11. fejezet
hg6 2004.08.06. 11:20
11.fejezet Dumbledore emléke
Másnap reggel már negyed 5-kor felkeltem. Mivel nem tudtam visszaaludni lementem a klubhelységbe. Ott ültem 2 és fél órát mire az első diák lejött. Neville volt. - Szia Neville. Jó reggelt! - Neked is, de mit keresel itt ilyen korán? - Már régóta itt vagyok, nem tudtam aludni. És te, hogy-hogy nem alszol? - Én sem tudtam aludni. Tudod a tegnapi buli mély sebet ejtett bennem. - Hogy-hogy? - kérdeztem őszinte értetlenséggel. - Tudod... de ígérd meg, hogy nem fogsz haragudni! - Ígérem! Na kivele? Elvesztetted Trevort? - Nem-nem! Viszont láttalak Téged és Harryt a parkban és... - Áhh. - itt nagyot sóhajtottam. - Ne haragudj! - Nem haragszom! Csodálom, hogy az iskola nem halotta, ahogy ordítunk egymással. - De mi történt? - Semmi! Nem szeretnék róla beszélni! Ha nem baj? - Nem, dehogyis! - Jó! Akkor öltözzünk fel és menjünk reggelizni! Rendben? - tettem fel a javaslatom! - Oké! - mikor Neville felment, Hermione jött le, nagyokat ásított. - Szia! - köszöntem. - Jó reggelt! Huh, de álmos vagyok! - Nem csodálom, egész este roptátok! - Ja, de nem volt olyan mozgalmas éjszakánk, mint Neked és Harrynek! - mondta, miközben elvigyorodott. - Ezt hagyjuk! - Jó! - Neville mindjárt jön és megyünk reggelizni. Te is jössz? - Igen, várjatok, mindjárt felöltözöm. - Menjünk együtt, még én is csak a köntösöm vettem fel. - Oké! - így indultunk el együtt átöltözni. Mikor visszaértünk Neville már ott várt, ránk. - Melissa, nem azért, de Harry és Ron kb. 10 másodperc múlva itt lesznek. - Akkor siessünk! - vágtam rá és karon ragadtam őket. Mikor leértünk alig voltak a Nagyteremben. Leültünk és beszélgetni kezdtünk. Szerencsére kerültük a tagnap esti témát. Később egyre több diák szállingózott le a Nagyterembe. Harry és Ron is. Odajöttek hozzánk, le is ültek. De Harry szokás szerint levegőnek tekintet, de azért én megpróbáltam... - Sziasztok! - köszönt Ron, szerencsére Ő nem haragudott rám. - Sziasztok! - próbálkoztam, sikertelenül - Most jut eszembe nem írtam meg a leckém! Sziasztok! - Ez elég hülye kifogás, nem gondolod? - tette fel a kérdést Harry. - Téli szünet van. - Tudom, de nem szeretném, ha miattam nem ennél rendesen. - vágtam vissza, amire Ő nem tudott válaszolni. - Aki akar velem beszélni az a klubhelységben megtalál! - azzal sarkon fordultam és elmentem. - Ezt jól megcsináltad! - pirított rá Hermione. - De ebben Parvati is lúdas, amiért összeállt veled, csak azért, hogy ki szúrj Melissával. Hülye tyúk! - Az egész Malfoy hibája! Nem kellett volna odaadnia a nyakláncot! - ismerte el Harry. - Ebben teljesen igazad van! - mondta Ron. - Nem éppen! - vágott közbe Hermione - Harry arra még nem is gondoltál, hogy Melissa azért mutatta meg a nyakláncot, mert őszinte akart lenni hozzád? - Nem, erre még nem! De már nem is érdekel. - ekkor egy bagoly repült be az ablakon, Hedvig volt. Egyenesen gazdájához repült, kitartotta a lábát. Harry gyorsan leoldotta róla a levelet, amiben ez állt: Reggeli után várom Önt az irodámban! Dumbledore prof., igazgató Harry megrökönyödese láttán Ron kikapta a levelet a kezéből és hangosan felolvasta. - Huha! - kezdte Ron. - Mibe keveredtél már megint? - puffogott Hermione. - Semmibe! - mentegetőzött. - Szerintem jobb lesz ha túl esek rajta, megyek is! Szurkoljatok! - Rendben! - mondták kórusban. Mikor kiért a Nagyteremben egy lány szólította meg. - Harry! - Mi akarsz megint? - itt segítek egy kicsit, de gondolom biztos rájöttél már, ki az akivel ijen szemtelen mostanság. Bizony én vagyok az - Sietek! - Tudom, de most figyelj rám, kérlek! Dumbledore arra kért ezt adjam oda! Én kaptam tőle karácsonyra... - elővettem a karkötőt és elmeséltem, hogy kell használni - És Harry! - Igen? - Sok szerencsét! - Kössz! Harry használta a karkötőt, felment és kopogott az ajtón. - Áhh, Harry, gyere csak be! - Harry belépett. - Igazgató úr, honnan tudta, hogy... - Csak Téged vártalak most reggel. - szólt csendes, békés hangon. - Értem! Miért hívott? - A tegnap éjszaka miatt. - Akkor én már itt sem vagyok. - azzal felpattant és elindult az ajtó felé. - Nem, Harry! Maradj itt, légyszíves! - szólt még mindig ugyanazon a nyugodt hangon. - Rendben! - Harry visszaült a székre, amin az előbb is ült. - De én nem szeretném újra elmesélni a dolgot, ha nem baj! - Nincs rá szükség! - Hogyhogy? - Melissa már megmutatta. - Megmutatta? - Igen. - Hogy? - A Merengő segítségével. - A minek a segítségével? - A Merengőnek. - így Dumbledore Harrynek is elmesélte, hogy mire is való valójában a Merengő. - Az tök jó! - csattant fel Harry - Oh, bocsánat. - Igazad van, tényleg jó! - De akkor miért is vagyok most én itt? - Azért, hogy beszélgessünk. Az emlékben azt mondtad nem tudsz táncolni, igaz-e ez az állítás? - Igaz. Parvatit csak azért kértem meg, hogy... szóval... - hajtotta le a fejét. - Igen? - Hogy bosszantsam Melissát! Erről Parvati is tudott, így nem várt el semmit. Ja és meg is jegyezte, hogy tényleg nem táncolok túl jól! - itt egy kis pír jelent meg Harry arcán. - Értem. És akkor most mi lesz Melissával. - Nem tudom! Most még egy kicsit gonoszkodom vele! - ennél a mondatnál elmosolyodott - De már nem haragszom, mert rá jöttem Ő csak őszinte volt velem. - Értem! Nos, elszeretnél még mondani valamit ezzel kapcsolatban? - Nem. - Akkor csatlakozhat a barátaidhoz, menjetek hógolyózni, de lehetőleg úgy, hogy egyikötők se kissön ki a Gyengélkedőn, rendben? - Igen! - Harry mikor az ajtóhoz ért, Dumbledore megszólalt. - Harry... - Igen? - A karkötő... - Nem tudja meg senki, igérem! - Köszönöm! Viszlát. - Viszlát igazgató úr. Harry sietett vissza a klubhelységbe, ahol ott talált minket beszélgetni. - Melissa! - szólított meg fagyos hangon. - Igen? - Az igazgató vár. - Rendben, megyek. - felálltam és a fülébe súgtam: - Hol a karkötő? - Itt! - azzal a kezembe csúsztatta a láncot - Köszi! - mondtam. - Mindjárt jövök vissza! - Rendben! - felelt Fred. - Siess! - mondta George. - Kéz és láb törést! - fejezte be Neville. - Köszi! Sziasztok! - siettem ahogy csak a lábam bírta. - Vajon miért keres engem Dumbledore? - kérdeztem magamba. Töprengésemből Draco ébresztett fel: - Szia! Miért rohantál el este? - Egy hatalmas félreértés miatt! Szia! - Értem. - Draco... szóval én nem fogadhatom el a nyakláncot, nagyon szép meg minden... - Kérlek! Ha egyszer már elfogadtad... - De azért fogadtam el mert dühös voltam... - Kire? - Az mindegy! - Potterre, mi? Ő mindig megbánt Téged, Te meg mindig megbocsátasz. Én a tenyeremen hordozlak, Te pedig semmibe veszel. - Ez nem igaz! Tudod mit... megtartom a nyakláncot. A Te kedvedért! - Köszönöm! - Ne köszönd, de én most sietek, az igazgatóhoz megyek! Szia! - Szia! És köszönöm! - kiálltott utánam, de én csak a kezemmel intettem. Pár perc múlva már az igazgatónál találtam magam. - Miért hivatott, igazgató úr? - Én? - Igen, Harry azt mondta... - Áhh, igen már tudom. - kapcsolt, hogy Harry biztos direkt küldtött, hogy megnézzem az emléket - Szóval beszéltem vele, az imént! - És? - Szeretném, ha megnéznéd! - Rendben! - Akkor gyerünk! - "kivette" a fejéből az emlékcsíkot és mind a ketten belebuktunk. Ismét az igazgatónál találtam magam! Kopogás hallattszott. - Áhh, Harry, gyere csak be! - Harry belépett. - Igazgató úr, honnan tudta, hogy... - Csak Téged vártalak most reggel. - Értem! Miért hívott? - A tegnap éjszaka miatt. - Akkor én már itt sem vagyok. - felpattant és elindult az ajtó felé. - Nem, Harry! Maradj itt, légyszíves! - Rendben! - Harry visszaült a székre - De én nem szeretném újra elmesélni a dolgot, ha nem baj! - Nincs rá szükség! - Hogyhogy? - Melissa már megmutatta. - Megmutatta? - Igen. - Hogy? - A Merengő segítségével. - A minek a segítségével? - A Merengőnek. - Ő sem tudta. - Azt látom. - mondtam Dumbledorenak. - Olyan furcsa egyszerre két igazgatót látni. - Gondolom. - Az tök jó! - kiálltott Harry mikor folytatódott az emlék. - Oh, bocsánat. - Itt nagyott nevettünk mind a ketten Dumbledorral! - Igazad van, tényleg jó! - De akkort miért is vagyok most én itt? - Azért, hogy beszélgessünk. Az emlékben azt mondtad nem tudsz táncolni, igaz-e ez az állítás? - Igaz. Parvatit csak azért kértem meg, hogy... szóval... - Igen? - Hogy bosszantsam Melissát! Erről Parvati is tudott, így nem várt el semmit. Ja és meg is jegyezte, hogy tényleg nem táncolok túl jól! - Oh, szóval így álluk! - mondtam fülig érő szájjal! - Értem. És akkor most mi lesz Melissával? - Na de igazgató úr! - vágtam közbe, de Ő nem válaszolt. - Nem tudom! Most még egy kicsit gonoszkodom vele! - ennél a mondatnál éreztem, hogy tátva marad a szám - De már nem haragszom, mert rá jöttem Ő csak őszinte volt velem. - Na jó Harry, ezt... ezt... ezt még visszakapod! - mondtam sunyi mosollyal arcomon. - Értem! Nos, elszeretnél még mondani valamit ezzel kapcsolatban? - Nem. - Akkor csatlakozhat a barátaidhoz, menjetek hógolyózni, de lehetőleg úgy, hogy egyikötők se kissön ki a Gyengélkedőn, rendben? - itt már a hasamat fogtam a nevetéstől... - Igen! - Harry mikor az ajtóhoz ért, Dumbledore megszólalt. - Harry... - Igen? - A karkötő... - Nem tudja meg senki, igérem! - Köszönöm! Viszlát. - Viszlát igazgató úr. - ismét távolodni kezdett minden és újra az igazgató irodájában voltunk. - Köszönöm, Dumbledore professzor! - Nincs mit, de aztán csínján a bosszúval! - Rendben! Viszlát! - Viszlát! Fülig érő mosollyal, szinte repültem vissza a klubhelységbe. De mikor beléptem a portrén már igyekeztem közönbös arcot vágni. - Jöttök hógolyózni? - kérdeztem. - Ja. - Igen! - Persze. - kaptam sorba a válaszokat. - Harry? - tettem fel közönyösen a kérdést. - Hááát... nem tudom! - Csak nem félsz, hogy egy lány elagyabugyál? - tettem fel komisz mosollyal az arcomon. - Mehetünk! - vágta rá. Így mentünk le, Hermione, Ron, Neville, Fred, George, Paul, Harry és Én. - Alakítsunk csapatokat! - kezdtem - a Két Weasley a csapatkapitány! Rendben? - Felőlem! - mondta George. - Részemről oké! - folytatta Fred. - Melissa! - hangzott George kiálltása. - Hééé! Őt én akartam. - Erről sajnos már lecsúsztál bátyus! - Ron! - mondta Fred! - Hermione! - ismét George. - Harry! - Paul! - Neville! Gyere öreg! - fejezte be Fred - Háromra! - Egy... kezdte George. - Kettő... - Freden volt a sor... - Három!!!!! - ahogy ezt George kimondta, mindenki elkezdett hógolyót készíteni és bombázni egymást! Estig játszottunk - persze az ebédet nem hagytuk ki! -, mikor bementünk csurom vizesen, átázva de még mindig a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Nagyon jól telt ez a nap!!!!! Harryvel direkt egymást bombáztuk! Mindannyian hullafáradtan zuhantunk az ágyukba. Hermione és én rögtön elaludtunk.
|