9. fejezet
hg6 2004.08.06. 11:19
9. fejezet Karácsony
December 25-én délután végre "kiszabadultam". Boldog voltam, rohantam a klubhelységbe, de senkit nem találtam ott. - Ez furcsa - gondoltam, mire hirtelen a hálókörletekből mindenki elém rohant és üdvözölt. - Hát ez meg? - kérdeztem - Meglepetés! Boldog Karácsonyt! - mondta nagy boldogan Hermione - Ez a tiéd, ez pedi Roné, ez Harryé! - kibontottuk a csomagot és naplót találtunk benne, mivel mind a hárman értelenül néztünk folytatta - Figyeljetek! - előhúzott egy pennát és írni kezdett a sajátjába: mindenki: Boldog karácsonyt! mire mindegyikünk naplójában megjelent a szöveg majd eltűnt. - De ha csak az illető nevét írod be csak Ő látja az üzenetet! - Nagyon köszönöm! - átöleltem, ez tényleg hasznos dolog, most én adtam neki egy kisebb dobozkát ezüst csomagolással - Ez pedig a tied, Boldog Karácsonyt! - Hermione leszagatta a csomagolást - Egy karkötő! - Ez nem akármilyen karkötő ám, nézd meg jobban! - a karkötő titka, hogyha Hermione is a legjobb barátjának gondol és ezt nap mint nap hordja, barátságunk örökre megmarad - Van rajta egy írás - mondta izgatottan - Örékké a legjobb barátod, Melissa! Ez csodálatos, köszönöm! - Reméltem, hogy látni fogod, mert ez csak akkor látható, ha Te is a legjobb barátodnak hiszel! - Hát, persze, hogy annak hiszlek! - Akkor örülök, Ron ez a tiéd! - mondtam és átadtam neki egy nagy csomagot, volt benne egy könyv, meg egy csomó édesség. - Minden seprű elemzése és tanulmányozása! Thomas Valentine. Melissa ez volt minden vágyam, ráadásul dedikált! - Ron nem tudta megállni, hogy ne öleljen át, de ez engem egy cseppet sem zavart. - Ezt pedig tőlem kapod! - kinyitottam, egy napló volt benne - De ez nem akármilyen napló ám, amit beleírsz, azt nem látja senki, csak te és akinek megengeded! Semmilyen varázslattal nem lehet kicselezni! - ez a napló most tényleg jól jött, mert valakinek már tényleg ki kellett öntenem a szívem és az miért ne lehetne egy napló? - Nagyon köszönöm Ron! Ez most jól fog jönni! - és következett Harry, a legnehezebb döntésem, mit adjak neki? De miután megálmodtam a balesetet rögtön tudtam - Harry ez tied! - mondtam kicsit megszeppenve és éreztem, hogy fülig elpirulok - Remélem hasznát veszed majd! - Harry buzgón kinyitotta, de nem értette a tükör lényegét, így hát elkezdtem magyarázni - Ez a tükör megvéd a gonosztól, ha bajba kerülsz káltsd a nevem, kilép a hasonmásom, akinek hihetetlenül nagy varázsereje van, minden átoktól megvéd, kivéve egyet, a legsúlyosabbat, az Avada Kedavrát! Legyen ez a tükör mindig nálad! Remélem segít! Boldog karácsonyt! - Harry most, hogy már tudta mire jó a tükör mérhetetlenül boldog volt, átölelt és a fülembe súgta: - Köszönöm! - azzal átnyújtott egy kifejezetten nagy ajándékot, mint kiderült a kedvenc könyvem volt benne - Mágikus lények gondozása, avagy hogyan tanítsuk macskánkat varázslatra! Melinda Warren könyve! Köszönöm Harry! - megint elragadott az indulat és adtam neki egy nagy puszit, arcom lángaba borult mint mindig, de George elém lépett: - Szervusz Kedves! Boldog karácsonyt! - harsogta fülig érő szájjal és átnyújtott egy ajándékot amin a következő állt: Legkedvesebb Védencünknek, nagyon sok szeretettel: Fred és George Weasley! - egy síp volt benne. - Fújd meg ha szomorú vagy és valamelyikünk igyekszik a segítségedre síetni. Igazán majd csak egy pár év múlva lesz hasznos, ha már megtanultunk hoppanálni. - Nekem így is sokat jelent! - azzal a nyakamba vettem a sípot és megöleltem Georget - De most megyek még meg kell köszönnöm Frednek! - mondtam - Fred! - Igen? - Nagyon köszönöm! Nagyon tetszik, csak aztán vigyázzatok, mert sokszor lesz rátok szükségem! - Állunk rendelkezésedre! Boldog karácsonyt! - mondta megölelt és rámkacsintott. - Neked is! - azzal én is átnyújtottam neki egy ajándékot amin az állt: Két Őrangyalomnak, Frednek és Georgenak! Boldog karácsonyt! - ugyanazt a könyvet vettem nekik mint Ronnak, és mint kiderült nekik is ez volt a kedvencük! Ennek nagyon örültem! - George, nézd a kedvenc könyvünk! Megvan a Minden seprű elemzése és tanulmányozása! Thomas Valentine-tól! Ráadásul dedikált! - pont úgy reagált mint Ron. Na vajon miért? - Honnan? Kitől? - Melissától! - Mutasd! - azzal kikapta Fred kezéből a könyvet - Ez tök jó! Köszönjük! - Nagyon szívesen! Kártérítés a sok fáradságért! - ezen nagyot nevettünk, csak Neville hirtelen berontása a portrén zavart meg: - Hééé, mindenki, gyertek buli van a Nagyteremben. Paul a Dj! Még a tanárok is táncolnak! - Menjünk, ezt nem lehet kihagyni! - kiabálta a Fred-George páros amire mindenki kiözönlött a portrén, összenyomva szegény Neville-t - Na azt megnézem, ahogy Piton ropja! - mondta gúnyos mosollyal Ron - Én nem megyek! - jelentette ki Harry - Menjetek nyugodtan! - De miért? - tettem a tudatlant, pedig tudatam mi az indok, Harry nem tud táncolni - Tök jó lesz, gyere! Legfeljebb dumálunk! - mondtam mindezt, ellentmondás nem tűrő hangon, nagy mosollyal köritve. - De... - Semmi de! - azzal karon ragadtam, de nem kellett nagyon rángatni, mert végül beadta a derekát... Mikor leértünk a Nagyterem teljesen fel volt díszítve! Sok fa, és a legjobb, ahogy beértünk az ajtó tetejéről mini angyalkák konfetti esőt csináltak. Leültünk Ronék (Ron és Hermione) asztalához, akik mély társalgásba kezdtek! Leültünk és Dumbledore lépett oda hozzánk! - Miss Valentine, táncolna velem? - Persze, igazgató úr! - épp egy lassú szám ment... - Melissa, alkalmas az idő, hogy átadjam az ajándékát? - ez elég kínos volt nekem, mert én nem vettem Dumbledorenek semmit. - Háát... izé... - Rendben! Itt van! - átadott egy karkötőt, amin volt egy üres arany felület terült el. - Ez arra szólgál, ha szeretne velem beszélni és én a szobámban vagyok, akkor csak tartja a szobor elé a karkötőt és az kiírja a jelszót, így maga be tud jönni hozzám, bármikor! - Köszönöm igazgató úr! Én nem is tudom mit mondjak... - teljesen zavarban voltam, hogy az igazgató ajándékot ad nekem, de gondolom ez érthető, vagy nem?! - Csak annyit, hogy gyakran meglátogat! - Rendben! - a szám pont végetért. - Köszönöm a táncot hölgyem! - rámkacsintott és elment a tanári asztalhoz. De előtte még a fülembe súgta: - Ez legyen a mi titkunk, rendben? - Persze! - Na mit mondott? - kezdte a vallatást Ron. - Semmi különöset! - Paul felrakott egy jó gyors számot, amiről tudtam, Hermione kedvence. - Jöttök táncolni? - pattant fel gyorsan a lány. - Én megyek! - vágta Ron - Jössz Harry? - Kössz, nem. - mondta egykedvűen. - Melissa? - Majd mindjárt! Menjetek csak előre. - gondoltam magukra hagyom őket táncolni, hátha lesz valami... (Istenem, de gonosz vagyok!) - Harry, beszélhetnénk? - kezdtem óvatosan. - Persze! - mondta mosolyt erőltetve arcára, de mint láttam, vajmi kevés sikerrel. - Valami baj van? - Nem, semmi! - hazudta. - Nekem elmondhatod! Vagy nem bízol bennem? - Nem arról van szó, csak... - de ekkor megjelent a hátam mögött minden jó elrontója: Draco Malfoy. - Melissa! - olyan gyorsan fordultam meg, hogy kissé beleszédültem - Szia Draco! Boldog karácsonyt! - köszöntem kedvesen. - Neked is, nincs kedved táncolni? Áhh, szia Potter, nem is láttalak! - gúnyolodott. - Hát... most épp nem alkalmas, talán később, rendben? - nem volt túl sok kedvem Vele! táncolni, viszont mással annál inkább... Na mindegy. - Ezt vehetem ígéretnek is? - Vedd! De most magunkra hagynál? Légyszíves! - Persze! Viszlát! - széles mosollyal az arcán elviharzott. - Végre! - bukott ki belőlem. - Miért ígérted meg neki? - tette fel a kérdést, elég szemrehányóan... - Csak azért, hogy lerázzam! - Értem. Nagyon haragudnál, ha én elmennék aludni? - Igen! Nagyon-nagyon! - mondtam nevetve. - Miért akarsz elmenni, alig múlt 9. - Fáradt vagyok! - hazudta, de én átláttam rajta. - Fáradt? Te? Ez elég hülye kifogás! Nem gondolod? - mondtam, de már az ajkamat harapdáltam, hogy ne nevessek megint. - De, igazad van! - így múlattok az időt egész egy órán keresztül (eközben Ron és Hermione még mindig táncolt, megállás nélkül!!), de ekkor megint Draco jelent meg! - Akkor jössz táncolni? - elég szemrehányóan néztem rá, de ő ezt nem nagyon vette magára. - Rendben! Sietek vissza! - utóbbi mondatom már Harryhez intéztem! - Oké, itt várlak! - így kénytelen voltam elmenni Dracoval, aki mint kiderült jól kiszúrt velem, mert a leghosszabb lassút kérte Paultól. De amikor átkarolta a derekam, minden más megszűnt, már nem voltam rá mérges, sőt... - Jól táncolsz! - bukott ki belőlem. - Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz! - Úristen! Mi ütött belém? gondoltam, de már késő volt, Draco egyre közelebb húzott magához. (De nyugodj meg kedves olvasóm, egy csókhoz még elég kicsik voltunk!!! Szerencsére!) - Adhatok Neked valamit? - kérdezte. - Hááát... az attól függ! - kezdtem megijedni... - Nyugi! Semmiség az egész, amolyan karácsonyi ajándék! - azzal átnyújtott egy arany nyakláncot amibe ez volt belevésve: Szeretlek! Draco - Én ezt nem fogadhatom el! - Miért? Kérlek! - nem tudom mi van velem, kedves olvasóm, elfogadtam a nyakláncot. - Köszönöm! - Nincs mit! - és szerencsére, vége a számnak. Rohantam Harryhez, akit látszólag eléggé megviselte a táncom Dracoval. - Szia! Siettem, ahogy csak tudtam! - Azt látom. - mondta gúnyosan. - Most mi van? - Semmi! - de ezt már kicsit dühösebben mondta a kelleténél. - Ne haragudj! - bánta meg. - Nincs kedved sétálni a parkban? - De! Persze! Ezer örömmel! - na végre, hogy megkérdezte...!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
|