1.    fejezet

A főnix rendje

Egy héttel később már el sem tudtam volna képzelni az életemet Angel nélkül. Annyira aranyos volt és kedves, hogy elszakadni egyszerűen képtelen voltam tőle. Az öcsém, Barry is megszerette, de folyton magának akarta. Lett is belőle veszekedés, de anyám szerencsére mindig az én oldalamra állt.

Glenn állandóan hívogatott, hogy izgul az új suli miatt. Mondtam neki, hogy kár a gőzért. Ha én ott vagyok, mindig lesz haverja.

Nem tudom, mi a baja, hiszen ő népszerű lesz, bárhová is teszi be a lábát.  Nekem viszont lenne okom félni, Malfoy miatt. Lucius Malfoy, és az én apám, Gavyn Selesin nem éppen puszipajtások. Merthogy mi a jó oldalon maradtunk Voldemort idején, ők átálltak a sötét részhez. És különben is ősi ellentét feszül a családok közt, mióta egy párbajban egy Selesin és egy Malfoy is meghalt. Nekem tehát utálnom kellene őt. Meg kell mondanom, azért így ismeretlenül is undorodom az eszméitől. Én ugyan aranyvérű vagyok, de soha nem használnám a… szóval azt az s-sel kezdődő szót. Szerintem értelmes emberek ezt nem mondják ki. De úgy tudom, Lucius Malfoy és családja előszeretettel használja. Apám azt mondta, ha egy Malfoyjal is találkozok, öljem meg. Ha-ha. 

Azt is hallottam, hogy a Roxfortban négy ház van. Hogy hogy van a beosztás, azt nem tudom, de előre félek tőle. Aggódtam, mi lesz, ha nem felelek meg egyik ház feltételeinek sem?

Ma kaptam a roxforti bagollyal az értesítőmet. Tizenegy óra, kilenc és háromnegyedik vágány.

*

Másnap reggel apám zargatott fel úgy nyolc körül.

-Kislányom! Sarah Rose!

-Mi van?- kérdeztem álomittas hangon.

-Izgalmas helyre viszlek.

Felültem az ágyamban.

-Miféle… helyre?

-Majd megtudod- mondta, és lehúzta rólam a takarót. –Mugliruhába öltözz!- azzal kiviharzott a szobámból.

Fogalmam sem volt, mit akarhat. Biztos megint valami titkos küldetés a Voldemort elleneseknek- gondoltam.

Kelletlenül felöltöztem a kedvenc mugliruhámba, egy csíkos, fekete farmerba, és egy angol zászlós fehér, spagettipántos topba. Megfésülködtem, és lelépegettem a lépcsőn.

-Ne már, Sarah, úgy jössz le a lépcsőn, mint egy terhes dinoszaurusz- értékelt kedvesen az öcsém, Barry, müzlivel teli szájjal.

-Ha-ha- mondtam neki gúnyosan, és teleszórtam Angel tálját hermelintáppal. Azonnal falni kezdte, és hálásan ropogtatta.

-Na apu, mondd el, hogy hova megyünk!- néztem fel az asztal alól.

-Hát a…-kezdte, de anyám belefojtotta a szót.

-Gavyn!- parancsolt rá.

Apám azt sem hagyta hogy reggelizzek, hanem rögtön kivonszolt a konyhából. Előszedte az ő Tűzvillámját, amit a minisztériumtól kapott a „küldetéseire”. Nekem bezzeg csak egy Nimbus 2001-es jutott.

-Kövess!- mondta, és felszállt.

Én nagyon szerettem repülni, de a kviddicset csak nézni szoktam. Szerintem nagyon durva sport. Mikor utánaröppentem, a szél beletúrt a hajamba. A langyos levegő átjárta a ruháimat, így rögtön melegem lett. Belerepültünk egy-két vizes felhőbe. Körülbelül fél óra repülés után egy elhanyagolt, szemetes utcába érkeztünk. Néhány macska a kukákban turkált, és valamelyik házból dübörgött valami idióta muglizene. Két ház között volt egy nagy szünet, amiről sejtettem, hogy valami nem stimmel vele. Leszálltunk.

-Nos…-kezdte apám.- Olvasd el!- mondta és a kezembe nyomott egy szelet papírt.

A cédulán a következő állt:

Grimmauld tér 12.

Értetlenül néztem apámra. Aztán úgy meglepődtem, hogy a szemem majd’ kiesett. Azon a helyen, ahol eddig a gyanús foghíj volt, most egy lepusztul nagy ház állt. Hámló vakolatával, és fekete zsalugátereivel úgy festett, akár egy sötét varázslók lakta kúria.

-Mi ez?- kérdeztem.

-Ez A főnix rendjének a főhadiszállása-apám elindult a ház felé.

Utánaszaladtam.

-Mi az a…

-Egy a Tudodki elleni megfigyelőközpont. Sirius Black a házban talál menedéket- magyarázta.

-Szuper!- ujjongtam.- Találkozhatok Blackkel?

Tudtam, hogy Mr. Black ártatlan. Apám is segített bújtatni annak idején a minisztérium elől. Én ugyan nem láttam, de aputól úgy hallottam, nagy arc.

Felértünk a kúria lépcsőjén. Mikor apám csöngetni akart, kinyílt az ajtó, és egy vörös haj keretezte, pufók női arc jelent meg az ajtóban.

-Gavyn! Ezerszer szóltam, hogy ne csöngess!- morogta, és szélesre tárta az ajtót előttünk.

Amit először megláttam, az a falon függő, rengeteg szundikáló kép volt. A másik, hogy a lépcsőn lábak trappoltak fel. Mintha előlem futottak volna.

-Mrs. Weasley vagyok, Sarah drágám-mutatkozott be a nő, és átölelt.

-Öhm… örvendek-, motyogtam zavartan, mikor Mrs. Weasley elengedett.

-Tiszta anyád vagy- ismerte el.

A kissé túl kedves asszony bevezetett minket a konyhába. Az asztalnál egy elhanyagolt külsejű, fekete hosszú hajú férfi ült. Felismertem benne Sirius Blacket. Továbbá egy üvegszemű, össze-vissza szabdalt arcú, hiányos orrú varázsló, és egy sápadt, ápolatlan férfi konzultáltak vele.

-Sarah Rose, bemutatom Sirius Blacket, Alastor Mordont, és Remus Lupint- mutatott körbe apám.

-Örvendek…-motyogtam megint.

Arra lettem volna kíváncsi, rajtuk kívül ki van a házban. Lopva pillantottam mindenfelé, de egy kicsit elidőzött a pillantásom Blacken is. Tizenkét év az Azkabanban… megborzongtam. Ha rám dementorok vigyáznának, hát égnekálló hajjal halnék meg.

Nem sok időm volt gondolkodni, mert az ajtón egy turcsi orrú, nagy fülű házimanó csoszogott be. Nekem is jól jött volna otthonra egy ilyen! Lett volna valaki, hogy helyettem takarítson.

-Á, bemutatom neked Siport!- vigyorgott Mr. Black gúnyosan.

A manó egyfolytában motyogva szitkozódott:

-Korcsok, családunk árulói, mind lógni fognak…

-Hello Sipor!- köszöntem neki kedvesen.

Sipor rám emelte a nagy fekete szemeit. Valami megcsillant bennük, és egy fél perc múlva azt vettem észre, hogy a lábamat csókolgatja.

-Úrnőm, drága úrnőm, örökre lekötelezett…

-Ez… Ezzel meg mi van?- kérdeztem, miközben próbáltam lerázni a lábamról.

-Fogalmam sincs- rázta a fejét Black.-Eddig minden új látogatót utált.

-Nem baj- szólt Mr. Lupin.- Legalább valaki tudja kezelni.

Mordon szeme eszeveszettül pörgött az üregében, másikkal engem figyelt. Ettől elég feszélyezve éreztem magam. Mit mondjak, nem túl biztató tekintet.

-Gyere, drágám!- fogta meg a karom Mrs. Weasley.- Ismerkedj meg a fiatalokkal! Biztos jól fogod érezni magad.

Lerúgtam magamról Siport.

-Biztosan…- hagytam, hogy a nő felvonszoljon a rozoga lépcsőn.

Az egyik fordulóban Siporéhoz hasonló turcsi orrú manófejek voltak kitűzve.

-Normálisak ezek?!- kérdeztem megrökönyödve.

-Nem- morogta sötéten kísérőm.

Nemsokára felértünk a harmadik emeletre. Fiatalabb hangok szűrődtek ki minden szobából, és léptek zaja verte fel a ház szokatlan csendjét.

Ők voltak azok, gondoltam megnyugodva.

Mrs. Weasley bekopogott az egyik sötétvörös ajtón.

-Szabad!- mondták vagy hárman egyszerre.

A szívem (fogalmam sincs miért) a torkomban dobogott. Mrs. Weasley kitárta a nyikorgó ajtót.

A szobába rengetegen zsúfolódtak be. Egy vörös hajú, nyúlánk, szeplős fiú, egy ugyanilyen ikerpár, egy ugyanilyen lány. Ők valószínűleg Mrs. Weasley gyerekei voltak. Aztán volt még két ember: egy bozontos barna hajú lány, és egy kócos, fekete hajú, feltűnően zöld szemű, szemüveges fiú.

Láthatólag most estek túl egy kiadós párnacsatán.

Mind engem néztek, tetőtől talpig méregettek, de semmi nem látszott az arcukon. Ez a sok tekintet még az előbbinél is jobban zavart.

-Gyerekek, ő Sarah Rose Selesin. Ő Gavyn Selesin lánya.

Az apám nevénél értelem csillant meg a szemükben.

-Sarah, a te dolgod, hogy megismerkedj velük- utasított, betuszkolt a szobába, és becsukta mögöttem az ajtót.

-Öhm… sziasztok!- nyögtem ki.

Így a szoba nyomasztó hangulatában nem is tudtam többet.

-Kukák- szólalt meg az egyik iker. Felemelkedett, és odalépett hozzám. Nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam.

-George Weasley. A testvéreim: Fred, Ron, és Ginny.

-Hello!- köszöntek.

-Én Hermione Granger vagyok- mutatkozott be a barnahajú lány.

-Harry Potter.

-Potter?- kérdeztem vissza.

-Igen, ő ölte meg a Tudjukkit- válaszolt Fred Harry helyett.

-Voldemort megérdemelte- jelentettem ki határozottan.

A név hallatára mindenki összerezzent, kivéve Harryt.

-Bátor vagy-mondta.

-Kösz…- ettől megint zavarba jöttem. Glenn bezzeg már rég feltalálta volna magát.

Ettől felbuzgott bennem a bizonyításvágy, és így szóltam:

- Szóval ti mióta vagytok itt?

- Mi már egész nyáron itt ültünk- válaszolt Fred.- Kivéve Harryt. Ő kábé egy hete van itt.

-Én is Roxfortos leszek.

-Hányadikos?- kérdezte a Hermione nevű lány. Látszólag stréber volt.

-Hatodikos- válaszoltam.

-Mi is!- mondta egyszerre Harry, Ron és Hermione.

Nevettem, és ők is. Ez már egy jó jel. Ha most mondjuk megmondtam volna, hogy a Ron nevű fiúnak koszos az orra, szerintem kirugdosnak innen.

-Ülj már le!- mutatott George egy üres helyre közte és Fred között.

-Ne ülj az ikrek közé- mondta vigyorogva a Ginny nevű lány.- Még a végén valami csínyt követnek el ellened!

-Nem igazán félek- mondtam mosolyogva, és leültem melléjük.

-Eddig hova jártál?- fűzte tovább Hermione.

-A Klenwoodba- mondtam fásultan. A kérdés eszembe jutatta Larryt.

-Az jó suli. Úgy hallottam, hogy a múlt hónapban lett ezerötszáz éves.

-Aha…- már nem is figyeltem, hogy mit mond a továbbiakban. Minden gondolatom Larry kötötte le.

-… és az igazgató a Durmstrangba járt- hadarta az iskolámról.

-Hermione?- mondta Ron.

-Igen?

-Fogd be!

Hermione ezután percekig hallgatásba burkolózott.

A beszélgetés nagyon jól beindult, és Hermione is megadta magát. Körülbelül két óra múlva apám nyitott be.

-Sarah mennünk kell!

-Oké- nagy nehezen feltápászkodtam.

A sok üléstől egészen elgémberedtem.

-Sziasztok!

-Szia!- köszöntek vissza.- Találkozunk a Roxfortban!

Kiléptem a szobaajtón abban a tudatban, hogy új barátokat szereztem a Roxfortban.

*

Egy héttel később szeptember elsején, éppen a ládámba dobáltam a talárjaimat. Volt egy féltve őrzött darabom, amit csak nagyon-nagyon különleges alkalomra tartogattam.

A vonat egy óra múlva indul- gondoltam. Rettenetesen izgatott voltam, habár ismertem jó pár embert, és jön velem a legjobb barátnőmet. Semmi okom nem lenne az izgalomra. De nem tudtam nem remegni.

Lecsaptam a ládám fedelét, és beraktam Angelt a ketrecébe. Lehurcibáltam a lépcsőn, és apám elé álltam:

-Mehetünk!- nyögtem a láda súlya alatt.

-Várj még!- mondta, miközben egy szelet vajas-lekváros kenyeret tömött a szájába.

-Kicsim- anyám megragadta a karom, és félrehúzott az egyik sarokba-, tudom, hogy apád rengeteg pénzt adott így is. De én úgy gondolom, elég felelősségteljes vagy ahhoz, hogy eltegyél még egypár galleont- mondta, és a kezembe nyomott egy bőrzacskót.

Belenéztem.

-Egypár?- rökönyödtem meg.- Ez legalább száz…

Anyám elhallgatatott. Adtam neki két puszit, és mosolyogva odébbálltam.

-Hát… sok szerencsét- mondta Barry, az öcsém.

-Hiányozni fogsz!- mondtam, és átöleltem.

-Sarah, ne már! Összenyálazol!- tolt el nevetve magától.

-Gyere!- intett apám.

Kiléptem az ajtón. Szeptember egy. Egy év távol az otthontól.

És Larrytől.

Meg a drágalátos barátnőjétől.

Kitöröltem egy könnycseppet a szememből, és nagyot szippantottam a fülledt, késő nyári virágillatból.

Elindultam egy új élet felé. Talán egy jobb élet felé.