5.     fejezet

A kezem nyoma

-Mi? Letapizott, vagy mi?

-Pontosan!!!

-Ez hülye! De hiszen… nem tudta, hogy az én barátnőm vagy?

Glenn a fejét rázta:

-Szerintem nem…

-Várj egy kicsit!- mondtam, és elviharzottam.

Úgy rohantam végig a folyosókon, hogy fellöktem egy-két diákot. Azok mérgesen kiabáltak utánam. Végül megtaláltam amit kerestem: Malfoyt, és kis csapatát. Igaz vagy ötven méterre voltak tőlem, és a folyosó nyüzsgött, én mégis átkiáltottam a tömegen:

-Malfoy!!!- a fiú megpördült a tengelye körül, és rám szegezte a szürkéskék szemeit.- Ha legközelebb tapperrolni akarod a legjobb barátnőmet, számíthatsz egy gyönyörű kéznyomra azon a ronda pofádon!

A folyosón minden szem rám szegeződött. A legtöbb ember rázkódott a nevetéstől, csak néhányan néztek megrovóan.

A fiú ajkai elfehéredtek. Na, ha tömeg van nem olyan nagy a szád, mi, Malfoy úrfi? Hirtelen valaki megfogta a vállam, és mézes-mázos hangon megszólalt:

-Nos, fenyegeti a védencemet?

Umbridge. Dolores Umbridge.

Teljes nyugalommal megfordultam.

-Tanárnő, van okom rá hogy…

-Szóval, gyanúsítgat is. Öt óra, nálam.

-Igen, tanárnő- bólintottam csikorgó hangon, jéghideg tekintettel.

A nőszemély elment. Ha már megbüntetnek érte, mért nem tegyem meg? Malfoy vigyorát látva még jobban elhatároztam: most nem úszhatja meg.

Félrelökdöstem hát az embereket, és a fiúhoz csörtettem. Majd egy szépen ívelt mozdulattal pofon vágtam. És hát, mit szépítsük, ott maradt a kezem nyoma. Malfoy csak hápogni tudott a döbbenettől. Crak és Monstro elindult felém, de Draco kinyújtott kezeibe ütköztek.

-Lányokat nem verünk meg, igaz?- mondta, és gúnyos vigyorra húzódtak az ajkai.

-De én állok elébe- húztam ki magam.

Malfoy nem szólt, hanem egy horkantás kíséretében belökte a nagyterem ajtaját.

-Szép volt!- gratuláltak innen-onnan.

Néhol még tapsoltak is. Nem nagyon voltam büszke magamra, mivel úgy éreztem, ezt kötelességem volt megtenni. Végül is otthagytam a köszöntő tömeget.

Visszasomfordáltam Glennhez.

-Meséld csak el, hogy volt!

-Mentem a mosdóba- magyarázta- ,amikor egyedül jött. Azt mondta, beszélni akar velem. Hiába tiltakoztam… Bevonszolt egy üres tanterembe. Először finoman és udvariasan közölte, hogy bejövök neki, mikor pedig azt mondtam, hogy nekem nem, hát elkezdett durvulni. Tapizott, és le akart smárolni. Én meg otthagytam, nagy nehezen.

-Aszta…!- mondtam, mikor a griffendél torony felé haladtunk.- Miket képzel ez magáról?

-Túl sokat… Házimanó- vetette oda Glenn a jelszót.

A klubhelységben nyüzsögtek az emberek: néhány diák még kezet rázott velem. Harry, Ron és Hermione lépett oda hozzánk.

-Hallottuk mi történt- mondta kuncogva Hermione.

-Te aztán gyorsan bajt keversz- tette hozzá Ron.

-Rettentő lesz- mondta Harry.- A véreddel kell írnod majd.

-Fúúj!!- borzongtam meg.- Már előre félek…

Így is volt. Vérrel írni? Ez normális dolog egyáltalán? Szerintem nem. Azt tudtam eddig is, hogy Umbridge egy kibírhatatlan nő, de azt nem, hogy ennyire perverz. Na meg azt sem, hogy Malfoy a kis kedvence. Mondjuk hát ő a minisztérium embere, és a minisztérium szörnyű dolgokat terjesztett Harryről. Apám már rég megmondta, hogy reszkethetek, Voldemort visszaigényelte a testét. Cornelius Caramel egy olyan nagy görény! Majd ha jönnek a halálesetek, végre rádöbben, és a szájához kap majd:

-Hú, a francba, hát ennyit rólam, pucolok is Hawaii-ra.

Szóval ez a véleményem a Reggeli Prófétáról, meg a drágalátos miniszter úrról, és az összes alkalmazottjáról. Meg amit csináltak szegény Mr. Blackkel, az egyszerűen a görénységnél is görényebb volt. Inkább Peter Pettigrew-t hajkurásznák helyette. Ó, nem Pettigrew a kis áldozat, akiből csak egyetlen ujj maradt. Na, így vagyok én a morzsás szarvú szapirtyó, ami csak a Hírverő szerint létezik.

-Oh, Mon d’ieu*!- sopánkodott Glenn- Ez nem jó…

Glenn sok francia szót használ, mivel az anyja onnan származik. Az apja pedig törzsgyökeres angol.

Az én anyám ír, apám szintén angol. Szóval én egészen Nagy-britanniai lány vagyok. Bár szívesebben élnék Írországban. Gyönyörű ország, kedves emberekkel. De hát, itt is vannak kedves emberek. Főleg Glenn.

Ahogy közeledett az öt óra, egyre teltem szorongással. Holnapra már eszeveszetten fog fájni a kezem. Majd írni is alig tudok, és… mit nyavalygok? Nem vagyok az a sírós típus. És nem fogom megszerezni ennek a nőnek az örömöt.

Egy unalmas Binns-óra után megint a klubhelységbe mentem. Nekiálltam a McGalagony által feladott dolgozat írásának. Egy kis idő múlva George ült le mellém.

-Szia!- köszöntött.

-Szia- morogtam oda neki.

-Mit csinálsz?

-Krumplit hámozok- néztem fel.- De miért kérdezgetsz?

-Csak azt akartam megkérdezni…

-Mit?- sürgettem.

-Hogy kérsz-e lázrobbantót?

Felnevettem.

-Ugyan miért kéne?

-Mert negyed órát késtél Umbridgetól.

Felsikkantottam. Kirúgtam a széket magam alól, és Angel leesett az ölemből. Méltatlankodó morgással feküdt az egyik fotelba. Szó nélkül hagytam ott Georgeot, és minden erőmet összeszedve rohantam. Mikor a tanárnő szobája elé értem, végigsimítottam a hajam, nagy levegőt vettem, és kopogtam.

-Szabad!- hallottam belülről a mézes-mázos hangot.

Remegve nyomtam le a kilincset.

-Késett-mondta valaki, mert nem láttam.

A szoba csupa csipke, kiscicás tányér, műanyag virág, napocska, giccses szobor, és …

Szóval el tudjátok képzelni, ugye? Mert nekem hányingerem lett. Umbridget pedig nem vettem észre, mert a ruhája azonos volt a fal mintájával, meg a kis terítőcskékkel.

-Elnézést kérek- mondtam a béka-tanárnőnek.- De tanultam.

-Üljön le- mutatott az övével szemben lévő székre.

Óvatosan leültem. Elém tett egy fekete pennát, és egy pergament.

-Nos- tette össze az ujjait az arca előtt.-, leírod százszor: Nem szemtelenkedem a nálam feljebbvalókkal.

-De tanárnő a…

-Írjon!- mordult rám.

Szó nélkül megfogtam a pennát, és leírtam az első betűket.

N

Felhasadt a bőröm. Nem szóltam egy árva szót sem.

E

A kezem vérezni kezdett.

M

A betűk vörösen sötétlettek a papíron. Umbridge élvezkedve nézte a szenvedésemet. De nem szereztem neki örömet: még a szemem sem rebbent. Mikor az idő fél kilenc körül járt, a tanárnő végre megszólalt:

-Mára elég. Hadd lássam a kezed- intett magához.

A kezébe vette az enyémet. Fapofát vágtam, pedig legszívesebben visítottam volna.

-Remek- mondta kedvesen.- Sikerült maradandó nyomot hagynunk.

Hagynod, te vén banya- mondtam magamban. Izzó szemekkel néztem a vigyorgó képére.

-Azért- fordultam vissza az ajtóból.- Én is hagytam nyomot Mr. Malfoy arcán.   

*Aki nem tudná: az „Oh, Mon d’ieu!” a magyar „Ó, istenem!” felkiáltás francia megfelelője.J