Ivett báli ruhája ott feküdt azon a helyen ahol hagytam. Felvettem és
felmentem a szobában, ahol senki sem volt. Hát persze, vacsoraidő van. Nem
baj legalább tudok pihenni egy kicsit. Fél tizenegykor ébredtem föl, de hogy
mire azt nem tudom. Ránéztem az órámra, készülődni kezdtem. Elővettem az
íjpuskám, egy karót, ami elengedhetetlen fegyver számomra. Felvettem a
fekete úgymond a vadászruhám, és indulni készültem mikor egy borítékot
pillantottam meg az éjjeli szekrényemen. A borítékban egy nagyon régi gyűrű
volt, ugyanis a gyűrűbe vésett mondat nagyon kopott volt. Ja és el ne
felejtsem a borítékon ez állt.

Feladó: Alexandrosz Hils

Igen ő a rúnaismerettanárom, tehát a gyűrű oldalán rúnák vannak. Vontam le
ezt az igen egyszerű következtetést. Meg próbáltam ki betűzni, és utána
elmondtam lassan a szöveget, ami következtében a gyűrű láthatatlan lett a
számomra. Érezni éreztem de nem láttam. A szabad kezemmel kitapogattam és
felhúztam. Bizsergető érzés volt. Odaálltam a tükör elé és nem láttam magam.
Elmosolyodtam, és le se húztam a gyűrűt úgy indultam el ki a Tiltott
rengeteghez. Hagrid háza felé mentem. Sejtésem nem csalt Piton hangját
hallottam.
- Albus, biztos jó ötlet?
- Nyugodj meg Perselus elvégre ketten mentek- és ekkor megláttam egy vámpírt
közeledni az erdőből. Ledöbbentem. Se Piton se Dumbledore nem vette észre.
Mindenesetre én láttam, és egy jól irányzott lövéssel elküldtem a pokolba. A
két férfi egy emberként kapta fel a fejét. Csak az elsuhanó nyilat látták és
az összeesett vámpírt.
-Parker?! - Piton hangja eléggé fenyegető volt.
- Igen?
- Jöjjön elő!- erre eszembejutott, hogy Piton nem is lát. Lehúztam a gyűrűt
és előléptem. Piton   szája már nyílt hogy kérdezzen valamit, de én gyorsabb
voltam.
- Mióta láthatatlanok a vámpírok?- Piton értetlenkedve nézett rám, az
igazgató viszont nagyon is jót tudta a választ.
- Laura egy varázsló segít nekik, ezért kell minél hamarabb megtalálnotok
őket. Nincsenek többen 15- nél.
- De Parker hogyhogy látta őket?- kérdezte Piton. De most már mindketten rám
néztek a válaszra várva.
- Hát - és elmondtam azt a mondatot, ami a gyűrűn volt. Dumbledore mindent
megértett, és Piton is sejtett valamit.
- Laura add oda légy szíves- én meg átnyújtottam.
- Ez igen értékes, úgy látom Alexandrossz jó kezekbe adta .- azzal
visszanyújtotta a gyűrűt, én meg  felfűztem a nyakláncomra. - Ideje
indulnotok!
- Rendben. - feleltem, s ránéztem Pitonra. Ő csak bólintott és elindult az
erdő felé. Én pedig követtem.. Először csak az ösvényen haladtunk. Ahogy
egyre mélyebben hatoltunk be, úgy egyre sötétebb lett körülöttük. A szemem
hamar hozzászokott a félhomályhoz majd a teljes sötétséghez. A hold igen
fényesen ragyogott, néha ahol a fák nem voltak olyan sűrűn, ott
megvilágított minket. Mikor letértünk az ösvényről kissé szétváltunk, egymás
mellett haladtunk, megtartva a látótávolságot. Valahol mintha ág tört volna
a földön. Megállok. Ő is megáll, engem figyel. Újabb reccsenés. Elindulok a
hang irányába. Ő követ.
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!- vérfagyasztó sikítás töri meg a csendet.
Egy lány. Futni kezdek. Nem törődök azzal, hogy zajt csapok, és Perselus is
követ. Én gyorsabb vagyok, már nem látom a hátam mögött. Nem törődök vele.
Újabb sikítás, most sokkal közelebbről. Hirtelen megtorpanok, épp időben.
Egy kis tisztás szélén állok, még a fák takarásában. Két vámpír van a
tisztáson, és egy lány. Igen fiatal, talán másodéves. Ketten vannak velük
elbírok, nem használom a nyilat. Zajt csapok, mire az egyik vámpír felém
tart. Hirtelen előugrok, és pofán vágom. Váratlanul érte. Eltántorodik, én
ezt kihasználva rúgok amitől végképp elveszti az egyensúlyát. Főléhajolok és
beviszem a végsőt. Már por sincs belőle. A másik vámpír kiment a fejemből,
így most ő van előnyben. Meg akarok fordulni, de megelőz. Elgáncsol, és én
háttal vágódom a földre. Fölémhajol, de én rúgok, majd felugrok. Felveszem a
támadóállást. Ő csak néz, nem moccan. Ez így nem jó. Támadok, de ő csak védi
magát, nem támad. Hirtelen elporlad, Perselus áll előttem. Nem fogom
hallgatni, most nem. Odasietek a lányhoz, sok vért vesztett.
- Sok vért vesztet, ha nem visszük fel, belehal. - ránézek.
- Albus, azt mondta, ..
- Nem érdekel, ha nem visszük fel őt belehal, majd holnap visszajövünk.
- Mi lehetett a céljuk? - ez, ami régóta nyugtalanít engem és ezek szerint
őt is. Ő rám néz, nem szól semmit. Felemeli a lányt és elindul. Furcsán
érzem magam, mintha figyelnének. Felhúzom a gyűrűt és körülnézek, nem tudom,
mit remélek. Talán csak a vadászösztönöm jelez, de mit. A nyakláncom, ami
eddig vészesen csillog, most már halovány. Leveszem a gyűrűt és követem
Pitont vissza a kastélyba.