1.    fejezet

Roxfort vagy Klenwood?

Pontosan nem is tudtam, mit akarok. Itt maradni, a Klenwoodban, vagy új életet kezdeni. Itt hagyni Larry Hansent, és örökre elfelejteni a selymes barna haját, és a tündérkék szemeit, vagy itt maradni, és szeretni hagyni.

Sírtam, és mást sem csináltam egész nap. Ugyan a Klenwood nagyon jó mágusiskola, de jár hozzá egy Larry nevű egyén is.

A Roxfortban talán új élet vár.

Talán.

És ha nem? Akkor aztán bánkódhatok Lar után. És nem is csak ez a baj.

A második számú baj Draco Malfoy. Kiráz a hideg, ha csak rá gondolok. Ő Voldemorttal cimborál. Undorító féreg ő is, az apja is. Nem jut eszembe más róla, csak egy hervadó fekete rózsa. És az a rózsa én vagyok. Sarah Rose Selesin. És hervadok.

Minden éjjel ugyanaz az álom gyötör: arctalan, csuklyás ember megöli anyám, apám, és a kisöcsém. Aztán én következem. És itt felébredek hideg verejtékben úszva.

Szép este volt ma. A nyitott ablakon lonc és esti virágok tömény illata szállt befelé. Mindenhol tücskök ciripeltek, az ég fekete bársonyán milliónyi ezüstcsillag sorakozott. Csak én voltam szomorú.

-Sarah Rose!- anyám nyitott be szobám citromsárga ajtaján egy köteg talárral a kezében.- Sarah figyelj… Sarah te sírtál!

Megdörzsöltem vörös, égő szemeimet. Anyám leült az ágyam szélére, és átkarolta a vállam.

-Tudom, hogy ez nehéz neked, kicsim- törölte meg az arcom.- De el kell döntened a régi, vagy az új? Nem akarlak befolyásolni, de az újításoktól sem kell félni.

-Anya… Nem tudom! Tanácstalan vagyok

-Hát jó. Egyedül hagylak, hadd gondolkodj!- mondta, és kivonult, a talárokkal együtt.

Gondolkodjak. Az az igazság, hogy nem volt kedvem gondolkodni. Összegömbölyödtem az ágyamon, és fél perc múlva már álomtalan álomba merültem.

*

Reggel az ablakomon beáramló napsugarak csiklandoztak fel álmomból. A kis fehér mozgó porcelánszobraim úgy verték vissza a fényt, mint megannyi igazgyöngy. A kedvenc szobrom, a hosszú, virággal teli hajú hercegnő szólt először hozzám:

-Jó reggelt, Blackrose!- köszöntött mosolyogva.

A többi szobor most ébredezett.

-Jó reggelt!- mondtam egy ásítás kíséretében.

A fák levelei finoman rezegtek az augusztusi meleg szellőben. A magam tizenöt évével kevés ilyen szép reggelt láttam. Máskor még boldog lettem volna egy ilyen naptól, de most valahogy nem vidultam fel tőle. Gyorsan kimentem a fürdőbe.

-Jó reggelt, Sarah Rose!- köszönt a fürdőző nő képe a falról.

-Hello!- levettem a kék törölközőmet a tartójáról, és arcot mostam. Kelletlenül felöltöztem egy fekete talárba, és kifésültem a hajam. Visszamentem a szobámba. Szép, sárga szobám volt, de minden sárga volt benne. Hatalmas ablakomon is sárga fény áramlott be, ami egy aranysárga búzamezőre nézett. A beszélő szobraim egy sárga fiókosszekrényen múlatták napjaikat. És persze a szobám fala tele volt a bandám képeivel. Mi voltunk a „Blackrose”, ahogy sokan engem is hívtak. A zenekar csak varázslókból állt, és egyetlen boszorkányból:belőlem. Én voltam az énekesük, és az alapítójuk. Olyan zenét játszottunk, aminek rock az alapja, de én nehéz dallamokat énekelek rá. Egész jó számaink voltak, és sok helyen felléptünk már velük. Többnyire hatalmas sikert arattunk. Persze csak a varázslók körében.

Leszóltam anyámnak:

-Jó reggelt, anya, elmehetek Glennhez?

 -Jó reggelt! Menj csak! Nem kérsz reggelit?

-Kösz nem!- mondtam, és becsuktam a szobaajtóm.

Végül levettem a polcomról egy marék Hopp-port, és beleszórtam a mini, és sárga kandallómba.

-Glennékhez!

Forogni kezdett a világ körülöttem. Az arcom előtt kandallók suhantak el. Magamhoz szorítottam a kezem, mert nem akartam eltörni a könyököm, mint két hónappal ezelőtt.

-Wow, Blackrose, hogy kerülsz te ide?

Lesöpörtem magamról a vastag koromréteget. Glenn szobájának kandallóján pottyantam ki. Neki piros és narancssárga volt a szobája, csupa smink, meg szexi holmival tele. Mindig füstölőket égetett, most éppen levendulaillat terjengett. A lámpákat piros selyemkendővel takarta le, így sejtelmes fény ragyogott egész nap nála. A szobája falán sztárok képei sorakoztak, meg persze az én képem, amin nyelvetnyújtok.

-Roxfort, vagy Klenwood?- néztem egyenesen a szemébe.

Elhúzta az orrát, mint mindig. Glenn volt a legeslegjobb barátnőm, három éves korom óta. Elválaszthatatlanok vagyunk. Mindig is irigyeltem, a szőke göndör hajáért, és a vakító kék szeméért. Most éppen égszínkék talárban volt, ez jól kihozta a szép szemét. Nekem bezzeg szögegyenes éjfekete hajam, és zöld szemem volt. Így hát jól illett hozzám a fekete rózsa név.

-Roxfort- válaszolta némi gondolkodás után.

-Érv?- leültem a piros foteljába, és kényelmesen elhelyezkedtem.

-Mert…- habozott.- Öhm… Az…

-Nyögd már ki!- sürgettem.

-Mert Larrynek barátnője van – hadarta el egy szuszra, mintha ettől könnyebben ment volna neki.

-Hm…

Könnyek gyűltek a szemembe. Szóval ennyit jelentettem Larrynek.

-Sarah, én sajnálom, hogy nekem kellett…

-Roxfort- szakítottam félbe.

Hát jó. Akkor megmutatom Larrynek! Szipogtam egyet, és megtöröltem a szemem.

-Jaj, drágám…- ölelt át Glenn. Lesütötte a szemét.- Talán… Veled megyek, S. R.- vert hátba.- Hiszen nem hagyhatom elhervadni az én kedvenc rózsámat!

Nevettem. Ő a legkedvesebb ember, akit csak ismerek.

-Irány az Abszol út!

Glenn megfésülködött, és valami idióta Melinda Green zöld színű parfümöt fújt magára. Kinyitotta az ajtót, és leordított:

-Anya, megyünk az Abszol útra, a Roxfortba fogok járni!!

-Mi?- Glenn anyja a szobába érkezett egy finom pukkanás kíséretében.

-Jól hallottad!

-Rendben lányom- mondta, miközben egy nagy serpenyőt törölgetett. Glenn szülei már csak ilyenek. Szerencséje van.- De akkor nem látod sokat a barátaidat.

Mi az, hogy szerencséje van? Glenn „burokban született”! Ugye érted, hogy mire gondolok? Neki minden sikerül. Úgy hallottam, az ilyenből könnyen lesz vámpír. Ami nem lenne túl előnyös, hátha nekem is ki találná szívni a nyakam.

-Nekem Sarah a barátom.- jelentette ki, és rám pillantott.

-Nekem mindegy, hogy hova jársz, kincsem. A lényeg, hogy jól érezd magad.

-Köszi, muter- mondta Glenn, és megölelte az anyját.

-Hova is mentek?- kérdezte szelíden eltolva magától a lányát.

-Az Abszol útra, Mrs.Rhodes.- válaszoltam készségesen.

Határtalanul boldog voltam, hogy Glenn velem jön a Roxfortba.

-Menjetek. A tankönyveket az iskolában lehet megkapni, úgy tudom. Jó utat, lányok!- mondta, és egy pukkanással a konyhába hoppanált.

-Akkor?- vigyorgott rám Glenn.

-Gyere majd utánam!- mondtam, és beálltam a simogató zöld lángnyelvek közé.- Az Abszol út!- megint forogni kezdett a világ.

Megérkeztem a Gringotts kandallójába. Gyorsan kimásztam, nehogy Glenn rám essen. Pár pillanat múlva meg is érkezett utánam. Mikor feltápászkodott, csak ennyit mondott:

-Utálom a Hopp-hálózatot. Mindig kócos lesz a hajam.

Felnevettem.

-Vegyünk ki pénzt!- indítványozta, miközben végigsimított a haján.

Elkértük az aranykulcsunkat, és egy csillével lementünk a széfünkhöz. Kivettünk némi pénzt, és kiléptünk a napfényben fürdő macskaköves utcácskákra. Élveztük a tanulás nélkül töltött idő utolsó heteit. Sok ember ugyanezt tette, de inkább a fiatalok. Az üzletek kirakatai visszaverték a napfényt, majdnem kiégették a szemünket.

-Hova menjünk először?- kérdeztem hunyorogva.

-Madam Malkinhoz! Remélem, valami csini egyentalár lesz.

Megint vigyorogtam egy jót Glenn öltözködésmániáján.

Nemsokára el is értünk a kis üzlethez. Beléptünk a világos helységbe, és az ajtó fölött kis csengő szólalt meg.

-Jó napot!- szólt oda nekünk a boszorkány. –Roxfort?

-Igen- bólintott rá Glenn.

Levette mindkettőnk méretét, és két perc múlva fekete talárokkal a karján jelent meg.

-Fekete? Király!- ujjongtam. Nekem ez a sötét szín kifejezetten jól áll.

-Mért nem kék?- fintorgott Glenn.- Mindegy, ha neked jó, akkor nekem is.

Glenn nem csak kedves, de ő azt mondta, értem levágná a fél kezét. Nagyon bírom.

Miután kifizettük a talárokat, egy papírszatyorba raktuk őket, és egy perc múlva újra az Abszol úton sétáltunk.

-És most?- kérdeztem megint tanácstalanul.

-Szerintem vegyünk valami állatot- indítványozta barátnőm.

Lementünk a megfelelő boltba. Orrfacsaró állatbűz terjengett mindenütt. Az állatok ketreceitől alig volt helye két embernek. A varázslények úgy rikoltoztak, hogy meg lehetett süketülni.

-Te mit kérsz?- nézett körül Glenn.- Én valami menő baglyot.

-Én nem t’om…- mondtam, tényleg őszintén.

A boltban annyi állat volt, nem tudtam, melyik illene hozzám. Végül megakadt a szemem egy gyönyörű fehér szőrgombócon.

-Az mi?- kérdeztem az eladótól.

-Az, kérlek- válaszolta a kócos, kis termetű boszorkány-, egy hermelin. Ragadozó állat.

Elsőre beleszerettem a kis állatba. Olyan szépen nézett rám a fekete gombszemeivel. Hosszúkás teste volt, fényes fehér szőre.

-Akkor kérem.

Glenn eközben egy különleges fekete baglyot fizetett ki.

A nő kivette a hermelinemet a ládájából, és a kezembe adta.

-Huszonhat sarló, három knút.

-Hűha!- kicsit drágának találtam, de azért megvettem.

Kiléptünk a boltból, elégedetten néztük a karunkon lógó ketreceket.

-Angel- szólaltam meg hirtelen.

Glenn értetlenül nézett.

-Úgy néz ki, mint egy kis angyal- magyaráztam.

-Aranyos név- dicsért meg barátnőm.

Így lett a hermelinből Angel. És most már csak a szeptember elsejére kellett várnom.

Illetve nem pontosan.