyen jó kedved? – kérdezte apu.

- Majd otthon elmesélem – vigyorogtam még mindig titokzatosan.

Elmentünk a talárszabászatba. Találkoztam itt pár korombeli fiúval, akik épp arról beszéltek, hogy remélik, idén is megveri a mardekárosokat Malfoyjal az élén.

A Malfoy névre felkaptam a fejem. Csak nem Dracoról beszélnek? Legjobb lesz, ha majd megkérdem anyuékat.

Ezután még elmentünk mérleget, üstöt és teleszkópot vásárolni.

Annyira lejártam a lábaimat, hogy alig álltam rajtuk. Közben meg csak Draco járt a fejemben. És ez minden alkalommal titokzatos mosolyt varázsolt az arcomra.

Anyu ezt észrevette, s megkérdezte:

- Most már elmondod végre, hogy minek örülsz ennyire?

- Jó, csak előbb üljünk be.

Mert már a Foltozott Üst előtt álltunk.

Elmondtam anyuéknak, hogy találkoztam Draco Malfoyjal.

- Draco? Malfoy? Ő csak nem Lucius Malfoy fia? – kérdezte anyu aggódva aputól.

- De az – mondta komoran apu.

- Miért? Ismeritek a családját? – ezek a komoly pillantások fölkeltették a figyelmemet.

- Figyelj, kislányom! – kezdte apu. – A Malfoy család az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb varázslócsalád, de a családfőnek egyben rossz híre is van. Azt tartják róla, hogy Halálfaló, sőt, hogy ő Tudjukki jobbkeze.

- De apu! – vágtam közbe. – Igaz, hogy a közmondás úgy tartja, hogy az alma nem esik messze a fájától, de ettől függetlenül Draconak nem kell ugyanazokat a nézeteket vallania, mint az apjának.

- Elhiszem, kicsim – folytatta apu. – Én csak óvatosságra akarlak inteni, hogy ha vele vagy, nehogy bajba kerülj miatta. Azt mondják, nagyon adnak a származásra.

- De hisz nekünk emiatt nem kell aggódnunk, hisz nincsenek mugli rokonaink, nem?

- De, de. De akkor is kérlek, nagyon vigyázz magadra.

- Jó, jó, megígérem… Te apu! A Mardekárba általában a sötét gondolkozásúak kerülnek, ugye?

- Igen. Ha jók az értesüléseim, az egész Malfoy família mardekáros volt. Tudjukki is abba a házba tartozott. A halálfalók többsége is innen került ki.

- Ti ugye mindketten griffendélesek voltatok?

- Igen.

- Én is oda szeretnék kerülni – motyogtam magamban.

***

Reggel, az esti beszélgetés ellenére, elég vidáman ébredtem. Alig vártam már a délutánt, hogy találkozhassak végre Dracoval.

Délelőtt bebarangoltam az egész Abszol utat, s délre már úgy ismertem az utcák többségét, mint a tenyeremet.

A Fagylaltszalon környékét többször is megjártam, hogy délutánra már mindent pontosan ismerjek.

Lassan elérkezett a délután 2 óra. A Fagylaltszalon előtt már ott ült Draco – a szőke herceg – egyes egyedül. Ennek nagyon megörültem.

Észrevétlenül mögé lopództam, és a kezemmel letakartam a szemét.

- Na ki vagyok? – kérdeztem elváltoztatott hangon.

- Egy lány, akivel ma 2-re találkozót beszéltem meg – s lefejtette kezemet a szeméről.

- Ügyes! – mondtam, s lehuppantam a mellette levő székbe.

Draco közben fagyit rendelt, s elkezdtünk beszélgetni.

- Miért magántanár tanított? – kérdezte Draco.

- Tudod, anyuékkal folyton utaztunk, és költöztünk, így nehéz lett volna mindig új iskolába átiratkoznom.

- De ha a szüleid ilyen elfoglaltak, úgyis csak nyáron lettél volna náluk, ha iskolába iratnak. Tényleg, mi is a szüleid foglalkozása?

- Hát, hogy is mondjam… az ő feladatuk a nemzetközi kapcsolatok ápolása. S azért nem írattak be az iskolába, mert féltettek a munkájuk miatt.

Draco értetlen-kérdő tekintetét látva folytattam:

- Attól féltek, hogy esetleg valaki elrabol, s azzal zsarolja majd őket. De hát ez nem történt meg… Milyen kár! Pedig biztos jó kaland lett volna. Főleg, amikor eljön a megmentő, s kiszabadít a rossz karmai közül… - fejeztem be merengő tekintettel.

- Nyugi, a Roxfortban sok kalandban lesz részed – nyugtatott meg Draco.

- Igazán? Jaj, de jó! …Öhm… Nem megyünk sétálni?

- Menjünk! Soha nem árt egy kis mozgás.

Önfeledten beszélgettünk, amikor Draco hirtelen megtorpant.

- Valami rosszat mondtam? – kérdeztem ijedten.

- Nem. Csak megláttam azokat ott, ni – a tömegben egy vörös és egy fekete hajú fiú között állt egy barna hajú lány. – Weasley, Potter, s persze az a sárvérű Granger – mondta undokan.

- Po-po… Potter? Csak nem Harry Potter? …És sárvérű?… Ejnye Draco, az azért sértés…

De ő akkorra már nem volt ott, utat tört magának a trió felé.

Még szerencse! Amilyen gyilkos pillantása volt ekkor, lehet, hogy még engem is megátkoz, hogy milyen hangon merek vele beszélni…

Utánaszaladtam.

- Nicsak, nicsak. Csak nem Szent Potter és hűséges alattvalói?

- Dugulj be, Malfoy! – válaszolt a fekete hajú fiú.

- Nekem te nem parancsolgathatsz! – mondta Draco tömény undorral a hangjában.

Ekkorra már én is odaértem.

- Ó, Malfoy, csak nem barátnőd van? – kérdezte a vörös hajú nevetéssel küszködve.

- Őt ebből hagyd ki! – s elém állt.

- Na de Draco – mondtam, s gyengéden félretoltam. – Sziasztok! Az én nevem Jamie Wilde. Most leszek hetedikes a Roxfortban. És ti? – ezt bemutatkozásképpen mondtam a triónak.

- Szia! Én Hermione Granger vagyok, ők pedig Harry Potter és Ronald Weasley. Mi is hetedikesek leszünk – a Griffendélben.

Mindnyájukkal kezet ráztam. Csak most vettem észre a Harry homlokán éktelenkedő villám alakú heget. Hát mégis igaz! – gondoltam magamban.

- Örültem a szerencsének! Akkor majd találkozunk szeptemberben!

Draco ezalatt dühös pillantásokat vetett rám.

- Hogy tehetted ezt? – kérdezte.

- Micsodát??

- Potter és én első találkozásunk óta ellenségek vagyunk.

- De hát miért? Hisz semmit nem vétett ellened. És a többiek sem…

- Azt, hogy megszületett – vágott közbe. – Weasleyéknek több a gyerekük, mint a pénzük, arról a földigfogú sárvérű Grangerről inkább ne is beszéljünk! – mondta gyűlölettel teli hangon.

- Na most már elég! – kiáltottam föl dühösen. – Ha jól hallottam, ők semmit nem vétettek ellened, mégis gyűlölöd őket. Csalódtam benned! – ennek a mondatnak már keserű hangzása volt. – S ha nem haragszol, akkor én most hazamennék! Remélem, a legközelebbi találkozásunk nem így fog végződni! Na szia!

Draco megrökönyödve nézett utánam.

Tajtékoztam a dühtől. Hogy lehet valaki ennyire ellenséges és aranyvér-mániás?! S hogy ismerhettem ennyire félre?!

Majd felrobbantam, amikor átléptem a Foltozott Üst ajtaján. Még jó, hogy anyuék nem láttak. Feltéptem a szobám ajtaját, ledőltem az ágyra, s csak sírtam és sírtam…