Az új lány (12. fejezet)
Griffendél - Hollóhát
Három nappal a Griffendél - Hollóhát meccs előtt már az egász suli
lázban égett. Az edzések száma is megszaporoott, ráadásul az idő is
kiszámíthatatlan volt. Egyszer fújt a szél, egszer esett at eső. Harry
tudta, hogy csak sok gyakorlással nyerhet a csapat, és hogy nem kéne
minden percben agyon hajtanía minket... De azért néha még Ron is
megjegyezte:
- Harry... Nem hiszem el! Megölsz! - Harry csak egy "fogd be" pillantást
vetett felé, majd tovább folytatta az evést.
- Milyen óra lesz?- kérdeztem.
- Öh... Legendás lények.
- Király. A Mardekárral...
- Ja.
- Harry... Mi van? - kérdezte Ron, amikor meglátta, hogy Harry a
sebhelyéhez kap.
- Semmi. Csak a szokásos. A sebhelyem megfájdult.
Elinultunk az órára. A Mardekárosok ezen az órán is ugyanolyan
ellenszenvesek voltak, mint az előzőkön.
- A mai órán valami nagyon különleges állatot fogok megmutatni
nektek. - mondta Hagrid.
- Ettől féltem... - mondta egy gúnyos hang a hátam mögött.
Hátra fordultam. Malfoy. Rá nézetm. Ő is rám, de csak viccesen rámkacsintott.
- Hülye... - suttogtam.
- Mi van? - kérdezte Harry.
- Öh... Semmi.
Az órán a krákokat vettük. Ezek az állatok olyan óriáspolipok, amiknek
papagálycsőrük van.
Elérkezett a kviddicsmeccs napja. Reggel korán keltünk, és lementünk
reggelizni. Ettem egy szelet pirítóst, majd elmentünk öltözni.
- ... Hajrá! - fejezte be a búzditó szövegét Harry.
Kiléptünk a pályára. A szél nagyon erősen fújt, az eső már szemerkélt.
- Rossz idő van. - állapítptta meg Ginny.
Harry és Cho kezetfogtak, majd megzóllt Madam Hooch sípja is.
Felemelkedtem. Éreztem, ahogy az erős szél belekap a hajamba... Csodálatos érzés. Lenéztem... A Griffendéles szurkolótábor örjöngött, ujjongott, mind azt kiabálták, hogy "HAJRÁ GRIFFENDÉL!"
Felrepült a kvaff is. Elkaptam... Kikerültem két Hollóhátas védőt, és értékesítettem a pontot... Ismét tapsvihat... Már vagy négy órája játszottunk, de se Harry, se Cho nem látta még a cikeszt. Hirtelen besötétült az ég. Vajon mi lehet? Mi történt? - többen is ezt találgatták.
Felnéztem az égre, majd...
- AMANDA!!!! - ordította Harry. Egy gurkó eltalált. Pont a tarkómon. Azt se tudtam, hogy mi történt. Összecsuklottam, és kész.
- Hol... Hol vagyok? - eszméltem fel.
- Felébredt! Felébredt! Amanda!!! Istenem, nem tudtuk... Nem tudtuk, hogy mi van...
- Mi történt?
- Hát... Hirtelen besötétült az ég. És téged pedig tarkón talált egy gurkó. Harry kapott el két méterrel a föld felett. Szépet zuhantál. A meccset viszont elhalasztották. Már egy hete fekszel itt kómában. Harry minden szünetben feljött hozzád. Este is alig lehetett elrángatni mellőled. - magyarázta Ron.
Ekkor belépett Leavender Brown. Hátulról átkarolta Ront, és megcsókolta.
- Mi?... Ti... - majdnem kiköptem a teámat.
- Járunk. - fejezte be könnyeden a lány.
- És Hermione?
- Szakítottunk. Azt mondta, hogy szerinte is így lesz a legjobb.
- Hol van most Harry? - váltottam témát, de a megdöbbenéstől még mindig képtelen voltam megmozdulni.
- Jaj, tényleg, szólok neki, hogy felébredtél!
- Már nem kell, köszi, Ron! - lépett be az ajtón Harry mosolyogva. - Jaj, Amanda! Annyira aggódtunk érted!
- Öh... Köszönöm!
Majd egymás nyakába borultunk,és megcsókoltuk egymást.
- Nem, nem, kisassony! Nem megy sehova! - intett le a javasasszony, amikor meglátta, hogy fel akarok állni. - Maga még szépen itt marad még három napig!
- De Madam Pomfrey...
- Semmi de! Itt marad, és kész!
Így tehát még ben t kellet maragnom három napot. Igaz, a többiek tettek róla, hogy nem unatkozzam.
Neville elmesélte, hogy milyen bosszus volt Piton, amikor megtudta, hogy hol vagyok.
- Képzelheted, mennyire kiakadt. Szegényemnek nincs kivel feltakarítattni Neville szétrobbant főzetét! - kacagott Ron.
Hermione pedig elmesélt mindent arról, ami a héten történt. Elmondta, hogy Harrynek többször is fájt a sebhelye, de nem akarja, hogy megtudjam, mert akkor biztos felidegesíteném magamat. És persze, mint az iskola strébere, elhozta nekem az összes házit, és órai anyagot.
Az utolsó nap estéjén meglátogatott egy "kedves" ismerős is.
- Te már megint mit akarsz?
- Csak látni téged. - mondta Malfoy.
- Oh, kösz! Most láttál, mehetsz is!
- Nem. Még nem.
- Öh... Ja, mellesleg elvetted a gyűrűmet!
- Aha... Szóval a TE gyűrűd? Nem én adtam neked?
Tényleg. Ezen még el sem gondolkoztam.
- Én csak annyit kérek tőled, hogy most menj el!
- Én meg csak annyit kérek tőled, hogy járj velem!- és közelebb lépett. - Voltam ám bent nálad. Minden áldott este. Láttalak minden nap... Minden nap...
- Csodás. Tűnj el!
- Nem. Én nem vagyok olyan, aki hamar feladja.
- Észrevettem, köszi.
Ekkor belépett a gyengélkedő ajtaján Ron.
- Malfoy! Te mit keresel itt?
- Öh... Azon gondolkoztam, hogy megátkozzam, vagy inkább lesmároljam a kis haverod barátnőjét!
- Tűnj el! - és rászegezte Malfoyra a pálcáját.
- Jól van na, megyek! Amanda, még nem végeztünk!
- Tahó. - mondtam, miután kiment Malfoy.
- Az. Figyelj... - itt Ron nyelt egyet. - Hermione mondott neked valamit?
- Például, mire gondolsz?
- Nem is tudom. Leavenderről és rólam.
- Nem. - mondtam makacsul. Karba tettem a kazem, majd elfordultam Rontól.
- Tudom, hogy hülye voltam, de szeretem Leavendert!
- IGEN? SZERETED? KOMOLYAN? ÉS HERMIONE? BENNED NINCS SEMMI ÖNÉRZET? - ordítottam teljesen kikelve magamból.
- Mi ez itt, kérem? - lépett be az ajtól Madam Pomfrey. - Mit ordibálnak itt?
- Én csak... - kezde Ron.
- Menjen kérem, Mr Weasley... Távozzon.
AJÁNLOM AZ OLDALT
