2. fejezet

Találkozás az Abszol úton

Anyuékkal elmentünk az Abszol útra. Csodálatos! Első alkalommal vagyok itt. Eddig a tanszereimet mindig Jack bácsi hozta, s hát iskolai talár se kellett.

Éppen kiléptem a Czikornyai és Patzából egy sereg könyvvel megrakodva – az összes könyvet meg kellett vennem, mert mint említettem, eddig Jack bácsi saját könyveiből tanultam. Anyu mondta, hogy még bemennek a Gringottsba – a könyvek többe kerültek, mint gondoltuk volna –, utána elmegyünk Madame Malkinhoz talárt szabatni, azután pedig megvesszük a többi szükséges kelléket, mint mondjuk az üst vagy a távcső.

Tehát elindultam a Foltozott Üst felé, ugyanis itt szálltunk meg az iskolaév kezdetéig. Apu gondolta ki, hisz hogy még sosem voltam itt, és így jobban megismerem. Köszi, apu!

A kezem tele volt könyvekkel, közben meg bámultam az üzleteket. Így nem csoda, hogy nem néztem az orrom elé, s összeütköztem valakivel!

A könyvek súlyától hátravágódtam, azok meg persze szanaszét repültek körém.

Még föl se ocsúdtam ebből, amikor a kék égbe (szép nyári, felhőmentes nap volt) egy irtó helyes fiú feje került.

- Ó, bocsáss meg! – mondta. – Gyere, fölsegítelek! – s azzal a kezét nyújtotta felém.

Elfogadtam, s fölhúzott. Rögtön szabadkozni kezdtem:

- Nem, semmi baj. De nekem kellene bocsánatot kérnem. Az én hibám volt, hisz nem néztem magam elé. Jaj, még be sem mutatkoztam. Jamie Wildenak hívnak.

- Az én nevem Draco Malfoy.

Kezet fogtunk.

Hadd említsem még meg, hogy Draconak szép, szőke haja volt, ami belehullott a homlokába, és gyönyörű, kékesszürke szeme, ami olyan volt, mint a világegyetem. Bele lehetett veszni.

Épp ez történt velem is, amikor Draco megszólalt:

- Valami baj van?

Zavartan pislogtam egy sort.

- Oh, nem… nem, csak… - pirultam el. -… csak gyönyörű szemeid vannak.

Most rajta volt a pirulás sora.

- Köszönöm. De mi tagadás, te sem panaszkodhatsz.

Micsoda? Még hogy nekem sincs csúnya szemem? Ez tévedés, kérem! Ez csak egy rossz vicc lehet! Még hogy az én barna seszínű, sefényű szemem nem csúnya? Ennek ellenére azt mondtam, hogy:

- Köszi, nagyon kedves vagy.

Egy pillanatig mindkettőnk feszengett a helyén, s amikor lenéztem a földre, megpillantottam a könyveimet.

Szegény könyvek! Eddig ott hevertek a porban! Még jó, hogy az utca egyik nem forgalmas részén álltunk…

Draco mintha csak követte volna a tekintetemet, ő is észrevette a könyveket.

Egyszerre hajoltunk le értük, aminek meg az lett az eredménye, hogy összevertük a fejünket.

Mindketten a homlokunkhoz kaptunk, egymásra néztünk, s kitört belőlünk a nevetés.

Jól nézhettünk ki! Az utca közepén a földön ülve egy halom könyv között egy szőke fiú és egy barna lány görnyed a nevetéstől.

- Mutasd, hadd segítsek! – mondta Draco, s összeszedte a könyveket.

- Ó, köszi. De nincs messze. Csak ide a Foltozott Üstbe megyek.

- Te amúgy roxfortos vagy? Mert még soha nem láttalak.

- Dehogy! – nevettem el magam. – Én eddig magántanárnál tanultam, csak most iratkoztam be a Roxfortba. Te amúgy oda jársz?

- Igen, most leszek hetedéves.

- Nahát! Én is… Ez szuper! – motyogtam magam elé bambulva.

- Mi szuper? – nézett rám egy kicsit értetlenül Draco.

- Hát az, hogy mindjárt az első napomon Londonban megismerek egy fiú, akiről kiderül, hogy évfolyamtársak leszünk.

- Ja, persze.

Közben már meg is érkeztünk a Foltozott Üst elé.

- Na, már itt is vagyunk. Nagyon köszi a segítségedet… És örülök, hogy megismertelek.

- Én szintúgy.

- Bocs, de most már sietnem kell. Anyuékkal 2-re beszéltük meg a találkozót, s lám… már fél 3 van (hogy szalad az idő!?… főleg egy helyes fiú társaságában), s nekem – néztem magamra – még át kell öltöznöm.

- Persze, megértem. Figyelj, nem találkozhatnánk holnap?

- De, az nagyon jó lenne, de… mikor?

- Hát mondjuk 2-kor Florean Fortescue Fagylaltszalonjában.

- Megfelel, én úgyis itt vagyok az iskola kezdetéig.

- Jó, akkor holnap találkozunk. Szia!

- Szia, és még egyszer köszi!

Megbabonázva álltam a fogadó küszöbén egy tucat könyvvel a kezemben, s néztem Draco után.

Ő még egyszer megfordult, rámmosolygott, majd eltűnt a tömegben.