Az új lány (11. fejezet)

Reggel Hermione keltett, mivel elaludtam.

- Hé, Amanda, kelni kell!

- Mi van? - feleltem álmosan.

- Kel-ni-kell! - szótagolta Hermione.

- Jólvan, jólvan... Mingyárt!

Lementünk reggelizni. Harryék még nem voltak ott.

- Hol vannak Harryék? - kérdeztem meg Deantől.

- Még fent a szobába. Van valami gyűrűje, ami izzani kezdett az este. Teljesen szétégette a kezét.

Úr Isten! A gyűrűk! Az enyém is izzani kezdett... Ez vajon mit jelent?

Belépett Harry a nagyterembe. Azonnal felpattantam, és odarohantam hozzá.

- Harry... Neked... neked is izzani kezdett a gyűrűd?

- Igen.

- Én aludtam, és arra keltem fel, hogy isznyúan fáj az ujjam.

- Én is. Nézd, még mindig piros.

- Levetted?

- Le. Baj?

- Nem... nem... Én is levettem.

Az elkövetkező egy hónap nagyon jól telt. Még a bájitaltan óra sem volt olyan rossz... nekem. Szegény Nevillere azonban rájárt a rúd. Vagy fölröbbantotta az üstjét, vagy kiöntötte a főzetet. Persze most is - mint mindig - mekem kellett feltakarítanom az egészet.

- Ez a szörnyeteg takarítónőt akar nevelni belőled!- mérgelődött Ron az egyik óra után.

Az Átváltoztatástan órákon mindig remekeltem. McGalagony odajött hozzám az egyik óra után, és azt mondta, maradjak a teremben még egy kicsit, mert szeretné megnézni, hogy hogyan változok át.

- Még maradok egy kicsit. McGalagonynak oda kell adnom egy dolgozatot.- mondta Harrynek.

- Jó. Ebédnél megvárunk.

- Oké.

Visszamentem a terembe.

- Remek. Kérem változzon át.

- Jó. - azzal fogtam magam, és átváltoztam gyönyörű arany-barna színű griffmadárrá. McGalagony tapsolt, amikor hirtelen benyitott valaki.

- Elnézést tanárnő, de... - itt nem tudta befejezni a mondatot Hermione, mert meglátott engem, amit visszaváltoztam emberré. - Amanda... te... Animágus vagy?

- Igen, az.

- Kisasszony. Kérem, milyért jött?

- Ja, öh... Itt a dolgozatom, Elfelejtettem odaadni.

- Értem. Nos, szeretném megkérni rá Miss Granger, hogy amit itt látott, maradjon a mi hármunk titka. És persze Dumbledore professzoré.

- Igen... Persze...

Kimentem Hermioneval a teremből.

- Te mióta vagy animágus? - suttogta.

- Nyár óta. Négy évig tanultam...

Visszamentünk a nagyterembe, és megebédeltünk. Délutáni program gyanánt megírtuk a házifeledatokat, majd lementünk beszélgetni a parkba.

Elérkezett a február 13-a.

- Amanda! - mondta Harry.

- Igen?

- Szóval... Holnap Valentin nap. Nincs kedved lejönni velem Roxmortsba?

- De! Szívesen!

Másnap reggel korán keltem, és felöltöztem. Ismét kinéztem egy csinos frizurát a könyvemből, és felvettem az egyik kedvenc kék taláromat.

Lementem a klubbhelyiségbe, ahol már mindenki izgatott volt.

- Hol van Harry? - kérdeztem.

- Te még nem is tudod? - mondta Ron. - Leavender! Nem szóltál Amandának! - ordított át a klubbhelységen a lánynak.

- Ja, bocs! - pirult el Leavender.

- Mi van?- kérdeztem idegesen.

- Harry reggel leesett a lépcsőn. Hirtelen belehasított a sebhelyébe a fájdalom. És hát... Eltörte a lábát, és beverte a fejét.

Hirtelen felsikkantottam. Átrohantam a klubhelységen, ki a folyosóra... fel a gyengélkedőbe.

- Harry...- még be sem tudtam fejezni a mondatot...

- Jól vagyok! - mondta Harry. - Sajnos a mai napot el kell halasztani, de ígérem, bepótoljuk!

- Jaj... Ugye biztos jól vagy?

- Igen. De te menj le nyugodtan Roxmortsba. Annyira sajnálom, Amanda! Annyira...

- Jólvan... Elhiszem... - és megcsókoltam. - Nincs kedvem lemenni nélküled.

- De...

- Nem. Nélküled nem! - és újra megcsókoltam.

Délig ott voltam mellette, és beszélgettünk. Azután elmentem ebédelni. Senki nem volt az iskolába, csak az első és másodévesek, egy pár Hollóhátas, és...

- Malfoy!

- Szia Amanda!

- Hagyjál!

- Nem. Most nem. Még nem válaszoltál arra a kérdésemre, hogy milyért viszonoztad a csókom, ha nem jelent neked semmit.

- Azért... Mert... - nem tudtam megmondani. Hirtelen felpattantam, és futni kezdtem.

- Hé! Amanda!- ordított utánam Malfoy.

Nem tudtam, merre megyek, csak futottam. Benyitottam az egyik terembe. Illetve csak azt hittem, hogy terem, de nem az volt. A szobában két karosszék volt, és egy kandalló.

- Mi ez?- kérdezte Malfoy a hátam mögött.

- Nem... nem tudom.

Átkarolta hátulról a derekam, majd hirtelen zene szólalt meg a szobában. Megfordultam. Malfoy meghajolt. Én is. Táncolni kezdtünk, de a testemet mintha nem is én mozgattam volna... Legszívesebben futottam volna... De ekkor Draco újra átölelt. Ugyanaz volt a helyzet, mint a parkban. Éreztem az illatát, láttam a szemét... És az ajkait. A szemembe nézett, és megcsókolt. Én pedig újra viszonoztam...

- Draco... - mondtam, miután elengedett. - Én nem szeretlek.

- Tudom. - mondta könnyeden. - De én igen.

- Azért viszonaztam a csókod, mert... mert megbénított a pillanat.

Erre fogta maját, és újra megcsókolt. Ez a pillanat azonban más volt. Eltoltam az arcát.

- Nem, érted meg, hogy nem szeretlek?

- Amanda!

- Maradj csöndben! Most én beszélek! Elagem van abból, hogy állandóan rám szállsz! Én csak Harryt szeretem!!! Megint izzani kezdett a gyűrű, amit már nem az ujjamon, hanem egy láncra fűzve a nyakamban hordtam.

Szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... Visszhangzott a fejem... Elájultam.

- Mi... mi történt? - Kérdeztem.

- Három napig kómában voltál. Malfoy azt mondta, hogy ő talált rád az egyik folyosón, és felhozott ide. - mondta Harry, miután a nyakamba borult, és megpuszilta a homlokom.

- A gyűrű... - suttogtam magamban... és a nyakamhoz kaptam, de az már nem volt ott.